Az ünnepek nehéz ételei után semmi másra nem vágyunk jobban, mint könnyű, egészséges ételekre. Az alábbi receptek ebben lesznek segítségünkre: klasszikus téli ételek csupa vitamindús hozzávalóval.

Könnyű és alakkímélő fogások a karácsony utáni időszakra

Pirított sütőtök

fogások karácsony után, sütőtök

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 főre):

kb. 1,8 kg kiló sütőtök

1 ek repceolaj

1 tk őrölt római kömény

½ tk füstölt pirospaprika

½ tk só

10-15 g pirított, aprított dió

½ db gránátalma magjai (opcionális)

1-2 ek zöldfűszer (pl. petrezselyemzöld)

 

Elkészítése:

1. Melegítsük elő a sütőt 220 fokra. A sütőtök húsát kockázzuk fel, keverjük el az olajjal, a római köménnyel, a paprikával és a sóval. Az egészet egyengessük el egy sütőpapírral bélelt tepsin, majd süssük aranybarnára körülbelül 20 perc alatt.

2. Ha kicsit kihűlt, tálaljuk frissen aprított petrezselyemzölddel, pirított dióval és gránátalmamagokkal meghintve.

Elkészítési idő: kb. 35 perc

DF-tipp:

Némi kis kockákra tördelt feta sajtot is adhatsz hozzá. A dió helyett használhatsz natúr tökmagot.

 

Téli saláta

fogások karácsony utánra, téli saláta

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 személyre):

1,5 ek olívaolaj

1 tk méz

½ ek frissen facsart citromlé

1 tk dijoni mustár

½ tk mák

½ tk só

1 nagyobb fej mángold

2 db sárgarépa, reszelve

1 csésze bébispenót (vagy mirelit spenót, felengedve)

1 kisebb alma

30 g dióbél

15 g natúr aszalt áfonya

 

Elkészítése:

1. Keverjük össze az olajat, a mézet, a citromlevet, a mustárt, a mákot és 1/4 tk sót. A mángoldot aprítsuk fel, majd ízesítsük az előbb elkészített mézes-mustáros szószból 1 teáskanálnyival és a maradék sóval.

2. Keverjük össze alaposan a salátát a dresszinggel, takarjuk le, és tegyük hűtőbe pihenni egy órára. Ezután keverjük hozzá a reszelt sárgarépát, az apróra tépkedett spenótot, a felszelt almát, a diót és az áfonyát. A maradék dresszinget ráöntve tálaljuk.

Elkészítési idő: 15 perc + hűtés

 

Egyszerű zöldségleves

zöldségleves, fogások karácsony után

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók (4 személyre):

3 db közepes sárgarépa

db 2 közepes fehérrépa

2 maroknyi fagyasztott borsó

½ fej karfiol, rózsákra szedve

1 db paprika

1 db paradicsom

1 fej vöröshagyma

2 szál újhagyma zöldje

300 ml húslevesalaplé

¼ tk kakukkfű

1 csokor petrezselyemzöld

2 gerezd fokhagyma

bors

1 ek repceolaj

 

Elkészítése:

1. A répákat tisztítsuk meg, vágjuk egyforma nagyságú darabokra. A vöröshagymát vágjuk fel apróra, és pároljuk meg az olajon. Adjuk hozzá a répákat, a felkockázott paprikát, paradicsomot, az apróra vágott fokhagymát. Öntsük fel körülbelül 2 liter vízzel, majd adjuk hozzá a húslevesalaplevet. Fűszerezze sóval, borssal.

2. Forraljuk fel a levest, majd lassú tűzön főzzük puhára körülbelül 20 perc alatt a zöldségeket. Az utolsó 5 percben adjuk hozzá a karfiolt, a borsót, az újhagymát és a kakukkfüvet. Végül szórjuk meg aprított petrezselyemmel. Forrón tálaljuk.

Elkészítési idő: kb. 40 perc

 

MÉG TÖBB KÖNNYŰ FOGÁS:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.