Kutatások igazolják, hogy 60-70 százalékban a bélflóra egyensúlyának felbomlása, a megváltozott bélbaktérium-összetétel áll a metabolikus eltérés, így a túlsúly és számos betegség hátterében. A szakember szerint azonban a „bűnös” baktérium nem iktatható ki csak úgy, az életmódváltás is elkerülhetetlen. A bennünk élő baktériumtömeg egyensúlya ugyanis megfelelő táplálkozással, rendszeres mozgással, elegendő alvással és a stressz csökkentésével őrizhető meg, illetve állítható helyre.

Hizlaló baktériumok a szervezetünkben

Baktériumok

Körülbelül öt-hatezerféle, nagyjából két kilogramm össztömegű baktérium él a szervezetünkben. A természeti népeknél még ennél is több. Ezek a mikroorganizmusok fontos élettani funkciókat látnak el, segítik az élelmiszerek megemésztését, bizonyos vitaminok felszívódását, megvédik a szervezetet a támadó baktériumoktól, fenntartják a bélnyálkahártya épségét, támogatják az immunrendszer működését. Egy újszülött még „steril”, de az anyával, a környezetével és a levegővel való érintkezés során az emésztőrendszere gyorsan benépesedik.

A bélbaktériumok összetétele nagyjából 30 százalékban hasonló mindenkinél, a legtöbb egészséges ember esetében, de – hasonlóan az ujjlenyomathoz – egyedi mintázatú. Az egyes törzsek, fajok arányát a környezetünk és az étrendünk határozza meg. A károsító hatások miatt egyesek visszaszorulhatnak, sőt ki is pusztulhatnak. Ilyenkor más fajok elszaporodnak, mert számukra lesznek kedvezőek a megváltozott életkörülmények. Ennek következtében a bélflóra egyensúlya felborul. Ha a burjánzásuk elér egy kritikus szintet, az immunrendszer már betolakodónak nézi ezeket, gyulladást provokál, ami után áteresztőbbé válik a bél, feltöredezik a bélhámsejtek egyébként szoros egységet alkotó láncolata. Ezt a folyamatot általában egészségügyi problémák – elhízás, allergia stb. – jelzik.

Immunhadsereg

– Az immunrendszer különböző „hadosztályainak” egyike csak azt vizsgálja, hogy a szembejövő kórokozó egysejtű, mint a baktériumok, vagy több sejtből áll, mint az emberi szövetek – mondja dr. Schwab Richárd. Ez heves immunválaszt válthat ki, amihez még az sem kell, hogy a kórokozó életképes legyen. A baktériumok sejtfalának komponensei könnyen át tudnak jutni az áteresztőbbé vált bélfalon és aktiválják az immunrendszert. Ezt a folyamatot szokták autoimmunnak hívni, ez nem fertőzés, de az állandósult aktivitás súlyos egészségkárosodást okozhat. – Az immunválasznak megfelelően alakulnak ki a betegségek, például egy torokgyulladásos fertőzés után két héttel ízületi, illetve szívizom- és mellhártyagyulladás.

A mai tudásunk szerint például a rheumatoid arthritis hátterében is ilyen mechanizmus áll. Intenzíven kutatják azt is, hogy milyen baktériummintázatok okoznak elhízást, magas vérnyomást, daganatos betegségeket, sclerosis multiplexet, és hogyan lehet a folyamataikat megállítani és visszafordítani. Korábban ezeket az egyedi mintázatokat nem lehetett kimutatni, a genetikai vizsgálatok azonban már lehetővé teszik a baktériumok egyedi azonosítását és arányuk meghatározását.

Az egyensúly titka: A sokféleség

A megoldás nem az, hogy kiiktatjuk a bűnös baktériumot, hiszen akkor valami más fog túlnőni. A bélflórában is a kiváltó okot kell megszüntetni, ami megnehezítette az életkörülményeket. Ebben döntő jelentősége van a táplálkozásnak, a mozgásnak, az alvásnak, a hormonálisan erősen befolyásoló stresszfaktoroknak. A nem alvás, a sok cukor, a kevés ásványianyag-fogyasztás mind a bélflóra egyensúlyának megbomlásához vezet. Sokféle tápanyagot kell fogyasztanunk, fontos a változatos étrend; a sokféleség adja az egyensúlyt.

Fogyni számos módszerrel lehet, de nem biztos, hogy helyre is áll az egészséges bélflóra. Az Atkins-diéta, vagy a most divatos paleo életmód azért kockázatos, mert az a gyulladás, amit a bélflóra eltérése okoz, soványan is érelmeszesedést, szűkületeket és infarktust okozhat. Ahogy nem lehet plasztikai sebészettel megszabadulni a testzsírral együtt a szövődményektől, mert a diverzitáscsökkenés okozta gyulladás az egyik legfontosabb kockázat. A gyógyuláshoz tehát az egyes fajok pusztulását kell megszüntetni.

Tények és tévhitek a fogamzásgátlásról

Keléstől a Bartholin-Cisztáig – Intim problémák nyomában

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.