Bár egyre többen figyelnek arra, hogy az ételeik egészséges alapanyagokból készüljenek, még mindig sokan vannak, akiknek a mennyiséggel gondjaik vannak. Sajnos nagyon könnyű „sokat” enni: erre buzdítanak egyebek között a megtakarítást ígérő extra menük, az egyre nagyobb méretű tányérok. Néhány egyszerű trükkel elkerülhető a pluszkalóriák bevitele.

Kevesebbet, egyszerűen

Tálaljon a konyhában!

Ha a konyhában a pultnál adagolja az ételt és nem az étkezőasztalnál, elkerülheti, hogy újra és újra szedjen a tányérjára. Az asztalra csak zöldségeket, salátákat vagy gyümölcsöket tegyen, a főételt – különösen a magas zsír- és szénhidráttartalmú ételeket – mindig hagyja a konyhapulton. Táplálkozási szakértők szerint így akár 15-20 százalékkal csökkentheti az étkezés alatt bevitt kalóriák számát.

Ne takarítson étkezés közben!

Egy tanulmányban az önkéntesek 30 százalékkal több csirkeszárnyat ettek, amikor maguk mögé hajíthatták a csontokat, mint amikor maguk elé halmozták. Persze ez nem azt jelenti, hogy így kell étkezni, viszont a csontokat, a muffin papírját vagy bármilyen, az étkezés alatt keletkezett nem ehető mellékterméket érdemes jól látható helyen – persze külön tányérban – az asztalon hagyni, hogy egy percre se feledhesse, mennyit evett.

Használjon kisebb tányérokat!

Sajnos manapság nem kedvez egyik gyártó sem a diétázóknak: a mélytányérok egyre öblösebbek, a nagytányérok pedig lassan tálca méretűre nőnek. Gyakori, hogy a kistányérok az optimális méretűek a főétel elfogyasztásához. Vegye ezt figyelembe, amikor tálal!

Alkoholt csak az étkezés végén!

A nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás gyakran gátlástalan falásrohamokat okoz. Ha csak egy pohár bort vagy sört szeretne meginni, azt mindenképp érdemes az étkezés végén elkortyolgatni.

Evés közben hallgasson!

Soha ne beszéljen tele szájjal. Ez nem jelenti azt, hogy néma csöndben kell ülni az asztalnál – hiszen a közös étkezések lényege éppen a beszélgetés –, de mindig az beszéljen, aki éppen két harapás között van. Amikor eszik, koncentráljon arra, aki beszél. Ezzel a módszerrel bizonyítottan kevesebb pluszkalória jut a szervezetbe.

Ossza el az ételt a tányéron!

Klasszikus éttermi szabály: ha túl nagy az adag, kezdje azzal az étkezést, hogy megfelezi – harmadolja, negyedeli – az ételt a tányérján. A túlfogyasztás elkerülése érdekében jelölje ki, hogy mennyit eszik meg most, és mennyit fog enni később. Ha végzett a „most” halommal, nyugodtan hajtsa össze a szalvétáját és tegye le az evőeszközöket. A „későbbi” halmot pedig csomagoltassa el.

Ne tévézzen, ne olvasson!

Igaz, néha nagyon nehéz elszakadni a kedvenc sorozattól vagy letenni a könyvet, de étkezés közben ki kell kapcsolni a televíziót – sőt minden mást: számítógépet, telefont, tabletet is –, és búcsút kell venni a könyv szereplőitől is. Étkezés közben az evésre kell koncentrálni, így elkerülhető, hogy többet egyen annál, mint amennyi kalóriára a szervezetének szüksége van.

Gyerekeknek mindig kis adagot!

A gyerekek, különösen az óvodáskorúak hajlamosak arra, hogy hatalmas adagokat halmozzanak a tányérjukra. Beszélje meg a gyerekével, hogy teljesen felesleges bespájzolni: először elégedjen meg akkora mennyiséggel, amit ránézésre el is tud fogyasztani.

Sütés közben rágózzon!

Általában semmi ok nincs arra, hogy sütés közben végigkóstolja a készülő tésztát vagy a sütibe való krémet. A legtöbb recept tökéletes, nem kell percenként ellenőrizni, hogy milyen az íze. Hogy elkerülje a torkoskodást, rágjon mentolos rágót.

Főzés, sütés közben: bébirépa

Ha úgy érzi, mégsem tud ellenállni a csábításnak, helyezzen a keze ügyébe bébirépákat. Jó megoldás lehet rágcsálás helyett egy pohár jeges víz kortyolgatása is.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.