Napi 800 kalória, akupunktúra, megszorító étrendek, éhezés és energiahiány. Aki próbált már hasonlót, az tudja, hogy ez nem a tartós és egészséges fogyás felé vezető út. Mára Csilla (50) is megtanulta, hogyan kell jól fogyni.

Koplalás helyett életmódot váltott Csilla: : „Már nem azt várom, hogy mikor ehetek újra”

Szabó B. Csillának különösen nehéz dolga volt, hiszen imád főzni, ráadásul ezen kívül az ételek fotózása a másik hobbija és blogot is vezet ebben a témában. Így nehéz volt megtalálnia a megfelelő mennyiséget és az egyensúlyt, hiszen a sok finomságnak el is kellett fogynia. Hosszú évek kísérletezése után azonban megtalálta a neki való módszert, és már nem kell azt várnia, mikor ehet újra egy jót.

Voltam már nehezebb is”

Csilla élete mindig is a jojózás jegyében zajlott, és ennél jobban semmi nem tudja megviselni a szervezetet, nem beszélve arról, hogy a léleknek sem egyszerű ezzel megküzdeni.

A szüleim szerint vézna kisgyerek voltam, szerintem egyszerűen normális, madárcsontú alkat. Kiskamasz koromban néhány kiló feljött, de aztán szépen le is ment, nem gondolom, hogy túlsúlyos tinédzser lettem volna. 166 centi magasra nőttem, és nagyjából hatvanhét kilóval mentem férjhez. A két lányom gyorsan követte egymást, egy év van köztük, így a két szülés között nem volt lehetőségem regenerálódni, vagy a fogyásra gondolni. És ezután kezdődött a folyamatos hullámvasút. Amikor volt rá lehetőségem, szerettem volna visszakerülni a normál súlyomhoz, de ehhez nagyon nem találtam a jó módszert – meséli Csilla.

Húsz kiló fel-le

Sokan követik el azt a hibát, hogy hisznek a gyors eredményeket ígérő, drasztikus fogyókúrákban, és ezekkel sanyargatják magukat, testi és lelki megterheléseket is vállalva az álomalakért.

Jojóeffektus

A jojoeffektust sok diétázó megtapasztaltaa már
Fotó: Shutterstock

Nálam fázisok voltak. Koplalással próbáltam lejjebb kínlódni a súlyomat, rengeteg mindent kipróbáltam, és mind nagyon drasztikus volt. Az is előfordult, hogy az uzsonna és vacsora közti időszakot átaludtam, mert energiám és életkedvem sem volt ébren maradni. Ezekben a hetekben minden perc, óra arról szólt, hogy ki kell bírni, átvészelni, aztán majd jó lesz. És persze közben arról ábrándoztam, mit fogok enni, hogy fogom bepótolni az elmúlt hetek veszteségeit. A másik fázisban pedig előjött az az énem, aki szeret főzni és enni, így a mértéktelen evés és az egészségtelen életmód miatt mindig felszöktek a kilók. Nagyjából húsz kilóval jojóztam, olyan is előfordult, hogy fél éven belül felszedtem, majd újra leadtam tíz kilót. Voltam a száz közelében is, mivel a diéták után még több és még gyorsabban jött fel.

A főzőműsor segített

A rengeteg sikertelen kísérlet után Csillának egy főzőműsor segített megtalálni a megfelelő segítséget.

Nem csak főzni szeretek, de a műsorokat is nézem, és egy ilyen programban láttam először Hajnit szakértőként. Akkor éppen egy poros diétával sanyargattam magam, és elgondolkodtam azon, amit mondott. Rájöttem, hogy én valamit nagyon rosszul csinálok, mert állandóan arról szól az életem, hogy fogyok, hízok. 22 augusztusában kezdtem el a módszerét, és azóta már tudom, hogy mi volt eddig a baj. Az ő étrendjét követve ugyanis nem hiányzik semmi, nagyon jókat eszem. Ez nem fogyókúra, hanem kiegyensúlyozott, megfelelő mennyiségeket tartalmazó menü. Így nincs hiányérzetem, nem azon gondolkozom, utána mit fogok enni. Augusztus óta 14 kilót adtam le, és már nagyon közel van a 67 kilós álomsúly – mondja büszkén Csilla.

Egyértelmű igazság, hogy a drasztikus diéták nem hoznak tartós eredményt, ahogy ezt Csilla is tapasztalhatta.

A fogyókúra soha nem arról szól, hogy hosszú távon változzon valami. Lehet, hogy gyorsan megszabadít a súlytól, de az ember nem tanul meg közben jól táplálkozni, nem tanulja meg, hogyan rendszerezze az életét. Ezért sem fenntartható módszerek ezek. Most nincsenek tiltott ételek, mindent ehetek, nem szenvedek hiányt. Valójában már úgy érzem, a fogyás egy kellemes bónusz amellett, hogy boldog és kiegyensúlyozott vagyok, jókat tudok enni, hangulatingadozások nélkül. Ráadásul elkezdtem odafigyelni a mozgásra, és minden nap igyekszem 10000 lépést megtenni amellett, hogy heti kétszer teniszezni is járok. Ami persze szintén sokkal jobban megy.

Fontos tudni, miért is eszünk: Dr. Takács Hajnalka, dietetikus

Csilla tipikus példa arra, hogy ha nem tudjuk, hogyan működik az egészséges táplálkozás, akkor a normál testsúly megtartása sem lesz könnyű.

Sok ilyen esetet látok, ezért mindig az az első lépésem, hogy megtanítsam, miért is eszünk. Ami az autónak a benzin, az nekünk a táplálék, az evés elsődleges célja, hogy energiát biztosítson, és nem az, hogy jól nézzünk ki. Ha nem megfelelő a táplálkozás, az problémát okoz az egészséges működésünkben. Meg kell tanulni, mit, mennyit és miért táplálkozunk. Ha valamely ételből túl keveset eszünk, hiányállapotot okozhat, ha túl sokat, meghízhatunk, hogy csak két példát említsek a szélsőségesség következményeiből. Aki megérti az alapelveket, az egészen másképp áll az étkezés és fogyás kérdéséhez, hiszen már tudja, mit csinált rosszul korábban, és emiatt kevésbé veszíti el a fejét, kevésbé inog meg. A kezdet egy logikus és egyértelmű szakmai tanácsadással kezdődik, mely mellé sokszor hasznos a gyakorlati példát nyújtó mintaétrend is – mondja a szakértő.

Csilla kedvenc receptjei

Fetasajtos tonhalkrém

1 adag: 250 kcal

Fotó: shutterstock

Hozzávalók (1 adaghoz):

  • 56g tonhal, saját lében (a 80 g-os konzerv töltőtömege 56 g)
  • 20g fetasajt
  • zöldfűszerek
  • 40g teljes kiőrlésű kenyér
  • 100g zöldpaprika

Elkészítése:

A levétől lecsepegtetett tonhalat keverjük össze a fetával, zöldfűszerekkel ízesítsük, jól dolgozzuk el, majd kenjük a kenyérre, és fogyasszuk a paprikával. A fetasajt sós, plusz sót már ne adjunk hozzá!

Hamburger grill camembert sajttal

Energia: 440 kcal

Hozzávalók (1 adaghoz):

  • 80g csirkemell
  • 5g olívaolaj
  • 60g light camembert sajt
  • 75g-os zsemle, teljes kiőrlésű

A tartármártáshoz:

  • 50g kefir
  • 2,5g mustár
  • 2,5g friss citromlé
  • édesítő
  • só, fehérbors

Elkészítése:

A csirkemellet az olajon megsütjük, ízlés szerint fűszerezzük. A sajtot grillen vagy grillserpenyőben meggrillezzük. A tartármártás hozzávalóit összekeverjük: a kefirt simára keverjük a mustárral, ízesítjük citromlével, édesítőszerrel és fehérborssal.

A zsemle aljára ráfektetjük a hússzeletet, ráhelyezzük a grillezett sajtot, a tartármártással ízesítjük, majd lefedjük a zsemle kalapjával és a friss salátával fogyasztjuk.

Mogyorókrémes epres/málnás quesadilla

Energia: 200 kcal

Hozzávalók (1 adaghoz):

  • 1 kicsi (25 g-os) kukoricatortilla
  • 20g hozzáadott cukortól mentes mogyorókrém
  • 100g eper vagy más bogyós gyümölcs, akár fagyasztva

Elkészítése:

A legkisebb méretű tortillát megkenjük édesítős mogyorókrémmel, félbevágott epret vagy málnát teszünk bele, és összesütjük. Átmelegíthetjük csak a mogyorókrémmel is, akkor a gyümölcsöket hidegen halmozzuk rá.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!
Álomsüti téli napokra: diétás mákos pite
Ez a gluténmentes mákos pite tökéletes választás mindenkinek, aki egészséges, de ízletes desszertet keres. Rostokban, fehérjében gazdag, könnyen elkészíthető, és akár diétába is beilleszthető!
A legjobb téli sportok, ha kipróbálnál valami újat
Télen is rengeteg izgalmas sportot próbálhatsz ki, akár a hóban, akár a fagyos pályákon. Fedezd fel a téli kalandokat, legyen szó extrém élményekről vagy könnyed kikapcsolódásról!
Fedezd fel, milyen technológiai előnyöket kínálnak a Nike zokniknak sportolás közben
Mi pörgeti fel legjobban az edzőcipőd? Természetesen egy pár zokni. De nem akármilyen zokni! Válaszd az egyik híres brand, például a Nike zokniját. A híres Swoosh logós kiegészítőnek köszönhetően még eredményesebb leszel sportolás közben.
Diéta és kollagén: így támogasd a megfelelő kollagéntermelést
A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testedben, amely alapvető szerepet játszik a bőröd, az ízületeid, a hajad, a körmeid és az izmaid struktúrájában.
Egészséges vagy sem? A forró fürdő titkai
Nincs is jobb, mint egy pihentető forró fürdővel zárni a napot, vagy éppen így kezdeni a hétvégét, mindezért pedig nemcsak a lelkünk, de a testünk is hálás lesz. Eláruljuk, milyen egészségügyi előnyei vannak a kádban való lazításnak.

Ajánlataink