A medencealap alátámasztja a hasüregi szerveket, és biztosítja a gáti terület megfelelő zártságát. Az itt található háromrétegű izomzat és az ezt körbeölelő kötőszövet kevésbé ismert. Ha a gátizmok feszesek, erőnlétük megfelelő, akkor észrevétlenül látják el összetett feladatukat, részt vesznek a vizelet- és székletürítésben, jól funkcionálnak a szerelmi életben, rugalmasak, kevésbé sérülékenyek a szülés során.

Ezért fontos a gátizomtorna

Gyengülő izmok

A gátizmok gyengülésének problémái elsősorban a nőket érinti. Ennek oka testünk anatómiájában rejlik. A női test felépítéséből adódóan sérülékenyebb, a medence kimenete nyitottabb és szélesebb, mint a férfiaké. A várandósság, szülés és a változókor idején jelentkező hormonális változások és fizikai hatások különösen nagy megterhelést jelentenek. Gyakori tévhit, hogy az izomgyengülés kizárólag szülés előtt vagy után, illetve idősebb korban jelentkezik. Az életvezetésben is számos olyan veszélyeztető tényező van, amely hozzájárulhat a gátizmok korai gyengüléséhez. Ilyen például a helytelen testtartás, a jelentős túlsúly, a gyakori cipekedés, székrekedés, vizelet tartogatása és bizonyos gyógyszerek, elsősorban nyugtatók és izomlazítók szedése. Egyes, szökdeléssel, rázkódással vagy nagy nyomással, préseléssel járó sportok is eredményezhetik az altesti izmok gyengülését, amennyiben helytelen technikával végezzük azokat, és feleslegesen terheljük a gátizmainkat. Egy felmérés szerint minden harmadik nőnek elcsöppen a vizelete futás közben, vagy az edzőteremben, súlyok emelgetésekor. A tartó és támasztó funkció sérülése már fiatal korban jelentkezhet, először csak alkalmanként, majd egyre gyakrabban és súlyosabb tünetekkel. Ennek a kezelésében, valamint megelőzésében segíthet a gátizomtorna.

 

Csak egy csöpp…

A medence kimenetét záró izomlemez először észrevétlenül veszít erejéből. Később kialakulnak a húgycső-záróizom gyengeség elsőfokú tünetei, mint például a vizelet akaratlan elcsöppenése vagy szivárgása köhögésnél, tüsszentésnél, később már szökdelés, nevetés vagy futás közben. Nemzetközi adatok szerint fiatal, még nem szült lányok 50 százaléka tapasztalta már, hogy elcsöppen a vizelete. A hüvelyizmok gyengülését jelzi, ha különböző testhelyzetekben, például gyertyaállás vagy szerelmeskedés közben levegő áramlik a hüvelybe, amely hang kíséretében távozik. A végbél-záróizom funkciójának elsőfokú gyengeségét jelzik a szél- és székletmegtartási problémák. Az elsődleges tünetek között szokott megjelenni az aranyér is. Idővel a kezdeti, figyelmen kívül hagyott tünetek egyre erősödnek, az alapul szolgáló elváltozások rögzülnek, és az erejét vesztett zárólemez ereszkedni kezd, ami az általa alátámasztott alhasi szervek (húgycső, hólyag, hüvely, méh, végbél) süllyedését eredményezheti.

gátizom

A gátizomtorna segíthet az izmok megerősítésében
Photo: Shutterstock

Az izmok edzése és karbantartása

A gátizmok gyengeségének tünetei a mindennapi életet jelentősen megkeserítik, és az emberi kapcsolatokat is súlyosan befolyásolják. Érdemes tudni, hogy nagyon elterjedt, sokakat érintő problémáról van szó, amelyre a legtöbben a mai napig „szégyenbetegségként” tekintenek. A problémák megelőzésének, valamint a már meglévő tünetek megszüntetésének vagy enyhítésének egyik lehetséges formája a gátizomtorna. A medencealapot lezáró vízszintes izomlemez megfelelő gyakorlatokkal tudatosan erősíthető, majd a már megerősített izomzat karbantartható. A gátizomtorna gyakorlatsora szakember irányítása mellett biztonságosan, nagy sikerrel elsajátítható egy 10 órás tanfolyam keretében és ezt követően az egyénre szabott feladatok otthon végezhetőek. A program fontos része annak elsajátítása, hogy a nők miként járulhatnak hozzá medencealapi szerveik védelméhez szokásaik megváltoztatásával.

Az élet újra örömteli

A szakszerűen végzett gátizomtorna gyakorlatok hatására a gátizmok megerősödnek, a kötőszövet rugalmasabbá válik, a tápanyagellátásuk fejlődik. Ennek következtében javul az izomgyengeségből adódó vizelet- és széklet-visszatartási probléma, örömtelibbé válik a szexuális élet, nő az orgazmuskészség, csökken vagy megszűnik az aranyér, enyhülnek a menstruációval együtt járó kellemetlen tünetek, csökken a nőgyógyászati gyulladásos betegségek előfordulása, nő a kismedencei szervek ellenálló képessége, szülés során a gát rugalmas és tágulékony lesz, a szülés utáni regeneráció gyors és problémamentes, továbbá a változókorral járó tünetek enyhülnek. A gyakorlatok kortól függetlenül elsajátíthatók, és megfelelő napi gyakorlásuk gyors és látványos eredményt hoz akár megelőzés, akár a tünetek kezelése céljából végezzük őket.

Ezek is érdekelhetik!

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink