Egy külföldi életmódmagazin az egyik közösségi portálon közvélemény-kutatást végzett arról, hogy melyek a konditerembe járók szerint a legidegesítőbb edzőtermi szokások. Érdekes, de egyáltalán nem meglepő válaszok születtek. A mi kedvencünk például az, ha maguk után nem takarítanak a vendégek.

Kondiveszély! – A 15 legidegesítőbb szokás az edzőteremben

1. HANGOSAN BESZÉLNI TELEFONON

Idegesítő feltűnősködés. Aki hangosan karattyol az edzőteremben, az vagy az új mobiljával szeretne villogni, vagy önnön fontosságát igyekszik minél feltűnőbben hangsúlyozni. Ha edzőterembe megy, hagyja a mobilt az öltözőben vagy halkítsa le. Ha nagyon muszáj, fáradjon ki a recepcióra telefonálni.

2. A MELLETTÜNK LÉVŐ KARDIOGÉPEN EDZŐ MONITORÁT FIXÍROZNI

Mindenkinek az edzésmódja magánügy. Bámulja csak a saját teljesítményét. Az edzőtermi mozgás nem verseny.

3. NEM TAKARÍTANI MAGUNK UTÁN

Na, ez nem túl guszta. Ha már izzadt kézzel markolásztuk a kardiogépet, a súlyzót, vagy összeizzadtuk a fekvenyomó padot, az a legkevesebb, hogy le is fertőtlenítjük magunk után. Minden edzőteremben van fertőtlenítőszer és papírtörlő éppen erre a célra. Egyébként ahol csak lehet, terítsen maga alá törülközőt.

4. FÉNYKÉPEZÉS

Magunkat fényképezni az edzőteremben, edzés közben, befeszítve, vigyorogva, pózolva, majd fellőni a közösségi portálokra… nevetséges.

5. BŰZÖLÖGNI

Az izzadság nem rózsaillatú, de már feltalálták a dezodort és az izzadásgátlót. Tessék használni!

6. SZÉTDOBÁLNI A SÚLYZÓKAT

Tessék oda visszatenni, ahonnan elvette. Nem illik a földön hagyni, szerteszét dobálni, hogy a teremedzőnek vagy valamelyik lelkiismeretesebb vendégnek kelljen a helyére rakni.

7. LEFOGLALNI EGY GÉPET ANÉLKÜL, HOGY HASZNÁLNÁ

Szörnyen bosszantó, amikor valaki a haspadon trécsel vagy a tárogatón telefonál. Ha már egyszer lefoglalt egy edzőtermi eszközt, akkor használja is. És ne dumcsizásra vagy pihenésre.

8. TÚL SOK SMINKET HASZNÁLNI

Senki nem vesz komolyan az edzőteremben olyan nőt, aki full sminkben, rúzsban, pillában és pirosítóban érkezik. Ez nevetséges és irritáló is egyben. Ki gondolja, hogy komolyan edzeni akar, miközben mindenki tudja, hogy egy megerőltető mozgásprogram során leolvad a vakolat?

9. FELESLEGES ÉS IDEGESÍTŐ HANGOK KIADÁSA

Na, ez mondjuk a pasikra jellemző. nyögni, fújtatni, lihegni minél feltűnőbben, hogy mindenki lássa, mekkora kanok ők és mekkora súlyokkal képesek elbánni.

The Rock Yawn GIF - Find & Share on GIPHY

10. ROSSZ HELYRE PAKOLNI A SÚLYOKAT

Ez pont olyan, mint szanaszét hagyni. Nézzük már meg, hány kilós súlyt hova teszünk. A legfontosabb, hogy a helyén legyen.

11. KÉRETLENÜL TANÁCSOT ADNI

Alapszabály, hogy nem szólunk bele senki edzésprogramjába és nem javítjuk ki a tartását kérés nélkül. Laikusként – bármit lát is – mélyen hallgasson. Ezért vannak ott a teremedzők.

12. LEFOGLALNI A MELLETTÜNK LÉVŐ FUTÓPADOT

Csak azért, hogy más ne használhassa, mert egyedül és zavartalanul szeretne edzeni. Ez pofátlanság. Mindenki, aki kifizeti a belépőt, jogosult bármilyen gépen edzeni.

13. ELKÉSNI A CSOPORTOS ÓRÁKRÓL

Ha még elcsípjük a bemelegítés elejét, akkor éppen hogy belefér. Ennél később bemenni pofátlanság. Ha ennél később ér oda, akkor vagy be se menjen, vagy célozza meg a kardiogépeket, de ne zavarja meg több tucat ember edzését.

Gym Fail GIF - Find & Share on GIPHY

14. MINDEN EGYES ALKALOMMAL MEGCSODÁLNI MAGUNKAT A TÜKÖRBEN

Léteznek olyan edzőtermi pojácák, akik képtelenek elszakadni a tükörtől, mozdulni sem tudnak saját látványuktól. Maguknak biztosan nagyon tetszenek, de a többi edzeni vágyó ezen legfeljebb csak szánakozva mosolyog.

15. TERJESZKEDNI AZ ÖLTÖZŐBEN

Sajnos a legtöbb edzőteremnek viszonylag kicsi az öltözője. Így – különösen egy csoportos óra után – faragatlanság, ha valaki egy egész padsort elfoglal a cuccaival, míg a többiek talpalatnyi helyen próbálnak boldogulni. Ha már kicsi a hely, az ésszerűség határain belül igyekezzen szétrámolni a holmiját, legyen tekintettel a többiekre.

Mit miért teszünk a konditeremben?

6 lépés, amit tegyen meg, mielőtt személyi edzőt választ a gyerekének

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.