Az egyik legcsodálatosabb dolog az emberi testben, hogy bizonyos „beépített” érzékelők jeleznek, ha komolyabb problémák merülnek fel. Napi pár perc önvizsgálat, és akár súlyos betegségek figyelmeztető jeleit veheti észre. Jó hír, hogy az alapbetegségek kezelése után a test felszínén jelentkező tünetek is nyomtalanul elmúlnak. Itt az ideje, hogy elkezdje a rendszeres önvizsgálatot, akár most azonnal.

Szívproblémáról is árulkodhat a körme!

Köröm

Sötét vonalak a körömágy mentén – A sötétsárgás, barna vagy fekete csíkok sejtkárosodásra utalnak, és az egyik legveszélyesebb bőrdaganatnak, a melanomának lehetnek figyelmeztető jelei. A korai felismerés és kezelés nagyon jó gyógyulási aránnyal jár, ezért ha ilyen elszíneződést lát a körömágyon, azonnal forduljon bőrgyógyászhoz.

Fényes, fehér pöttyök és csíkok – A legtöbbször vitaminhiányra figyelmeztetnek, elsősorban a kevés A-vitamint jelzik. Első lépésként készíttessen vérképet. A fehér sávok jelezhetik, hogy a vese nem képes kiszűrni a fehérjét, ez később veseelégtelenséghez vezethet. A vizeletvizsgálat ilyenkor elengedhetetlen.

Homorú, illetve domború körmök – A homorú köröm – különösen, ha fáradtsággal, állandó álmossággal, rossz közérzettel párosul – a vashiány jele. Ez egyszerű vérvizsgálattal kideríthető. A domború köröm enyhén piros körömággyal szívproblémára utal. Kérjen EKG-vizsgálatot a háziorvosánál.

Ezt is ajánljuk!Körömápolás otthon!

Hónalj

Csomók a hónaljban – nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, ha csomót talál a hónaljban. Lehet szó egyszerű allergiáról, okozhatja akár a szőrtelenítés, de súlyos daganatos betegségek tünete is lehet, ezért mindenképpen keresse fel orvosát.

A bőr barnás elszíneződése – Lehet gombás fertőzés, ami krémmel gyorsan elmulasztható. A cukorbetegség figyelmeztető jele is lehet, ilyenkor a sejtek kóros szaporodása miatt a bőr kicsit vastagabb és piszkosnak tűnik. Már évekkel a diabétesz diagnosztizálása előtt is megjelenhetnek a foltok a hónaljban, a nyakon vagy a lágyéki részeken. Ellenőriztesse rendszeresen vércukorszintjét!

Fejbőr

Ritkuló haj – A túlzott hajhullás oka legtöbbször a pajzsmirigy betegsége. A hormonszintek vérvizsgálattal meghatározhatók, és annak megfelelően, hogy alul- vagy túlműködik-e a pajzsmirigy, történik a megfelelő gyógyszerezés. A hajnak 3-5 hónapra van szüksége, hogy újra erőre kapjon.

Korpásodás – száraz korpásodás esetén a fejbőr nem zsíros, a haj száraz, fénytelen, nehezen fésülhető. Ennek oka elsősorban – a genetikai tényezőkön túl – a B-vitaminhiány, a kevés folyadékbevitel, a fejbőr megfázása, a stressz és a legyengült általános állapot. A megfelelő samponok használatán túl törekedni kell a stressz csökkentésére és a vitamindús táplálkozásra.

Szájüreg  és nyelv

Fehér folt a nyálkahártyán – Daganatmegelőző állapotot is jelölhet a szájnyálkahártya bármely területén kialakuló, tapadó, nem letörölhető fehér folt. Dohányosokon, alkoholfogyasztókon gyakori. Rendszeres szájsebészeti ellenőrzés ilyen esetekben életmentő lehet.

Vöröses elszíneződés a nyelven – Vitaminhiány vagy vészes vérszegénység jele lehet. Vashiány esetén a nyelv felszíne sima, halvány.

Fehér és vörös területek váltakozása a nyelv felszínén – Ez az úgynevezett térképnyelv, ami ártalmatlan, kezelést nem igényel.

A nyelv két oldalán megjelenő púpok – Rendszerint ártalmatlanok, ha mindkét oldalon megjelennek, az egyoldali megjelenés rosszindulatú daganatra utalhat.

Fájdalmatlan vörös, fehér területek, sebek vagy kinövések – Rákosodás jelei lehetnek, sürgős orvosi vizsgálatokat igényelnek. A legtöbb szájüregi rák a nyelv oldalán vagy a szájfenéken alakul ki, a nyelvháton nagyon ritkán. De sebek jelezhetik az allergiát vagy az immunrendszer betegségeit is.

Égő nyelv – Vérszegénység, gyomorhurut, gyomorfekély, cukorbetegség tünete lehet. Ha kezelik az alapbetegséget, a nyelv panaszai is gyorsan megszűnnek.

48 kilót fogyott az anyuka, hogy katona lehessen

Bevág, szorít, elcsúszik – Hogyan válasszunk melltartót?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!