Sokszor említettük már, hogy a sikeres alakformálás egyik titka a tudatosság. Ezt támogathatod meg azzal, ha pontosan, írásban is megfogalmazod a sporttal kapcsolatos terveidet!

Vesd papírra a céljaid! Hogyan segít az edzésben a motivációs lista?

Minden héten fogalmazd meg az alábbi kérdésekre adott válaszokat. Ha rendszeresen lejegyzed az érzéseidet, akkor a motivációs lista segítségével figyelemmel kísérheted nem csak a fizikai, de a lelki változásokat is!

 

Motivációs lista általános célokkal

Írd le, hogy miért szeretnéd az életed részévé tenni a sportolást, miért szeretnél lefogyni, és vesd papírra azt is, hogy mit vársz az életmódváltástól, hogyan változtatja majd meg az életed. Ne ítélkezz önmagad felett, ne keress okokat, felelősöket a sorsodért. Csak a jövőre koncentrálj!

 

A testmozgással kapcsolatos motivációs lista

Hetente egyszer olvasd át az alábbi három kérdéskörre adott válaszaid. Gondold végig, hogyan változtál mentálisan és fizikailag. A motivációs lista alapján, amely fizikai és lelki tapasztalatokat is tartalmazza, látni fogod, hogy a megfelelő módon edzel-e, nem hajtod-e túl magad, és figyelemmel kísérheted a súlyod változását is.

Arra is ráébredhetsz, hogy pszichésen hogyan hat rád a mozgás, szembesülhetsz azokkal a változásokkal, amelyek a lelkedben történtek.

Mind a pozitív, mind az esetleges negatív feljegyzések nagyon hasznosak lesznek a további fejlődésed szempontjából, és inspirálnak a továbbiakban is!

1. Érzések edzés előtt

Hogyan érzed magad, mi jár a fejedben, miközben edzéshez készülődsz? Írd le pozitív és a negatív gondolatokat egyaránt. Ha úgy döntesz, inkább kihagyod a mozgást, írd le, miért teszed. Nincs szükség önelemzésre, egyszerűen csak a tényeket vesd papírra.

2. Tapasztalatok edzés közben

Írd le egészen pontosan, mit csináltál edzés közben. Milyen gyakorlatokat végeztél, mennyi ideig, hány kalóriát égettél el, mennyi volt a pulzusod, mit mutatott a mérleg. De csak a konkrét tényeket, számadatokat jegyezd le.

3. Érzések edzés után

Hogyan érezted magad mozgás után? Elégedett voltál? Erősnek, energikusnak érezted magad? Esetleg jobb lett volna otthon maradni, és a kanapén heverészni? Írd le a válaszokat őszintén!

 

+1 lista: Motiváló zenék

Természetesen ezt nem kell leírni, de készíts zenei listát is! Legyen rajta zene mindenféle hangulatodra. Egy energikus zenei blokk az edzés intenzív részéhez, egy lassabb ritmusú, nyugtató zene a levezetéshez, a nyújtáshoz. És mindenképpen legyen egy motivációs zenei blokk! Egy olyan rész, melyet akkor kapcsolhatsz be, amikor úgy érzed, hogy nem vagy képes tovább edzeni, vagy egyáltalán nincs is kedved elkezdeni sportolni.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.