Sonka, sajt, paprika. Nem unja még? A szendvics műfajban sokkal több van, mint amit hiszünk róla. Kevés kenyér, izgalmas zöldségek például hallal – főételnek is beillik egy ilyen szendvics.

6 laktató, de egészséges szendvics recept

Olyan szendvicsvariációkat ajánlunk, melyek sok egészséges alapanyagot tartalmaznak, laktatóak, de mégsem hizlalnak. Válasszunk csökkentett szénhidráttartalmú kenyereket, már a legtöbb áruházláncban kaphatóak. Az ilyen kenyér 100 grammjában 6 gramm szénhidrát van, ami tizedannyi, mint a hagyományos fehér kenyérben. Állaguk, ízük tökéletes, kenyérélményt kapunk, miközben egyáltalán nem kell aggódni a fogyasztásuk miatt. Nem olcsóak, az igaz, de ebből sem.

Ricotta retekkel

Az alapkrém fokhagymás ricotta. A zúzott fokhagymát keverjük a ricottába, sózzuk meg. Tegyük a kenyérre, vágjunk rá néhány szelet zsenge retekkarikát.

Ricotta retekkel

Fotó: Shutterstock

Caprese szendvics

A klasszikus caprese salátát tálalhatjuk pirított vagy friss, ropogós telje ch csökkentett, vagy teljes kiőrlésű pékárun. Egy kiskanálnyi olívaolajjal locsoljuk meg a kenyeret, tegyük rá a mozzarellaszeletet és a paradicsomot, egy vékony karika uborkát, egy olajbogyót, majd egy levélke bazsalikomot. hagymakedvelők lilahagyma-karikával dobhatják fel ezt a szendvicset.

Caprese szendvics

Fotó: Shutterstock

Baconos-spárgás szendvics tojással

Szintén frissen, melegen jó ez a variáció is. Pároljuk meg kevés vízen a spárgát. Mikor már puhul, készítsünk bugygyantott tojást. Forró vízbe tegyünk egy kanál ecetet, és ebbe üssük bele a tojást. Vágjuk fel a kenyeret, tegyük alulra a tojást, rá a spárgát, és a tetejére a bacont. Frissen őrölt borssal fűszerezzük.

Baconos-spárgás szendvics tojással

Baconos-spárgás szendvics tojással
Fotó: shutterstock

Minipizza

Megint egy sütős változat, de gyorsan elkészül. Mélyhűtött leveles tésztából ( már lehet kapni tönkölyös leveles tésztát, válasszuk azt!) egy pohárral vagy nagyobb pogácsaszaggatóval vágjunk ki akkora köröket, hogy egy nagyobb paradicsomkarika ráférjen. tegyünk mindegyikre egy szelet paradicsomot és egy darabka szardíniát. Sózzuk, és a végén friss őrölt borssal ízesítjük. 180 fokon pár perc alatt elkészül. Figyelni kell, nehogy megégjen a (hamis) minipizza.

Minipizza

Fotó: shutterstock

Halas spárgás variáció

Ez az étel frissen, melegen az igazi. A spárgával nagyon hatásosan dekorálhatjuk a szendvicset. Pároljuk meg kevés vízen, és tartsuk melegen. A tőkehalat kevéske fokhagymás vajon süssük meg, és a végén öntsünk rá kevés tejszínt. Sózzuk, borsozzuk. Minden szelet kenyérre helyezzünk egy halat és néhány szál párolt spárgát.

MI LEGYEN AZ UZSONNA? SZENDVICSEK HÉTKÖZNAPOKRA– 1. RÉSZ

5 SZUPER SZENDVICS, AMI CSAK 300 KALÓRIA

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!