Hamarabb gondolunk komoly betegségre, mint arra, hogy nem iszunk elég folyadékot. Pedig a tünetek nagyon is beszédesek!

4 figyelmeztető jel, hogy túl kevés folyadékot iszik

Fáradtság

Ha gyakran érzi magát fáradtnak, az akár vérszegénységre, de akár pajzsmirigy problémákra is utalhat. Ám sokszor a legkézenfekvőbb okra nem gondolunk, ez pedig a nem elegendő folyadék fogyasztása. Ne feledje, hogy a megfelelő folyadék mennyiség egy felnőtt ember számára, napi 2,5 -3 liter.

Magas koleszterin

Bár többnyire a felnőtteket érint ez a probléma, nem ritka, hogy már kamaszoknál is előfordul a magas koleszterin szint. A több folyadék segíthet jelentősen csökkenteni ezt az értéket. Kiszáradt, dehidratált állapotban, a szervezet koleszterint termel, hogy csökkentse a sejtekből származó veszteséget.

Székrekedés

A fürdőszobában tölteni a reggelt, gyomorfájással és erőlködéssel, nem kellemes napindítás. De sajnos a székrekedés is lehet olyan jel, ami arról árulkodik, hogy kevesebbet iszunk, mint ajánlott. A vastagbél egészséges működéséhez jelentős mennyiségű vízre van szüksége a szervezetnek.

Az öregedés látható jelei

Bizony igaz! Ha a test hosszú ideig nem kapja meg a megfelelő mennyiségű napi folyadékot, akkor bőrünk ráncosodni kezd. Ezek a bőrtünetek elkerülhetőek, de legalábbis mérsékelhetők rendszeres víz fogyasztással. Igyon meg étkezés előtt két, étkezés után egy pohár vizet. Vásároljon kulacsot, amit töltsön tele vízzel és vigye magával a táskájában. Ne csak akkor igyon, ha szomjas! Fogyasszon magas víztartalmú ételeket, mint az uborka, a görögdinnye, vagy a barack.

Folyadékfogyasztás – gyógyteák a tavaszi alakformáláshoz

Felfázás – Csak kellemetlen, vagy veszélyes is?

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.