Az edzőteremről és a tavaszi sporteseményekről most le kell mondanunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mozgást is hanyagolnunk kellene. Sőt! Sportoljunk otthon, legyünk kreatívak!

A négy fal között: 3 tipp a tudatos és kreatív sportoláshoz

Az immunerősítés most fontosabb, mint valaha, így a testmozgásról lemondani nem jó ötlet, akkor sem, ha a négy fal közé vagyunk zárva: sportolni otthon is lehet! A mozogni vágyók kreatívabbak, mint valaha: egyre-másra érkeznek a hírek a teraszon, vagy éppen a lakásban lefutott félmaratonokról, maratonokról. Itt az ideje, hogy mi is innovatívak legyünk, és ha nem is futunk napi 42 kilométert a a teraszon, alakítsunk ki napi rutint, aminek fontos része a sport.

A jó hír, hogy ennek megvalósítása nem lehetetlen, az otthonunkban is könnyen megoldható, hívja fel a figyelmet a K&H mozdulj! program. Ilyenkor érdemes nyitottnak lenni, és akár a korábbi szokásainktól eltérően új megoldásokat, eszközöket, mozgásformákat kipróbálni, felfedezni.

 

1. Most is kaphatunk szakértői segítséget!

Sportolni otthon, ráadásul szakértő vezetésével? A jelenlegi helyzetben is kérhetünk segítséget a szakemberektől, személyi edzőktől – no persze személyesen, hanem digitális formában! Megannyi program, applikáció és videó közül választhatunk, így a nappaliban élvezhetjük az online edzéseket, legyen az edzésünk a jóga, tánc, vagy éppen gerinctorna – ezekhez mindössze egy kis szabad helyre lesz szükségünk a szobában.

 

2. Közösségi edzések az online térben

És persze nem kell hanyagolnunk a közösségi sportot sem – csak éppen ezek a találkozók is a virtuális térbe költöznek át. Több fitneszedző tart online órákat, csatlakozhatunk így a kedvenc csoportunkhoz is, de részt vehetünk különböző kihívásokban is.

 

3. Praktikus eszközök

Néhány eszközre is szükségünk lesz, de nem feltétlen drága és nagy, sok helyet foglaló fitneszgépekre. Remek megoldás a gumikötél, amit ezerféleképpen használhatunk, jó szolgálatot tesznek a kis kézi súlyzók (és azok, amiket csuklóra vagy bokára erősíthetünk), az ugrálókötél és a fitball. És használhatunk sporteszközként hétköznapi tárgyakat is: súlyzó helyett töltsünk meg vízzel másfél literes palackokat, támaszként pedig használjuk a falat vagy egy széket.

 

Eddig csak 32 százalék

Az otthoni mozgást most sokunknak kell megszokni: az Eurobartométer korábbi kutatásaiból kiderül, hogy a legtöbben a szabadban, edzőteremben, csoportos órán szeretünk mozogni, a lakásban mindössze 32 százalékunk végez rendszeresen testmozgást.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink