Vajon hogyan lehet tartósan lefogyni? A rengeteg módszer és trükk közül kevés az olyan, amelyiknek a hatásosságát kutatások is igazolják. Íme, a top 12!

12 diétás trükk, amely tényleg segíti a fogyást

1. Ne hagyd ki a reggelit!

A legtöbb tudományos kutatás arra jutott, hogy a reggeli elhagyása egyáltalán nem fogyaszt. Hiába spórolsz meg így pár kalóriát, ha később farkaséhesen „bepótolod”.

2. Nem mindegy, mikor eszel

A kronobiológiával, vagyis a testünk belső órájával kapcsolatos kutatások szerint nem csak az számít, mit eszel, de az is, mikor. A reggeli kalóriákat a nap folyamán gyorsabban elégeted, mint az estieket. Vagyis a reggelid, és még az ebéded is lehet bőséges, de a vacsora már diétás legyen.

3. Negatív kalória

Aki zabkását reggelizik, sokkal tovább bírja étel nélkül, mint az, aki cukros gabonapelyhet eszik, vagy csak vizet iszik. Ez pedig azt is jelenti, hogy egész napra vetítve kb. 400 kalóriával vesz magához kevesebbet. Így működik a zabkása „negatív” kalóriája.

4. A barna zsírszövet a jó zsírszövet

A testünkben nem csak fehér zsírszövet van, amit leadni szeretnénk, hanem úgynevezett barna zsírszövet is, amelyik viszont segíti a zsírégetést. A barna zsírszövet a mellkas, a nyak és a váll régiójában található, és minél aktívabb, annál soványabb leszel. Ehhez pedig nem kell más, mint hogy egy kicsit fázz: ha 16,5 Celsius-fok a hőmérséklet, 164 kalóriával többet égetsz el egy nap alatt, mint 22 Celsius-fokon. Ha nem evéssel kompenzálsz, akkor ez évente akár fél kiló zsír leadását is jelentheti. De már 19 fokon is aktiválódik a barna zsírszövet zsírégető hatása, ez napi 100 kalória elégetését jelenti.

5. A koffein hasznos

kávé, csoki, hízás, diétás trükk

Ha fogyni szeretnél, ne majszolj a kávé mellé kekszet és csokit, valamint hagyd el a cukrot, a szirupokat, a tejszínhabot
Fotó: Shutterstock

Ha megiszol egy csésze teát vagy kávét, a következő egy órában 10 százalékkal több zsírt égetsz el. Erről árulkodik egy tanulmány, amely számszerűen is kimutatta, hogy egy csésze tea nagyjából 25 kalória elégetését jelenti. A kutatók szerint a tea aktiválja a barna zsírszövet zsírégető hatását, de a tea és a tej ilyen értelemben nem fér össze Egy csésze kávé nagyjából 17 plusz kalória elégetését jelenti.

6. Egyél paradicsomot!

A paradicsom nemcsak ízletes, fogyókúrás zöldség, hanem a koleszterin-, a vérzsír- és a vércukorszintet is segít karban tartani. Ráadásul tele van antioxidáns hatású, gyulladásgátló vegyületekkel. Épp ezért akár minden étkezés előtt elfogyaszthatsz egyet.

7. Rágcsálj diót

diétás trükk

A diófélék éveket adhatnak hozzá az életedhez. Nem csak az öregedést lassítják, hanem a szívbetegségből, stroke-ból, daganatokból, légzőszervi betegségekből, cukorbetegségből és fertőzésekből eredő halálozás kockázatát is csökkentik, ráadásul teltségérzettel ajándékoznak meg.

8. Fűszerezd fekete köménnyel

A fekete kömény az indiai és a közel-keleti konyha egyik kedvelt fűszere, amelyet csak az utóbbi évtizedekben kezdtek alaposabban vizsgálni. Az eredmények biztatóak: napi egyetlen gramm elfogyasztása hatással van a koleszterinszintre és a testtömegindexre a menopauza után levő nők esetében.

9. Íme, a zsír-kontroller

A zsírégetés folyamatát az AMPK nevű enzim szabályozza, amelyet például az almaecet segítségével aktiválhatunk. Az ecetet persze ne töményen fogyaszd, hanem tedd a salátaöntetbe, vagy egy pohár vízbe. Ez is egy remek diétás trükk.

10. Főzd meg a krumplit!

Az egyik leglaktatóbb étel a főtt krumpli, különösen, ha fehérjével, például sovány hússal együtt eszed.

11. A legjobb diétás trükk: Légy aktív!

Több kutatás is arra utal, hogy a fogyás szempontjából a mindennapi aktivitás veri a kemény edzéseket. Vagyis gyalogolj, lépcsőzz, állj a tömegközlekedésen – minél kevesebb időt tölts ülve! És egy rossz hír: a szex nem éget annyi zsírt, mint hittük.

12. Köss barátságot a mérleggel!

A sima fürdőszobai mérleg a legjobb segédeszköz. Kísérletezd ki, hogy milyen időközönként érdemes ellenőrizned a testsúlyod változását – a napi kettőtől a heti mérésig minden jó lehet!

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Stressz, ödéma, fakó bőr? – Célzott kezelések arcmasszázzsal
Az állandó rohanás, a mozgásszegény életmód, az ülőmunka és a magas stresszszint mind látványos nyomot hagy a bőrön.
A reggeli citromos víz mítosza – tényleg fogyaszt?
A reggeli citromos víztől tényleg leolvadnak a kilók? Most kiderül, mi igaz a népszerű diétás trükkből, és mi csak jól hangzó mítosz.
Munka és életmód: így őrizheted meg az egyensúlyt Nyíregyházán
Szeretnél munkát váltani Nyíregyházán anélkül, hogy feladnád az egészséges életmódot? A Jooble segít olyan állást találni, amely figyel az egyensúlyodra is.
Nemcsak fogyni segít az eper! Érdemes többet enni belőle
Amellett, hogy finom, a diétát is támogatja, úgyhogy a szezonban megéri sokat fogyasztani belőle, mégpedig a következőképpen.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…

Ajánlataink