A búzadarát lecseréltük, a cukros tejföl ezúttal elmarad. Jön viszont a zabkorpa és a fahéjas almaöntet, ezektől lesz a fogás könnyebb és különlegesebb.

Reform túrógombóc almaszósszal

A túrógombóc igazi klasszikus fogás: fogyasztjuk édességként, leves utáni „másodikként”, vagy csak úgy, amikor kedvünk szottyan hozzá. Hagyományos kísérője a prézli és a cukros tejföl – nos, az alábbi receptből mindkettő kimarad. Ha nagyon hiányolnád az előbbit, egyszerűen száraz serpenyőben piríts meg egy kevés zabkorpát (ami a reform túrógombóc egyik fő hozzávalója), és ebben forgasd meg a túrógolyókat. De prézli nélkül is teljesen jól működik ez a recept.

 

Túrógombóc kicsit másképp

Tudjuk jól, hogy a cukros tejföl a túrógombóc nélkülözhetetlen – vagy legalábbis annak tartott – párja az édes-cukros tejföl. Ehelyett most a kalóriaspórolás, de mindenekelőtt a változatosság jegyében fahéjas almaszószt kínálunk mellé – de nyugodtan készíthetünk bármilyen gyümölcsöntetet a kedvenc idénygyümölcsünkből, például cseresznyéből, bogyós gyümölcsökből, később majd barackból, körtéből és így tovább.

Aki mégis úgy dönt, hogy számára a túrógombóc egyszerűen nem létezhet édes tejföl nélkül, próbáljon ki egy hozzá nagyon hasonló alternatívát: a görög joghurtot energiamentes édesítőszerrel. Összehasonlításképp: a görög joghurt kalóriatartalma 102 kcal/100 g (a zsírtartalma pedig 3,7 g/100 g); a 12%-os zsírtartalmú tejfölé 135 kcal/100 g, a 20%-os zsírtartalmú tejfölé pedig 207 kcal/100 g.

 

Reform túrógombóc fahéjas almaöntettel

Hozzávalók (4-6 személyre):

A túrógombóchoz:

480 g zsírszegény vagy félzsíros túró

100 g zabkorpa

3 db tojás

só ízlés szerint

energiamentes édesítő ízlés szerint (például sztívia, eritrit)

Az almaöntethez:

400 g alma

30 g rizsliszt

energiamentes édesítő ízlés szerint

őrölt fahéj

őrölt szegfűszeg

 

Elkészítése:

1. A tészta elkészítése: A túrót, a tojást, a zabkorpát, némi sót és az ízlés szerinti édesítőt keverjük össze, alaposan dolgozzuk át, majd 40 percig hagyjuk állni. Azután formázzunk golyókat a túrós alapból, majd bő, sós, forró vízben főzzük ki. Hideg vízzel öblítsük le, majd csepegtessük le.

2. Az almaöntet elkészítése: Az almát mossuk és hámozzuk meg, majd kockázzuk fel. Fahéjjal, szegfűszeggel, sóval ízesített vízben rakjuk fel főni, úgy, hogy a víz félig ellepje. Mikor az alma megpuhult, botmixerrel turmixoljuk össze, majd folyamatos forralás mellett egy kevés vízzel elkevert rizsliszttel sűrítsük be. Folyamatos kevergetés mellett forraljuk további 1-2 percig. Ízlés szerint édesítsük édesítőszerrel.

3. A túrógombócot tálaljuk az almaszósszal meglocsolva.

Elkészítési idő: 35 perc

 

DF-tipp:

Ha van időd pepecselni, akkor a barackos vagy szilvás gombóchoz hasonlóan az almát a gombócba is töltheted, kis darabokra vágva, vagy lereszelve és kinyomkodva a túrómasszához is adhatod.

 

A zabkorpáról

A zabkorpa rengeteg rostot, ásványi anyagot és vitamint tartalmaz. Kiemelkedő rosttartalmánál fogva egyrészt eltelít, másrészt nagyon jó hatással van a bélrendszer működésére. Viszont fontos, hogy kellő mennyiségű folyadékot is fogyassz mellé!

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.