Itt az barackszezon, ezért most igazán érdemes desszertekben is kipróbálni ezt az isteni nyári gyümölcsöt. Ha időt szeretnél spórolni, akár sütés nélkül lehet finom, barackos álomdesszerted!

Cukormentes, habkönnyű baracktorta! Ezt még sütni sem kell!

Hozzávalók:

  • 25 dkg szénhidrátcsökkentett keksz
  • 12 dkg vaj
  • 12 dkg natúr krémsajt (tejszínes vagy joghurtos) vagy mascarpone
  • 2,5 dl g habtejszín
  • 1 ek. édesítőszer (ízlés szerint)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 6 közepes db őszibarack
  • kb. 1 evőkanál útifűmaghéj

 

Így készítsd:

1. A kekszet törd össze apró darabokra, két evőkanállal vegyél ki belőle a díszítéshez, majd keverd össze az olvasztott vajjal. Majd egyenletesen kend bele egy közepes, szögletes üvegtálba.

2. Tedd a tálat a hűtőbe addig, amíg elkészíted a többi hozzávalót. A barackot, megmosás után darabold fel kisebb kockákra. Ha nem szereted a héját, húzd le. Ez kerül majd közvetlenül az kekszes alapra. Öntsd rá és tedd vissza a hűtőbe.

3. A krémhez verd fel a lehűtött habtejszínt, majd óvatosan add hozzá az édesítővel és a vaníliával elkevert krémsajtot, vagy mascarponét. Az kész masszához, hogy jobb legyen a tartása, keverj hozzá lassan adagolva 1 evőkanál útifűmaghéjat.

4. Ezután a krémet óvatosan a simítsd a kekszes-barackos alapra, és szórd meg díszítésképp a félretett kekszmorzsával.

Két óráig hűtsd, hogy könnyen tudd szeletelni és kellőképp lehűljön.

Tipp

Bármilyen idénygyümölccsel el tudod készíteni.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.