Számos amerikai lap beszámolt a kilencéves Kade Lovell történetéről, aki bár az öt kilométeres távon indult egy futóversenyen, egy eltévesztett kanyarnak köszönhetően lefutotta a felnőttek versenyét, vagyis a tíz kilométeres távot.

Eltévesztette a kanyart, megnyerte a felnőttek 10 kilométeres futóversenyét a 9 éves srác

A minnesotai Kade azt gondolta, hogy jobbra kell fordulni a verseny vége előtt, de egy önkéntes azt mondta neki, hogy maradjon az úton és folytassa egyenesen a versenyt. Kade pedig hallgatott a felnőttre. A kilencéves srácnak gyanús lett, hogy senki nem fut körülette, és a célt sem érte el. Helyette meglátta a felnőttek 10 kilométeres távját mutató irányt, és arra folytatta a versenyt. Bár Kade nagyon fáradt volt, ekkor már több önkéntes is biztatta, hogy folytassa, ne adja fel.

Közzétette: Heather Ann Boedigheimer-Lovell – 2019. október 1., kedd

Kade anyja, Heather eközben a célnál aggódott a gyereke miatt, aki nem ért be az 5 kilométeres táv céljába. Visszament a rajthoz, ekkor tudta meg, hogy Kade még mindig fut, de már a felnőtt távon. De nem akárhogyan futott a felnőttek között! A fiú 48 perces eredménnyel megnyerte a felnőttel 10 kilométeres versenyét. Egy perccel előzte meg a második helyezettet, aki egyébként 31 évvel volt idősebb nála. „Egy kicsit ideges voltam” – idézte Kade szavait az amerikai Runners World. „Csak arra gondoltam, hogy be kell érnem a célba, de már nagyon fáradt voltam, és be akartam fejezni a versenyt”- magyarázta a srác, aki hatéves korától jár futni.

Miért ne lehetnél? Mi egy fotózás az élet nagy harcaihoz képest? Neked semmiség! Nem kell tökéletesnek lenned, egyszerűen csak hinned kell magadban. Hinned kell abban, hogy képes vagy arra te is, amire az influencerek, celebek, színésznők és a sportolók: felvállalni önmagad.Mutasd meg magad és mondd el történted a többi nőnek, hogy lássák, előtted nincs lehetetlen.

Jelentkezz a [email protected] e-mail címen 2019. november 29-én éjfélig.

Legyél te is címlaplány!

Legyél te is címlaplány! – Jelentkezz a Diéta és Fitnesz pályázatára!
Fotó: Diéta és Fitnesz

„Nyomják a vasmamik!” – Babakocsis futás

Futás hidegben

 

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.