Képtelen volt kimenni a gyermekével játszani, számos betegség fenyegette, míg végül a fogyás mellett döntött. Nem bánta meg.

48 kilót fogyott az anyuka, hogy katona lehessen

Alisia McKennon mindig is dundi nő volt, azonban rohamosan hízni kezdett az első várandóssága alatt, és a túlsúlyt a szülés után sem sikerült leadni. „A terhesség alatt tíz kilót híztam, utána pedig még újabb 27 kiló jött rám”- mesélte a People magazinnak a nő, aki egy ponton nem tudott kimenni az udvarra játszani a gyermekével, olyan hamar kifulladt. „Képtelen voltam lépést tartani vele. Sokszor okolom magam azért, hogy olyan sokáig vártam, és hagytam, hogy a problémám, vagyis a testsúlyom olyan hatalmasra növekedjen.” Alisia ráadásul egy régi vágyáról is kénytelen volt lemondani a túlsúlya miatt. Mindig is szeretett volna csatlakozni a hadsereghez, azonban az alapképzés elkezdéséhez minimum 72 kilóra kellett volna lefogynia. „Magas volt a koleszterin szintem, pre diabétesz állapotban voltam. Ez végre felébresztett, és tudtam, hogy cselekednem kell!”

Az asszony a WW (Weight Watchers) diétáját követte, melynek lényege, hogy minden ételhez egy pontszámot rendelnek, a fehérje-, a szénhidrát-, a zsír-, a rost-, illetve a kalóriatartalma alapján. A pontszám pedig azt mutatja, hogy az adott táplálék lebontása mennyi energiájába kerül a szervezetnek. Ebben a diétában a legfontosabb a magas rosttartalmú élelmiszerek beiktatása az étrendbe. Értelemszerűen a javaslat az, hogy csak az alacsony glikémiás indexű ételekből fogyasszon a diétázó. „Minden alkalommal, amikor elhajtottam a kedvenc pékségem előtt, és nem mentem be, olyan büszke voltam magamra!”

Miután Alisia elkezdett fogyni, a mozgás is beiktatta az életébe. Kezdetben 30 perces sétákat tett, majd edzőteremben gyalogolt. „Tudtam, hogy a seregben futnom kell a képzéseken, szóval lépésről lépésre felépítettem az edzésemet.” Egy évvel azután, hogy elkezdte a diétát és az edzést, Alisia elérte a 72 kilót. Ekkor csatlakozott a sereghez. A két és fél hónapos alapkiképzés alatt annyit izmosodott, hogy 76 kiló lett, de ez már kicsit sem zavarja. „Annyira jól érzem magam, amit korábban el sem tudtam képzelni. Volt néhány nagyon sötét évem, de rájöttem, hogy nem adhatjuk fel, nem adhatok teret az elhízásnak. Már a hatéves fiammal együtt futok a parkban, és ez elképesztő érzés.”

Alisiát itt tudja követni az Instán!

Ezek is érdkelhetik!

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.