Egy ősrégi kínai mondás szerint a tea a hosszú élet itala. Így aztán fontos, hogy minden nap igyál belőle. De pontosan milyet is és hogyan?

Ősidők óta a legjobb diétás ital, készítsd el jól a teát

Zöld tea – legjobb a diétához

Sajátosan nyers íze miatt sokan kevésbé kedvelik, pedig a zöldtea a forró italok királynője, hihetetlenül egészséges. Valójában azért zöld, mert hozzá a frissen szedett tealeveleket beavatkozás nélkül szárítják. Így a levelek maradéktalanul megtartják értékes anyagaikat, vagyis azokat a polifenol és flavonol származékokat, melyek antioxidáns hatásuk révén lassítják a szervezet öregedésével járó folyamatokat. Tudni kell a zöldteáról, hogy csökkenti a szív-és érrendszeri illetve a daganatos betegségek kockázatát. Kiváló segítség fogyókúra esetén is, mivel nehezíti a zsírsavak és a koleszterin felszívódását. Mindemellett a zöldtea kitűnő frissítőszer, erről a benne lévő koffein (tein) gondoskodik.

Így készítsd:

A tealevelekre 70-80°C fokos vizet önts, és legföljebb másfél percig áztasd. A kivett filtert másodszorra, de akár harmadszorra is leöntheted – így lágyabb zamatú teát kapsz. A zöld tea akkor mutatja meg magát igazán, ha nem édesíted.

Fekete tea – örök klasszikus

tea, teázás

Fotó: Shutterstock

A frissen szedett tealevelek fermentálásával – erjesztésével – majd szárításával készül. Főzete a zöld teáéhoz képest más szín és ízvilágot ad, de egészségre gyakorolt hatása hasonló. Polifenoljai lassítják a sejtek öregedését és korlátozzák a koleszterin felszívódását a vérben. A teában lévő fluor erősíti a fogzománcot és véd a fogszuvasodástól. Koffein (tein) taralmának köszönhetően igazi reggeli ébresztő, napközben is felfrissít, élénkít.

Így készítsd:

A teafüvet 3–5 percig áztasd 100°C fokos vízben. 3 perc szükséges a gyengébb, 5 perc pedig az erősebb teához. Az erősebb változat gazdag, telt zamatához érdemes kipróbálni a tejet vagy a tejszínt.

Rooibos tea – az egészség és szépség itala

Nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és flavonoidokat, közismert szabadgyök-megkötő, védi az erek falát és fiatalítja a bőrt. Ezen kívül görcsoldó hatású, és enyhíti az élelmiszerallergia okozta tüneteket. Más teához képest kiugróan nagy mennyiségű vasat tartalmaz, ez kiemelten fontos gyermekek és várandós nők esetében. Teljesen koffeinmentes, sőt segíti a pihentető alvást, így este is bátran fogyasztható, kitűnő folyadékpótló ital.

Így készítsd:

Forrázz le csészénként 1/2 teáskanálnyi rooibos teafüvet, majd 2 perc után szűred le. Citromszelettel ízesítve, esetleg tejjel a legfinomabb. Mivel aromájában föllelhető egy édes-balzsamos vonulat, az édesíteni nem is kell. A zöld teához hasonlóan a rooibosból is 2-3 főzet is készíthető.

Gyümölcstea – kicsiknek és nagyoknak

Igazi frissítő, üdítő, akár melegen, akár jegesen fogyasztod. Legnagyobb érdeme, hogy kiváló folyadékpótló ital. Ha belegondolsz, nem könnyű naponta meginni az előírás szerinti 2-3 liter folyadékot, és valljuk be, a víz egy idő után unalmas. Ekkor jöhet a gyümölcstea, mely nem tartalmaz koffeint és tartósítószert, így a gyerekeket is bátran kínálhatod vele, a nap folyamán bármikor. A legtöbb kevert gyümölcsteában csipkebogyó és hibiszkusz is található, ez a C-vitamin tartalmuk miatt fontos.

Így készítsd:

A teakeveréket 100 fokos vízzel forrázd le, majd 8-10 percig hagyd állni. Minimum ennyi idő kell, hogy az ízek kioldódjanak és összeérjenek. Élvezeti értékéből nem veszít hidegen sem, sőt kifejezetten finom jeges teát készíthetsz belőle.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

42 kilót adott le Reni, az ötgyermekes anyuka: Vékonyabb vagyok, mint kamaszkoromban
Öt gyerek után jobb formában, mint valaha? Reni megcsinálta, ráadásul szenvedés nélkül, fenntarthatóan, és úgy, hogy az egészségével is minden rendben van. Ehhez pedig szinte fele súlyára fogyott le.
A legjobb gyógyteák, hogy könnyebben elfelejtsd a stresszt
A népi gyógyászat már évezredek óta ismeri és igen nagyra becsüli a gyógynövények egészségre gyakorolt hatásait. A természet csodái csökkentik a szorongást, elűzik a stresszt, enyhítik a fejfájás tüneteit és elősegítik a pihentető alvást.
Ez az 5 gyakorlat segít fogyni 50 felett is
Most olyan gyakorlatokat szedtünk össze, amikhez nem kell feltétlenül edzőterembe járnod, otthon is elvégezhetőek és nagyon hamar látványos eredményt is hoznak.
Leállt a fogyásod? Mutatjuk, hogyan indítsd el újra
Kitartóan diétázol, de egy idő után leállt a fogyás, meg sem mozdul a mérleg nyelve? A szervezeted valószínűleg hozzászokott a kevesebb ételhez. Adj neki új lökést a további súlycsökkenéshez! Mutatjuk, mit kell hozzá tenned és enned!
A magyar mérnök, aki 4 év alatt biciklizte körbe a Földet
Ha már a Földet körbebiciklizte, a Szent György-hegyet és Hegymagast sem hagyhatta ki Illés Adorján, aki a közelmúltban a helyi Piactéren tartott élménybeszámolót egészen elképesztő utazásáról.
Őszi vitaminsaláták, ha szeretnél több zöldséget enni
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.
A zeller a diétás zöldségek királynője! Így használd fel, ha fogyni akarsz
Az egyik legegészségesebb zöldség a súlycsökkentő diétához nem más, mint a zeller. Ez a zöldség szervezetünk szinte minden részére hatással van, számos betegség megelőzésében segít a zeller.
Paprikaparádé - 6 paprika, amiből érdemes többet enni!
Paprika nyersen, savanyítva, marinálva, őrölve, de leginkább vajas kenyérrel. A magyar konyha elképzelhetetlen paprika nélkül. Egyre többféle paprikát találunk az üzletekben, érdemes megismerkedni velük
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.