Minden évben késő ősztől kora tavaszig több százezer beteg fertőződik meg influenzavírussal. Azt gondolnánk, mindent tudunk erről a betegségről, ám úgy tűnik, hogy még mindig túl sok a tévhit az influenzáról. Összegyűjtöttük a leggyakrabban felvetődő kérdéseket.

5 kérdés az influenzáról

1. „Honnan tudom, hogy csak megfáztam, vagy influenzás vagyok?”

Mindkét betegséget vírusok okozzák, de nem ugyanazok. A megfázást több száz, gyorsan változó náthavírus okozza, az influenzát pedig az influenzavírusok, amelyeknek három nagy csoportja van: A, B és C típus. Az első kettő tehető felelőssé az évente ismétlődő járványokért. A tünetek alapján lehet megállapítani, hogy nátháról vagy influenzáról van-e szó. Mindkét betegségre jellemző az orrfolyás és az orrdugulás, de míg a nátha fő tünetei a hőemelkedés, torokfájás, tüsszögés, száraz köhögés és fejfájás, addig az influenza jellemző tünetei a fejfájás, hidegrázás, egész testre kiterjedő fájdalom, magas láz, fáradtság, gyengeség. Ahogy múlik a láz, úgy lesz az orrfolyás és a torokfájás egyre kínzóbb.

2. „Kell szednem antibiotikumot?”

Nem. Az antibiotikum csak bakteriális fertőzések ellen hatásos, a vírusokra nincs hatással. Két vírusellenes készítmény, a Tamiflu és a Relenza hatékony a nátha ellen, ha a tünetek jelentkezését követő 48 órán belül elkezdik használni valamelyiket. Ezek nem antibiotikumok, és igazából nem gyógyítják az influenzát, „csak” lerövidítik a betegség idejét és jelentősen csökkentik a tüneteket. Influenzában akkor van szükség antibiotikumra, ha a betegség bakteriális szövődményekkel jár. Leggyakoribb ilyen szövődmény a hörghurut, a fül-, az arcüreg- és a tüdőgyulladás. Sokan úgy vélik, hogy a felülfertőzések megelőzhetők antibiotikummal, de gyakori szedésük valójában csak azt segíti elő, hogyha a beteg mégis összeszed egy másodlagos bakteriális fertőzést, annak baktériumai már nagy eséllyel rezisztensek lesznek az antibiotikum hatóanyagaival szemben.

3. „Milyen vény nélkül kapható szereket használjak?”

Egy dolgot nem árt tisztázni: a vény nélkül kapható gyógyszerek sem gyógyítják az influenzát, csak enyhítik a kellemetlen tüneteket. Fej- és végtagfájdalomra, lázcsillapításra jók az ibuprofen és a paracetamol hatóanyagú készítmények, az orrdugulás megszüntetésére célszerű orrcseppet használni, köhögés ellen jók a különféle szirupok, szopogatótabletták, a forró fürdőbe cseppentett illóolajok pedig segítenek szabaddá tenni a légutakat, serkentik a csillók mozgását, megkönnyítve a légzést. (Figyelem, a fürdővízben eloszlatott illóolaj az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki!)

4. „Az influenza elleni oltás megbetegíthet?”

Nem. Az oltóanyag ugyanis elölt vírusokat tartalmaz, amelyek nem fertőznek. Annak, hogy sokan gyengének és betegnek érzik magukat az oltás után, két oka lehet. Egyrészt a korábbi vakcinák mellékhatásai is hasonlítottak az influenza tüneteire – enyhe izomfájdalom, hőemelkedés pár napig –, másrészt az oltások ideje egybeesik a felső légúti megbetegedésekért felelős kórokozók „tetőzésével”, így többen azok közül, akik oltást kaptak, valójában az influenzától független, egyéb kórokozóktól betegedtek meg. ma a leggyakoribb tünet az oltás után: enyhe fájdalom a karban.

5. „Kell tartani diétát, amíg beteg vagyok?”

Megfelelő táplálkozással erősítheti az immunrendszert és enyhítheti a kínzó tüneteket. Éhezni semmiképpen nem szabad. A finom csirkehús- és zöldséglevesek, a halak és a bab gazdag vitamin-, ásványianyag- és fehérjeforrások. Tulajdonképpen mindent lehet enni, amit a beteg megkíván. Előfordulhat, hogy egyes ételek (például tejtermékek) émelygést, hányingert okoznak, akkor ezek fogyasztását jobb mellőzni. Sokkal fontosabb a megfelelő folyadékfogyasztás, hiszen ilyenkor megnő a kiszáradás veszélye. A meleg teák segítik az eldugult légutak tisztítását.

Jojóeffektus egy orvos szemével- „Nem a fogyni vágyókban van a hiba”

Misztikum és pazar természet – Skócia, te varázslatos

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.