Természetes, hogy a babavárás alatt a mamák aggódnak kicsit. A terhesség kilenc hónapja számos váratlan helyzet elé állíthatja a leendő anyukákat, minden új, szokatlan és kiszámíthatatlan. Vannak kimondott és kimondatlan félelmek, valós tények és legendák. Utánanéztünk, mitől tartanak leginkább a várandós nők.

Aggódó kismamák – A leggyakoribb félelmek a terhesség alatt

„Elvesztem a babát”

A tények: A terhességek kevesebb mint 20 százaléka végződik vetéléssel. A legtöbb még akkor fordul elő, amikor a nő nem is tudja, hogy áldott állapotban van. Miután az orvos által is megállapított a terhesség (általában a 6–8. hét között), a vetélés kockázata mintegy 5 százalékkal csökken. Annak esélye pedig, hogy másodszor is elvételjen a nő, nagyon csekély. A vetélést egyébként leggyakrabban kromoszómarendellenesség okozza, amely megakadályozza, hogy a magzat rendesen fejlődjön, nem pedig az, hogy a kismama mit tett vagy nem tett meg. Az azonban tény, hogy lényegesen kisebb a vetélés kockázata, ha a babát vállaló nő nem dohányzik, nem iszik alkoholt és a napi koffeinbevitelt csökkenti.

kismama, félelmek, terhesség

Fotó: Shutterstock

„A reggeli émelygés miatt nem tudok enni, ezért a babám éhezik”

A tények: A babák igazi kis „paraziták”, tehát akkor is megszerzik maguknak a szükséges tápanyagokat, ha a mamák reggel csak egy kis kekszet esznek. Ha nincsenek komoly panaszok – ájulás, kiszáradás –, a rosszullétek nem okoznak gondot a táplálkozási egyensúlyban, nem veszélyeztetik a magzat egészségét. Az orvosok szerint a legjobb, amit ilyenkor tehet a kismama, hogy szedi a terhességi vitaminokat, és napjában többször kevesebbet étkezik. Ha a rosszullét állandó, szükség lehet valamilyen hányingert csillapító gyógyszerre. Ezt azonban meg kell beszélni a kezelőorvossal, hiszen mindenképpen olyan szer kell, ami nem árt a babának.

 

„Olyat eszem, ami veszélyezteti a baba egészségét”

A tények: A legtöbb nő ma úgy érzi, hogy túl nagy nyomás nehezedik rá az egészséges táplálkozás miatt. Szinte minden ételféleségnél feltehető a kérdés: ez vajon biztonságos? Természetesen ezen aggódni butaság. Az orvos már az első vizsgálat során közli, melyek azok az ételek, amelyek fogyasztása a kismamák számára nem javasolt. De nem szabad elfelejteni, hogy senki sem tud követni minden szabályt, és néha bizony előfordul, hogy – akár önhibáján kívül – a várandós anyuka, mondjuk, pasztörizálatlan sajtot eszik. Ilyenkor sem szabad pánikba esni, semmi gond nem lesz.

 

Hitelesen! Táplálkozási tanácsok kismamáknak

 

„A stressz árt a babának”

A tények: Stresszmentes időszak egy kismama életében? Lássuk be, ez elég ritka állapot, az őrült hormonoknak, az állandó kimerültségnek és a felfokozott érzelmi állapotnak „köszönhetően”. De kutatások szerint az a fajta stressz, ami a mindennapok része és amihez a szervezet hozzászokott, minimális hatással van a születendő gyermekre. Az akut stressz azonban (például munkahely elvesztése, halál a családban, súlyos baleset) növelheti a koraszülés kockázatát. A lényeg az, hogy a hétköznapok kikerülhetetlen stresszes helyzetei után a mamák próbálják meg visszaszerezni a nyugalmat. Egy könnyed olvasmány, egy film, egy csésze tea, séta a szabadban – mind-mind alkalmasak arra, hogy megnyugodjanak és feltöltődjenek.

 

„A kisbaba születési rendellenességgel jön a világra”

A tények: Minden leendő anyuka izgatottan várja a terhesgondozás során végzett vizsgálatok eredményét, remélve, hogy a baba egészséges és rendben fejlődik. Ez túlnyomórészt így is van. A kockázat, hogy a baba születési rendellenességgel jön a világra, 4 százalék – és ez magában foglalja a súlyos rendellenességeket, mint például a Down-szindrómát, valamint az összes, több ezer egyéb azonosított eltérést, amelyek közül sok kicsi és jelentéktelen, mint esetleg egy hiányzó köröm. Még ha az első szűrővizsgálat kóros elváltozást mutat is, sok esetben a későbbi vizsgálatok megerősítik, hogy minden rendben van. A legjobb védekezés a terhességi vitaminok szedése. Fontos, hogy ha bármilyen aggálya van a kismamának, beszélje meg orvosával. Ahhoz ugyanis, hogy világos kép alakuljon ki a nőkben a várható kockázatokról, az orvosnak ismerni kell a családban előforduló rendellenességeket.

 

„Koraszülött lesz a baba”

A tények: Rémisztő adat, hogy a koraszülések aránya az elmúlt években folyamatosan nőtt. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a koraszülött babák több mint 70 százaléka a 34. és 36. hét között született – teljesen egészségesen. Persze van jó néhány dolog, amivel csökkenthető a koraszülés kockázata: rendszeres vitaminfogyasztás, megfelelő terhesgondozás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellőzése. Kutatások bizonyították, hogy azoknál lényegesen ritkábban következik be koraszülés, akik a terhességet megelőző egy évben folsavat szedtek.

 

Édes teher: Gyakorlatok kismamáknak

 

„Félek a terhességi cukorbetegségtől, magas vérnyomástól”

A tények: A magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázata a terhesség alatt mindössze 5 százalék. A rendszeres orvosi ellenőrzés fontos, hiszen így a lehető legkorábbi szakaszban „elcsíphető” és azonnal kezelhető a betegség anélkül, hogy az anyuka és a baba egészsége veszélybe kerülne. A terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázata hasonlóan alacsony. Egyszerű étrendi változtatásokkal a terhességi diabétesz remekül kezelhető, és nem okoz problémát.

 

„Soha nem leszek olyan sovány, mint voltam”

A tények: A celebek már két-három héttel a szülés után úgy néznek ki, mintha nem is lettek volna áldott állapotban… A valóság azonban más: bizony, jó pár kiló súlyfelesleg maradhat az anyukákon. Aggódni azonban felesleges, hiszen a szoptatás után könnyebben olvadnak le a kilók, mint sokan gondolnák. Ezért persze tenni is kell: a legfontosabb, hogy már a terhesség alatt figyelni kell az elfogyasztott ételek mennyiségére és minőségére. Ha pedig az orvos szabad utat ad, szülés után mozogni kell. Lehet ez séta a babával vagy pilates, de semmiképpen nem nehéz, megerőltető edzés.

 

„Képtelen leszek megszülni”

A tények: Nos, tényleg hihetetlennek tűnik, de a gyerek igenis kifér azon a bizonyos helyen. Az aggódás – Mennyire fog fájni? Meddig fog tartani? – teljesen természetes. Vannak, akiket megnyugtat, ha szülésről készült videókat néznek, mások inkább kihagyják ezt az élményt. Akadnak, akik megbeszélik a barátaikkal, ismerősökkel, hogy hol szüljenek, milyen segítséget vegyenek igénybe, és olyanok is vannak, akik csak a belső megérzéseikre hallgatnak. A legfontosabb az, hogy legyen egy orvos és egy szülésznő, akikben megbízik a szülő nő, akikkel nyíltan beszélhet a félelmeiről, és akik fel tudják készíteni arra, mi várható a szülőszobában.

 

„Mi lesz, ha valami kínos dolog történik szülés közben?”

A tények: Az orvosok, szülésznők nem lepődnek meg semmin, legyen szó bármilyen testnedvről vagy hanghatásról. Persze a szülésnél jelen lévő férjekkel szemben fel lehet állítani bizonyos szabályokat, például: „Csak a derekamtól fölfelé nézhetsz!”, de eljöhet az a pillanat, amikor már ez a szabály sem érdekel senkit.

 

„Mi lesz, ha császármetszésre kerül sor?”

A tények: A sürgősségi császármetszés nem túl gyakori, ám ha sor kerül rá, annak nyomós oka van. Lehet, hogy ijesztő, de ha a baba vagy a mama egészsége ezt kívánja, nincs mit tenni, hiszen pont ezért szülnek kórházban a hölgyek. Egyébként a császármetszés tervezhető, például, ha a baba farfekvéses vagy nagyon nagy, ha problémák vannak a placentával. Ilyenkor a műtét előtt felvilágosítják a mamákat a műtétről, és minden kérdésükre válaszolnak.

 

„A szexuális életemnek befellegzett”

A tények: A terhesség, és különösen a szülés utáni napokban nehéz elképzelni, hogy minden ugyanolyan lehet, mint korábban. De lesz! Csak időt kell hagyni a szervezetnek, hogy regenerálódjon. Persze az első néhány hétben nagy eséllyel egy kiadós alvás csábítóbb, mint a szex, de idővel visszatér a nemi vágy. Az első alkalomra azonban nem árt felkészülni: türelemre és némi síkosítóra szükség lehet. Sokat segít az intimtorna, amelyet már a terhesség alatt célszerű elkezdeni, szülés után pedig egyenesen kötelező, hogy az izmok visszanyerjék erejüket. Sok párkapcsolatban szülés után a szex meghittebb és kielégítőbb, mint korábban volt.

 

 

 

Hozzászólások

3 tipp a fogorvostól, hogy a kávé kevésbé ártson a fogaknak
Ahogy azt a kávé szerelmesei nagyon is jól tudják, az a reggeli csésze kávé gyakran nem kívánt foltokat hagyhat maga után a fogakon, emellett hosszú távon a fogzománcnak is árthat. Vannak azonban módok arra, hogy élvezze a kávét anélkül, hogy feláldozná mosolya egészségét.
42 kilót adott le Reni, az ötgyermekes anyuka: Vékonyabb vagyok, mint kamaszkoromban
Öt gyerek után jobb formában, mint valaha? Reni megcsinálta, ráadásul szenvedés nélkül, fenntarthatóan, és úgy, hogy az egészségével is minden rendben van. Ehhez pedig szinte fele súlyára fogyott le.
A legjobb gyógyteák, hogy könnyebben elfelejtsd a stresszt
A népi gyógyászat már évezredek óta ismeri és igen nagyra becsüli a gyógynövények egészségre gyakorolt hatásait. A természet csodái csökkentik a szorongást, elűzik a stresszt, enyhítik a fejfájás tüneteit és elősegítik a pihentető alvást.
Ez az 5 gyakorlat segít fogyni 50 felett is
Most olyan gyakorlatokat szedtünk össze, amikhez nem kell feltétlenül edzőterembe járnod, otthon is elvégezhetőek és nagyon hamar látványos eredményt is hoznak.
Leállt a fogyásod? Mutatjuk, hogyan indítsd el újra
Kitartóan diétázol, de egy idő után leállt a fogyás, meg sem mozdul a mérleg nyelve? A szervezeted valószínűleg hozzászokott a kevesebb ételhez. Adj neki új lökést a további súlycsökkenéshez! Mutatjuk, mit kell hozzá tenned és enned!
A magyar mérnök, aki 4 év alatt biciklizte körbe a Földet
Ha már a Földet körbebiciklizte, a Szent György-hegyet és Hegymagast sem hagyhatta ki Illés Adorján, aki a közelmúltban a helyi Piactéren tartott élménybeszámolót egészen elképesztő utazásáról.
Őszi vitaminsaláták, ha szeretnél több zöldséget enni
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.
A zeller a diétás zöldségek királynője! Így használd fel, ha fogyni akarsz
Az egyik legegészségesebb zöldség a súlycsökkentő diétához nem más, mint a zeller. Ez a zöldség szervezetünk szinte minden részére hatással van, számos betegség megelőzésében segít a zeller.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.