Amikor a szülők végkimerülésig rohannak örökmozgó, kimeríthetetlen energiával bíró kisgyermekük után, alig várják, hogy végre nagyobb legyen, és önállóan sportolhasson. Aztán elérkezik a kamaszkor, és döbbenten tapasztalják, hogy a gyerek mozdulni sem akar. Órákat tölt a szobája mélyén álmodozással, zenehallgatással, a számítógép előtt görnyedve vagy éppen a barátaival lóg valahol, de hogy mozogjon, arra nem hajlandó.

Help! Nem hajlandó sportolni a gyerekem!

A szülők szerepe

A szülők többsége tisztában van azzal, hogy a sport a gyermek fizikai, szellemi és szociális fejlődése szempontjából nagyon fontos. Ha a gyermek rendszeresen mozog, nagyobb lesz az önbizalma, önfegyelme, több lesz az energiája, ezért aztán jobban tud figyelni, koncentrálni az iskolában, így eredményesebb lesz az iskolában is.

A legjobb, ha a szülő az első perctől kezdve a sport szeretetére neveli a gyereket. Ez csak úgy lehetséges, ha maga a szülő is rendszeresen mozog. Az sem rossz, ha már egészen kicsi kortól elviszi különféle sportrendezvényekre, megismerteti a szabályokkal, megmutatja azt, ami érdekelheti. Később lehetővé kell tenni, hogy kipróbálhasson sportokat, persze mindig az életkorának megfelelően. A lényeg, hogy a mozgás öröméért tegye mindezt, ne kényszerből.

Szakemberek szerint a mozgást nem lehet „túl korán” elkezdeni. Az úszás az a sport, amit már a csecsemők is élveznek. Két-három hónapos kortól a babák örömmel pancsolnak szüleikkel a vízben. Az ilyen jellegű mozgás segít a mozgékonyság fejlesztésében, a hátgerinc izmainak megerősödésében és a csontozat egészséges fejlődésében.

Később a legjobb az önfeledt futkározás, játék. Szinte észrevétlenül fejlődik az egyensúlyérzék, a különböző nyújtások, ugrálások pedig elősegítik a megfelelő növekedést és a harmonikus testi fejlődést. A gyerekek tízéves koruk körül már alkalmasak arra, hogy csapatsportokat játszanak. Ebben a korban már elfogadják a játékszabályokat, alkalmazzák is őket, és nem utolsósorban szeretik az összetartozás érzését.

Kamaszkorban minden nehezebb

A kamaszok nincsenek jóban a testükkel, gyakran ügyetlennek, esetlennek érzik magukat. A testnek azonban ebben a korban is szüksége van a mozgásra, a léleknek pedig, arra, hogy érezze, kontrollálja a testet. A megfelelő mozgásforma kiválasztása azonban nem könnyű. Ilyenkor is az egyéniségnek, fizikai állapotnak megfelelően kell választani.

Figyelni kell arra, hogy edzés címén a kamaszgyerek ne emelgessen korlátlanul súlyokat az edzőteremben, sokkal jobb, ha szervezett keretek között sportol. Bár ebben az életkorban nem szeretik, ha beleszólnak az életükbe, a szülőnek nem árt figyelni az egyensúlyra: ha a gyereknek már túl sok különórája van, nagyon elfoglalt, nem szabad erőltetni az edzéseket. Meg kell keresni azt, ami a gyerek számára is jó, élvezetes, és segíteni kell beépíteni azt a programot a mindennapokba.

Soha nem szabad a szülőknek választani mozgásformát, főleg nem a saját álmaikat, vágyaikat ráerőltetni a gyerekre. Az a legjobb, ha a gyereknek magának sikerül kiválasztania egy olyan sportágat, amely örömmel tölti el. Ha mégsem választott jól, és nem vált be az adott sportág, segíteni kell a váltásban. Bizony előfordul, hogy havonta, kéthavonta döntenek úgy, hogy elég volt, és valami teljesen újba kezdenének. A segítség persze nem azt jelenti, hogy azonnal több ezer forintos eszközöket, felszerelést kell venni, bőven elég, ha a türelmetlen szülő nem zárkózik el a váltástól, és lehetőséget teremt az új sportág kipróbálására.

Normál esetben nem az a cél, hogy élsportoló legyen a gyerek. Az a fontos, hogy a rendszeres mozgás a családi élet része legyen: a hétvégi kirándulások, túrák, a közös biciklizés remek példa minden gyereknek. Talán meglepő, de a kamaszok igenis szeretik, ha a szüleik néha-néha megnézik őket az edzéseken, meccseken, ezért érdemes időt szánni erre. Az a kamasz, aki rendszeresen sportol, sikeresebb, kitartóbb, mint nem sportoló társai. Könnyebben teremt kapcsolatokat, és a tanulásban is jobbak az eredményei, hiszen tudja – a sporton, a saját küzdelmein keresztül –, hogy eredményt csak rendszeres gyakorlással, munkával lehet elérni.

kamaszok, sport, edzés

Az összes labdajáték erősíti a karizmokat és a lábat, fejleszti az erőnlétet.
Fotó: shutterstock

Mit sportoljon a kamasz?

Kamaszkorban a nem megfelelő vagy túlságosan nagy fizikai megterhelés a növekedés ritmusának zavarát eredményezheti. A ritka, erőteljes edzések során az izmok, ízületek könnyen megsérülhetnek és károsodhatnak. Íme néhány tipp a biztonságos mozgáshoz:

Gyaloglás, futás

Olcsó, egyszerű, bárki számára elérhető. Kezdetben napi félóra intenzív gyaloglás segít javítani a kondíciót, később, fokozatos rászoktatás után indulhat a futás.

Kerékpározás

Növeli az erőnlétet, serkenti a szívműködést. Főleg a láb- és a farizmokat dolgoztatja meg. Nemcsak sport, remek szabadidős tevékenység is – kamaszoknál ez nem elhanyagolható szempont.

Úszás

Az egyik leghatékonyabb mozgásforma, szinte az összes izmot egyszerre mozgatja meg. Javítja a rugalmasságot és a testtartást. Különösen jót tesz azoknak, akik túlsúlyosak vagy gerincproblémákkal küszködnek.

Kézi-, kosár-, röplabda

Az összes labdajáték erősíti a karizmokat és a lábat, fejleszti az erőnlétet. Tökéletes szórakozás, igazi buli és persze az önuralmat is remekül lehet gyakorolni vele. Figyelem, az ugrások megterhelhetik a bokát és a térdet!

Lovaglás

Gyógyír testre és lélekre egyaránt. Az állatok és a természet közelsége nyugtat, megtanít figyelni másokra. A lovaglás kiválóan formálja a feneket, combokat, a vádlit, a hasat, sőt még a karokat is.

Ugrókötél

A leglustább kamaszoknak és azoknak, akik nem vágynak emberek közé. Fejleszti az állóképességet, a ritmusérzéket, és ha nagyon gyatra a fizikai állapot, lépegetve is hasznos.

A testépítésről

Minden kamasz fiú álma a duzzadó izomzat, lehetőleg minél rövidebb idő alatt. Az izom tömegének gyors növelése serdülőkorban azonban a csontrendszer strukturális zavarához vezethet. A szervezet ugyanis nem képes a mesterséges tömegnöveléssel lépést tartani, és a csontok károsodnak, csökkent teherbírásúvá válnak, sérülékenyek és alakilag is deformáltak lehetnek. Gyakori, hogy a fiatalok tiltott tömegnövelő szereket alkalmaznak. Ezek a szerek csontritkulást okozhatnak, illetve a szteroidok számos egyéb hormonális zavar kialakulásáért is felelősek, amelyeknek később beláthatatlan következményei lehetnek.

Az izmok tónusának növelése, a feszesség javítása kis súlyok alkalmazásával, nagyobb ismétlésszámmal érhető el. Ez a módszer helyes bemelegítés és megfelelő edzésterv, edzésvezetés mellett veszélytelen.

Még jobban elhíztak azok a gyerekek, akiket a súlyuk miatt bántottak a suliban

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.

Ajánlataink