Megtorpanás. A legtöbb diétázó ismeri az érzést: amikor keményen edzünk, szigorúan étkezünk koplalunk, de a mérleg mégsem hajlandó elmozdulni egy bizonyos pontról. Íme, néhány vészjósló jel, amely szerint a diétájára újraindításra szorul!

Újraindítás! 7 jel, hogy a diétája frissítésre szorul

1. JEL: Azt hiszi, hogy a csirke unalmas

Rengeteg diétás recept első számú hozzávalója a csirke. A csirkemellfilé a legkevesebb zsírt, ám igen sok proteint tartalmazó húsféle. De nem csak a zsír-, a kalóriatartalma is alacsony. Íze azonban semleges, állaga kicsit száraz, így sok diétázónak villámgyorsan elmegy tőle a kedve. Pedig a csirkét ezerféleképpen el lehet készíteni, ráadásul nem a csirke az egyetlen alacsony zsírtartalmú hús opció. Nyugodtan fogyasszon mellette pulykamellfilét vagy sovány sertéskarajt is.

2. JEL: Egyhangú étrend

Sok fogyókúrázó lustaságból vagy félelemből igen egyhangú étrendet követ. Pedig a diéta nem egyenlő a hús-saláta menüvel. Legyünk egy kicsit bátrabbak, keresgéljünk recepteket, és ne érjük be a legegyszerűbb megoldással. Az egyhangú étrend nagyon hamar elveszi a kedvet a fogyókúrától, ráadásul indokolatlan és gyötrő éhségbe kergetheti a fogyni vágyókat.

3. JEL: Állandóan a receptújságokat böngészi

Csorgó nyállal és korgó gyomorral lapozgatja a különféle receptújságokat és böngészi a receptes weboldalakat? Ez annak a nyilvánvaló jele, hogy az igényei, vágyai nincsenek kielégítve. Amennyiben mindig valami olyasmi után sóvárog, amit nem engedhet meg magának, a módszerével komoly gondok lehetnek. Sóvárgás helyett keressen egészséges, különleges, ínyenc recepteket. Főzőcskézzen otthon minőségi, válogatott alapanyagokból, kalória- és zsírszegényen. Ha felfedezi az egészséges ételekben rejlő potenciált, akkor nem fog fájni a szíve egy tányérnyi sztrapacskáért.

4. JEL: Nem tud nemet mondani

Hiába döntötte el, hogy lefarag egy kicsit a feleslegéből, amint belép a közértbe, máris a legkalóriadúsabb fogások után kezd el kutatni. Ez nem igazán kedvez a felesleges kilóknak. Minden, így a diéta is elsősorban fejben dől el. Amennyiben nem képes a megfelelő mértékben önuralmat gyakorolni, próbálja ki azt, hogy csak és kizárólag az előre megírt listája alapján vásárol, és semmi mást nem tesz a kosarába.

5. JEL: Állandóan éhes

Nagyon rossz módszert követhet, ha állandóan éhezik. Nem arról van szó, hogy állandóan jóllakottnak kell lennie, de a folytonos éhezés sem célravezető. Változtasson a módszerén, fedezzen fel új ízeket, ételeket, lehetőségeket. Mozogjon többet, és időnként engedjen meg magának egy-egy csalónapot is, amikor szénhidráttal, édességgel jutalmazza magát. A szervezetnek ennyi kilengésre szüksége van, hogy másnap új erőbedobással vegye fel a harcot a kilók ellen.

6. JEL: Túl sokat nassol

Egész nap rágcsál, csipeget, állandó éhségérzet gyötri. Valószínűleg túl keveset eszik a főétkezések alkalmával, így az agya nem kapja meg a „jóllakott” üzenetet. Ügyeljen arra, hogy az étrendje a megfelelő mértékben tartalmazzon fehérjét és minőségi szénhidrátot. Napi két nassnál többet ne engedjen meg magának, ezek is lehetőség szerint maradjanak 150-200 kalória alatt.

7. JEL: Fáradtan vásárol

Ha fáradtan megy vásárolni, akkor hajlamos számos felesleges, kalóriában igencsak gazdag dolgot a kosarába pakolni. A fáradt szervezet szénhidrátot kíván, azon belül is elsősorban cukrot, amely látszólag élénkíti az idegrendszert. Soha ne menjen fáradtan vásárolni! Inkább pihenjen egyet, de ha erre nincs lehetősége, előtte egyen meg egy banánt vagy valamilyen fehérjében gazdag ételt, ami emeli az energiaszintjét.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.