Aki diétázott, fogyókúrázott már az életben, az tudja, hogy a barátok, ismerősök soha nem fogynak ki a tippekből, hogyan is kellene megszabadulni a pluszkilóktól. Nézzünk pár városi legendává vált súlycsökkentő tippet.

Fogyni szeretnél? Ne higgy el minden „jó tanácsot”!

 

fogyni fogyókúra életmódváltás

A fogyni vágyók gyakran kapnak kéretlenül is „bevált”, „tutibiztos” tippeket
Fotó: Shutterstock

1. HELYTELEN TANÁCS: Sokszor keveset kell enni

Bár a köztudatban az él, hogy aki többször eszik keveset, fogyni fog, a valóságban ez nem egészen igaz, vagy nem mindenkire igaz. Pontosabban nem az számít, hogy hányszor eszik egy nap, hanem az, hogy mennyi a bevitt kalória mennyisége. Táplálkozási szakértők körében vitatott a kérdés, hogy a főétkezések között szükség van-e úgynevezett „kisétkezésekre”, nassolásra. A főétkezések közé beiktatott kisebb étkezésekkel elkerülhető, hogy a főétkezések során az éhség miatt túl sok kalóriát fogyasszon – állítja az egyik oldal. Más szakértők szerint minden étkezés után a vércukorszint emelkedik, amelyre reagálva a szervezet inzulint termel, az inzulin pedig a hízásért is felelőssé tehető, így a kiegészítő étkezések beiktatása nem feltétlenül jó. Maximum kettő – egy délelőtti és egy délutáni – kisétkezés ajánlott.

 

Napi háromszori étkezés vagy sokszor keveset? Talán nem az a jobb, amire először gondolsz!

 

2. HELYTELEN TANÁCS: Le a szénhidrátokat!

A fogyókúra ideje alatt is szüksége van a szervezetnek a szénhidrátokra. Ha hirtelen száműzöd a szénhidrátokat az étrendjéből, a szervezet anyagcseréje felborul, ráadásul a magasabb fehérje- és zsírfogyasztás szív- és keringési problémákat, valamint a vese és a máj működésének zavarait is okozhatja. Kerüld a finomított szénhidrátok fogyasztását, de például a teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, illetve a zöldségeket és a gyümölcsöket ne iktasd ki az étrendjéből.

 

3. HELYTELEN TANÁCS: Csak semmi édesség!

A legjobb, ha a fogyni vágyó úgy alakítja ki a diétás étrendjét, hogy abban az édesség is helyet kapjon. Persze zsírban és cukorban gazdag édességek helyett válassz olyan tápláló, vitamindús finomságokat, amelyek csillapítják az édességéhségét, emellett pedig egészségesek is, mint például a sovány tejből és friss gyümölcsből készült shake, a natúr joghurt egy kanál bogyós gyümölccsel vagy az olajos magvakból max. 10-20 g/nap. Magas kakaótartalmú, jó minőségű csokoládét is fogyaszthatsz akár mindennap – egy-két kockányit. A hangsúly a mértékletességen van!

Édességek a fogyókúrában: 3 túrós desszert

 

4. HELYTELEN TANÁCS: Mellőzd a zsírokat!

A zsír az egyik olyan alapvető tápanyag, amelyre a szervezetnek szüksége van. Nem elhagyni kell az étrendből, hanem a mennyiségét csökkenteni, és arra ügyelni, hogy „jó”, a szervezet számára hasznos zsírokat fogyassz. Állati eredetű zsírok helyett használj halolajat vagy növényi magvakból nyert olajat. Figyelem: a jó zsírok is hizlalnak, ezért a mértékletesség itt is nagyon fontos.

5. HELYTELEN TANÁCS: A light ételek, italok korlátlan mennyiségben fogyaszthatók

A light termékek általában cukormentesek és/vagy csökkentett a zsírtartalmuk, de ettől még nem tartalmaznak annyival kevesebb energiát, hogy büntetlenül fogyaszthass belőlük. Ezek az ételek és italok nagy mennyiségben tartalmazhatnak mesterséges édesítőszereket, adalékanyagokat. Ráadásul a cukormentes édességekben a gazdagabb ízt sokszor úgy érik el, hogy növelik a zsírtartalmat. Tehát a light termékek vásárlásánál különösen lényeges elolvasni a címkét!

6. HELYTELEN TANÁCS: Egyél csak fehérjét!

Az egészséges táplálkozáshoz szénhidrátokra és zsírokra is szükség van – a fehérjék mellett. Ha túl sok fehérjét fogyasztasz, sok-sok vitamintól, rosttól és antioxidánstól fosztod meg a szervezetedet, ráadásul a koleszterinszinted is megnő. A túlzott fehérjebevitel ezenkívül megterheli a veséket és sok olyan káros melléktermék keletkezik, amelyek megzavarják a szervezet működését. A sikeres fogyókúra kulcsa a kiegyensúlyozott étrend, erre kell törekedni!

 

Igaz vagy sem? Lerántjuk a leplet 3 diétamítoszról

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.