A gyerekek, de a nagyobbak is imádni fogják, ezt a főleg este látványos jégfolyosót.

Látványos jégfolyosón korcsolyázhatunk idén télen

Sokan szeretnek korcsolyázni télen! November 29-től pedig igazán látványos helyen hódolhatunk ennek a sportnak. Egy különleges jégpálya, jégfolyosó nyílik Budapesten a Szent Imre téren. A tervek szerint hétköznap 14:00-tól 22:00-ig, hétvégén pedig 8:00-tól 22:00-ig tart nyitva a pálya, amit 2020 januárjáig látogathatunk.

Korcsolya történelem

Európa északi országaiban a korcsolya az egyik legősibb és egyben legjobb közlekedési eszköz volt. Kezdetben a cipőkhöz erősített csontokon, hegyes botokon csúszkáltak a befagyott csatornák jegén. Ezt váltotta fel a fába erősített vaspengéjű korcsolya, s ezzel már versenyeztek is az 1670-es években Hollandiában. A 18. és 19. században a korcsolya meghódította Angliát, Nyugat-Európát, majd az Egyesült Államokat is.

Jégfolyosó Budapest

Fotó: Facebook/Jégfolyosó

Tudta?

Egy 75 kilós ember, 30 perc aktív korcsolyázással, akár 250 kalóriát is elégethet.

TENISZ RAKOTT SZOKNYÁBAN – ÍGY SPORTOLTAK ŐSEINK AZ 1900-AS ÉVEK ELEJÉN

MIT SPORTOLJUNK TÉLEN?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.