A fogyókúra kemény dolog. Gyakran le kell győzni a kifogásokat, ellen kell állni a csábításnak, és mértéket kell tartani. De vannak módszerek, amelyekkel megakadályozhatjuk, hogy feladjuk az új szokásainkat, és visszasüppedjünk a régi állapotába.

Tippek, hogy ne adjuk fel a fogyókúrát

A fogyókúra alapvetően igen egyszerű. Kevesebbet kell enni, mint amennyi kalóriát egy nap a szervezet felhasznál. Kevesebbet enni, többet mozogni, és akkor majd olvadnak a kilók. Ez elméletben nagyon jól hangzik, de a gyakorlatban nem feltétlenül működik, vagy legalábbis nem ilyen egyszerűen.

fogyókúra

Fotó: Shutterstock

Az első akadály akkor állja utunkat, amikor hiába tartjuk be ezt az egyszerű szabályt, a mérleg nyelve nem mozdul. Ezt eltűrjük egy, maximum két hétig, utána pedig, minden mindegy alapon hagyjuk az egészet. Pedig nem kellene! Talán olyasvalami miatt adjuk fel, amely egy-két trükkel orvosolható. Ráadásul a fogyókúra nem kizárólag a súlyvesztésről szól, ne feledkezzünk meg az egészségünkről sem! Ha stagnál a súlyvesztés, vessük be ezeket a trükköket!

1. Vegyük elő a régebbi ruháinkat!

Nem csupán a mérlegen látott számokból vonhatunk le a következtetést. Ha úgy érezzük, mindent betartottunk, amit be kellett tartani, de a mérleg mégsem mutat kevesebbet, ne keseredjünk el. Nem a mérleg és az ő nyelve az egyetlen eszköze annak, hogy megtudjuk, történt-e változás a testünkkel a fogyókúra során. Például próbáljunk fel egy régebbi nadrágot vagy szoknyát, és figyeljük meg, ugyanannyira szorít-e a derekban, mint régebben, esetleg kényelmesebb-e leülni benne, nem vág be annyira az oldala. Amennyiben kényelmesebb viselni, akkor biztosan elindult valamilyen folyamat a testben, de ezt a mérleg még nem tudja mérni. Néha az is sokat segít, ha egyszerűen csak jó alaposan megnézzük magunkat a tükörben, mert a tükör nem hazudik.

2. Számoljunk másképp!

Ha mégis a számokban bíznánk, akkor se a mérleg legyen az egyetlen kiindulási pont a fogyókúra alatt. Mielőtt belekezdenénk a diétába, mérjük le a legfontosabb vagy legkritikusabb pontjainkat. Jegyezzük fel, hány centi a derekunk, a haskörfogatunk, a combunk, a karunk. Négy hét elteltével vegyük elő újra a mérőszalagot, és lehet, hogy egészen kellemes meglepetés ér minket. Talán nem adtunk le egy dekát sem, de a mérőszalagot deréktájban jóval beljebb kell majd húznunk. Ez épp olyan mérhető és látványos eredmény, mint amilyet a mérleg kijelzője mutatna.

3. Érezzük az energiát!

Jó fokmérője lehet a diétának vagy életmódváltásnak a mindennapi energiaszint is. Figyeljük csak meg, hogy ezek a jelek legalább olyan fontosak, mint a mérlegen látható számok, hiszen nagy dolog az, ha jobban érezzük magunkat a mindennapokban. Az, hogy egészségesebbek, energikusabbak vagyunk, és több időt tölthetünk aktívan a szeretteinkkel, többet ér, mint egy leadott kiló. Ha így haladunk, ne aggódjunk. Hamarosan leadott kilókkal is büszkélkedhetünk!

4. Élvezzük az egészséget!

A legfontosabb azonban, hogy hogyan érezzük magát. Boldogabbnak? Elégedettebbnek? Nagyobb az önbizalmunk? Ha minderre igen a válasz, akkor nem teljesen mindegy, hogy megmozdult-e a mérleg nyelve és kevesebbet mutat-e? Ha kitartóak és következetesek maradunk, akkor hamarosan a súlyvesztés is elindul. Sokkal fontosabb azonban, hogy ne adjuk fel! A zsírsejtek egyszer csak megadják magukat és továbbállnak, a lényeg azonban az, hogy az egészséges életmód útjára léptünk, és ennek köszönhetően akár évekkel meghosszabbíthatjuk az életünket.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.