Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy melyik napszak a legalkalmasabb az edzésre.

Reggel vagy este? Te tudod, mikor hatékonyabb az edzés?

Vannak, akik már hajnalok hajnalán szeretnek túlesni rajta, de sokan csak este kezdenek neki. Az igazság az, hogy mind a két időpontnak vannak előnyei és hátrányai is. Nézzük, mik ezek!

A reggeli mozgás előnyei

– Kutatások szerint, akik reggel edzenek, azoknál könnyebben válik rendszeressé a mozgás, hiszen mielőtt még bármi közbejöhetne a nap folyamán, ők már túl vannak rajta.

– A zsírégető, kardió edzést (súlyzós edzés ilyenkor kevésbé ajánlott) azért érdemes például a reggeli időpontban megejteni, mert reggel, délelőtt gyorsabb az anyagcsere. Viszont ne éhgyomorra indulj el róni a kilométereket! Pár falatot mindenképp kapj be a sportolást megelőzően a vércukorszinted miatt!

– Egy 2011-es amerikai felmérés szerint a reggeli sport pozitívan hat az éjszakai alvásra is, még hozzá úgy, hogy vérnyomáscsökkenést tapasztaltak azoknál, akik reggel edzettek. Ezáltal sokkal nyugodtabban, és tovább aludtak a vizsgált személyek, mint akik a nap másik időszakában tornáztak.

– Szakértők megállapították, hogy a korai edzés kihat a napi rutinra, tevékenységekre – gyorsabb, energikusabb leszel, könnyebben összpontosítasz – ami annak köszönhető, hogy a mozgás hatására endorfin vagyis boldogsághormon szabadul fel a szervezetedben, és ez egész napra meghatározza a jó hangulatodat.

– Az is biztos, hogy így nem indulsz el álmosan a munkába, hiszen tutira felébredsz az edzéstől.

 

fejlődés a sportban

Fotó: Shutterstock

A reggeli mozgás hátrányai

– Ha előző este jól belakmároztál, nem biztos, hogy jó időpont számodra a reggeli mozgás.

– Van, aki reggel fáradtnak és erőtlennek érzi magát, szédül, fáj a feje, ha üres gyomorral mozog.

– Ügyelj rá, hogy a korai edzés ne menjen az alvás rovására!

– Nagyobb a sérülésveszély ilyenkor. Alaposan melegíts be! Hiszen az izmok, ízületek sokkal merevebbek az alvás után.

– Ha nem vagy hozzászokva a korai keléshez, akkor nehéz lesz átállnod, hogy korábban felkelj, mint szoktál. Ha szeretsz reggel hosszan bíbelődni magaddal, sok időt vesz igénybe a sminked elkészítése, akkor lehetőleg ne reggel sportolj, nehogy elkéss a munkából.

Esti edzés előnyei

– Diétázóknak azért ajánlott inkább az esti sport, mert olyankor kisebb az étvágy.

– Egy fárasztó, stresszel teli munkanap után kiváló kikapcsolódást, megnyugvást nyújt az esti futás, torna. S ha nehezen is indulsz neki, abban biztos lehetsz, hogy jól fog esni, és egyébként is úgy tartja a mondás, hogy „evés közben jön meg az étvágy”.

– Ha utálod a rohanást, és szereted kiélvezni a reggeli kávézás minden pillanatát, akkor az esti sport inkább neked való. Több időd van ilyenkor magadra, nem kell kapkodnod, sietned.

A sérülésveszély ilyenkor kisebb, mint reggel.

– Este már az izmaid rugalmasabbak, normális a testhőmérsékleted, éber vagy. Figyelj oda az étkezésre, hogy este bírj majd sportolni!

Az esti edzés hátrányai

 

edzeni, edzés, fáradtság, erő

Fotó: Shutterstock

Könnyen alvás zavaraid lehetnek. Előfordulhat, hogy az esti sporttal az alvástól veszed el az időt, és nem pihened ki magad rendesen. Sőt, vannak, akik annyira felpörögnek az intenzív mozgás során, hogy csak nehezen tudnak elaludni. Az energiaitalokat mindenképp kerüld az esti edzéseknél!

– Nyáron nem számít ugyan, hiszen sokáig világos van, de a többi évszakban nem olyan jó dolog este a sötétben futni például a szabadban. Bár az edzőtermek zöme sokáig nyitva van, szintén nem a legjobb a sötétben egyedül hazaindulni az edzés után.

Általában este telt házzal kell számolnod az edzőtermekben.

– Könnyebben kimarad az edzés, hiszen bármi közbe jöhet a nap folyamán, ami miatt elfelejtesz, vagy már nincs kedved edzeni.

Mindenképpen a számodra legmegfelelőbb időpontot válaszd az sportolásra! A szervezeted egy idő után úgy is hozzászokik, ha rendszeresen edzel. Bármikor is mozogsz, abban biztos lehetsz, hogy jót tesz mind a testednek, mind a lelkednek! Jó edzést, hajrá!

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 egyszerű diétás vacsora, ami hús nélkül is remek
Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.

Ajánlataink