Legalábbis az a gyerek, akit nem vonz a menzai koszt. Mert bár felnőttként jóleső nosztalgiával gondolunk vissza a csokipudinggal leöntött piskótára, a paradicsomlevesre vagy a grízes tésztára, gyerekfejjel ez nem biztos, hogy vonzó alternatíva ebédre.

Mit egyen a gyerek a suliban?

Felelős szülőként pedig igyekszünk mindenből a legjobbat biztosítani csemeténknek. Úgyhogy ha nem akarjuk, hogy a büfében kapható szalámis, körözöttes, párizsis zsemlén, isleren, pudingon és perecen nőjön fel az a gyerek, akkor zsebpénz helyett anyunak kell gondoskodnia az iskolai ebédről. Ehhez pedig szükséges némi kreativitás.

Az alapok

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek meg is egye, amit csomagoltunk és ne hetekkel később kerüljön elő a táska mélyéről egy kőtömbbé vált szendvics, akkor ne egyszerűen szalvétába csomagoljunk vajas kenyeret. Szerezzünk be egy színes, jópofa, mesefigurás műanyag uzsonnásdobozt. Ezt legalább szívesen nyitja ki, mert nem csak az ételhordásnak felel meg, de villogni is lehet vele. Másik fontos kellék a kulacs. A gyerekek hajlamosak elfeledkezni az ivásról és gyakran érintetlenül kerül haza a tea vagy a szörp. Kerítsünk hát egy szintén színes, jópofa kulacsot vagy termoszt, amiben egész nap rendelkezésre áll a langyos tea vagy a szörp.

Ötletek

Töltött leveles tészta

Előző este pár perc alatt elkészíthető. Vásároljon kész leveles tésztát. Vágja félbe. Kenje meg enyhén olvasztott margarinnal vagy olívaolajjal. Helyezzen rá sonkát, paradicsomot és sajtot. Fordítsa rá a másik felét és villával jó alaposan nyomkodja le a széleit, hogy a töltelék ne folyhasson ki. A tetejét kenje meg tojással és még megszórhatja reszelt sajttal. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt ropogósra sül.

Tésztasaláta

A tortillához és a leveles tésztához hasonlóan igazi jolly joker. A hideg tésztát keverjük össze olívaolajjal, maradék sült hússal, tonhallal, sajtfélékkel.

Fasírt

Akár egyben sült, akár kis golyókban készül, szinte minden gyerek szereti. Rozsos zsemlével, friss, ropogós zöldségekkel kerülhet az uzsonnásdobozba.

fasírt, szendvics, uzsonna, iskola

A húsgolyós, vagy fasírtos szendvics ideális megoldás ebédre a gyerekeknek. De ne felejtsük el a zöldséget!
Fotó: Shutterstock

Tortilla, pita

Tortillát és pitát egyaránt megtölthet sonkával, sajttal, felvágottal, sült hússal, de nagyon finom a tonhalas tortillatekercs is. Mindenképpen tegyen bele nyers zöldségeket és finom zöld salátát.

Padlizsánkrém, humusz

A friss padlizsánkrém vagy a csicseriborsóból készült humusz remek uzsonna lehet a gyerekeknek. Daraboljon fel zöldségeket, kínáljon hozzá teljes kiőrlésű sós rudat vagy akár friss rozsos bagettet.

Szendvicsek

Amint túllendültek a párizsis, szalámis, körözöttes, májkrémes és kolbászos változatokon, jöhetnek az egzotikumok. Készíthetnek tojáskrémes, padlizsánkrémes, házi fűszeres sajtkrémes, tonhalas szendvicseket is.

iskola, uzsonna, szendvics

Különböző házi krémekkel megtölt szendvics, remek választás.
Fotó: Shutterstock

Joghurtok, smoothie-k, turmixok

Termoszba téve kellemes tízórai vagy uzsonna lehet egy pohár joghurt, egy finom gyümölcsös smoothie vagy banánturmix. reggel pár perc alatt elkészíthető, frissen elviheti a gyerek egy arra alkalmas termoszban.

Nassok, édességek

Ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy a gyerek nem egészíti ki a csomagolt menüjét a büféből szerzett csokival, keksszel, akkor csomagoljon neki házi finomságot. (mindez persze még nem tartja biztosan távol a bűnös falatoktól, de megéri próbálkozni.) Csomagoljon házi muffint, kekszeket, házilag készített müzliszeletet vagy bármilyen, otthon készült süteményt. egy lekváros piskótát vagy egy rétest nagyon gyorsan össze lehet dobni. Így legalább ellenőrizheti, miből mennyit tesz a süteménybe, és biztos lehet abban, hogy az édesség legalább minőségi alapanyagokból készül.

5 szuper szendvics, ami csak 300 kalória

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.