Naponta találkozhatunk új, a neten felbukkanó diétákkal. Ezek között vannak nagyon hasznosak is, amelyeket szakértők állítottak össze, de akad közöttük szemfényvesztő ötletbazár is, amellyel kalandorok próbálnak bombaüzletet csinálni. Új sorozatunk második részében a rizsdiétát mutatjuk be.

Mennyit érnek a különc diéták? 2. rész – A rizsdiéta

A rizsdiéta kidolgozója: a Duke Egyetem

Az alapelv: Igazából a rizsdiétának nem túl sok köze van a rizshez. Alapvetően egy alacsony zsír- és sótartalmú étrendről van szó, amely végül jó egészséget eredményez. A kúra két részből tevődik össze. Az első fázisban főleg gyümölcsökből és gabonafélékből áll az étkezés – sokszor orvosi felügyelet mellett. (Önnek is javasoljuk, hogy háziorvosa irányításával végezze.) A második fázisban a haltól a csirkéig több héten át változatosan lehet étkezni – az egyetlen szabály, hogy amennyire csak lehet, iktassa ki a sót.

Mi az újdonság? A rizsdiéta egészséges: segíthet a magas vérnyomás csökkentésében, az elmeszesedő artériák karbantartásában, és bevált módszere a cukorbetegeknek.

Mit ehetek? Az egyetlen tiltás a tejtermékekre vonatkozik: egyik fázisban sem fogyaszthatók. Ami viszont korlátlan mennyiségben ehető a második fázisban (méricskélés nélkül) az egyértelműen a rizs.

Mennyi súlycsökkenést ígér a módszer? Az első fázis alatt – 2 kg hetente, a második fázisban – 1 kg hetente, vagyis átlagban – 1,5 kg.

Kritika: Sóból még mindig átlagosan tízszer annyit használunk, mint amennyi egészséges lenne. A túl sok só a vérben és az erekben számos betegség és elváltozás oka lehet – és fő tényező a magas vérnyomás kialakulásában. Ha tehát egészségünk érdekében végzünk diétát (nem csak azért, hogy fogyjunk), ez a módszer tökéletes.

Lemaradt az első részéről? Nézze meg itt!

30 tipp, ami segít tudatosan készülni a fogyásra

4 ruhabaki, amit a legtöbben évente elkövetünk

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.