Naponta háromszor vagy ötször-hatszor étkezzünk? Mi a helyes? Melyik az egészséges? Ebben a kérdésben a szakemberek között sincs teljes egyetértés. Dr. Farkas Kitti véleményét olvashatod el a témáról.

Napi háromszori étkezés vagy sokszor keveset? Talán nem az a jobb, amire először gondolsz!

Sokszor, keveset: állandóan munkában a szervezet

– A napi háromszori étkezés alapvető jellemzője, hogy ez igazodik leginkább az anyagcserénk természetes működéséhez. Ilyen a testünk, így működik élettanilag. Ha háromszor eszünk, akkor optimálisan működik a szervezetünk, és jól tud dolgozni a bevitt táplálékkal. Ezzel szemben a napi ötszöri vagy még több étkezést ajánló „sokszor keveset” elv hívei pont ebbe a természetes működésbe avatkoznak bele, hitük szerint jó értelemben, a mi álláspontunk szerint pedig pont, hogy nem – mondja Dr. Farkas Kitti, az Alakorvoslás program megalkotója. – Abból indulnak ki, ha többször eszünk, akkor állandóan dolgoztatjuk a szervezetünket, és nem leszünk éhesek. Az állandó dolgoztatással viszont az a baj, hogy így kimerítjük a hasnyálmirigyünket, és közben a sejtjeink egyre nehezebben képesek hasznosítani a táplálékokat. Ez az út vezet az inzulinrezisztenciához. Leegyszerűsítve folyamatosan kihívjuk az inzulint táplálékot feldolgozni, ebben elfárad, és már nem olyan intenzíven fogja feldolgozni, inkább tartalékolja, mégpedig zsír formájában.

A másik érv az ötszöri étkezésre, hogy akkor „nem leszünk éhesek”. Ez azonban csupán tüneti kezelés, tekintsük úgy, hogy a probléma elfedése, szőnyeg alá söprése, ahol pedig még nagyobb lesz a gond.

– Ugyan ideig-óráig nem leszünk éhesek, hiszen állandóan eszünk, de aztán már akkor is éhesek leszünk, amikor nem eszünk, azaz három óráról három órára élünk, és már alig várjuk a következő étkezést, mert olyan éhesek vagyunk. Ez nem jó.

 

Az inzulin és a táplálkozás

Étkezésünk a hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin szintjére hat, amely az anyagcserénk működését alapvetően meghatározza. Az inzulin ugyanis a szervezet szénhidrát-, zsír- és fehérje-anyagcseréjének legfőbb szabályozó hormonja, amely a zsír raktárban tartásáért is felelős. Termelődésének van egy természetes napszaki ciklusa: reggel magas, dél felé leesik, este ismét emelkedik. Napi háromszori étkezéssel ehhez érdemes igazodnunk.

 

A napi háromszori étkezés előnyei

– Ha napi háromszor eszünk megfelelően összeállított étrend alapján, akkor kiegyensúlyozott lesz az inzulin- és vércukorszintünk, ennek pedig két eredménye is lesz – folytatja a doktornő. – Az egyik, hogy nem lesznek éhségrohamaink, hanem akkor, amikor kell, normális, egészséges éhségérzettel ülünk asztalhoz. A másik pedig, hogy két étkezés között hagyjuk a testünket zsírt égetni, hiszen ez történik akkor, amikor a testünk inzulinszintje alacsony. Ez pedig fontos a testsúlyunk szempontjából, ha fogyni akarunk, jobb testösszetételt elérni, vagy csak a súlyunkat optimálisan és egészségesen tartani.

Megfelelő táplálkozás mellett nem kell attól félni, hogy a napi háromszori étkezés miatt kevesebb energiánk lesz, sőt: jobban fogjuk érezni magunkat!

 

Tartsuk be a napi háromszori étkezés szabályait!

Ennek a két fő szabály betartása nagyon fontos: együnk három alkalommal egy nap, és minimum négy, maximum hat óra teljen el két étkezés között.

– Ez egyszerű, hiszen a három hagyományos főétkezést kell tartani: a reggelit, az ebédet és a vacsorát. Úgy kell ennünk, hogy az étkezések az inzulinszint természetes napi ciklusának fordított görbéjét rajzolják meg. Felejtsük el a szénhidrátban dús reggelit, például a péksüteményeket, a lekvárt, a cukrozott fogásokat. Fehérjedús reggelit fogyasszunk: tojást, tejtermékeket, illetve zabkását. Ebédre együnk egy rendes ebédet, sok fehérjével, több szénhidráttal, ilyenkor a legideálisabb egy desszertet vagy gyümölcsöt is falatozni. Vacsorára pedig megint kevesebbet együnk, több fehérje, kevés szénhidráttal, például húst, halat, salátát, zöldségeket. Így lesz kiegyensúlyozott inzulinszintünk – mondja a doktornő.

 

Természetes egyensúly

Közismert, hogy az elhízás egyre nagyobb gond a világon és Magyarországon egyaránt, miközben évtizedek óta virágzik a fogyókúrás ipar, melynek jelentős részét a sokétkezéses módszerek adják. A helytelen diéták szó szerint tönkreteszik a szervezetünk működését, még akkor is, ha esetleg átmeneti eredményeket elérhetünk velük. A szakmailag megalapozott, orvostudomány által igazolt módszerek ezekkel szemben abból indulnak ki, hogy a normál, nem elhízott állapot eléréséhez és megtartásához vissza kell állítani a szervezet természetes anyagcseréjének egyensúlyát. Ezt szolgálja a kevésbé gyakori étkezés is.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink