Fitten

Van, aki egyszerűen csak a szép hasizmot, formás kart és izmos lábakat azonosítja a súlyzózással. Akad, akik duzzadó muszklikat, vaskos izomzatot képzel el, ha szóba kerül a gyúrás vagy a súlyzózás. Pedig a súlyzós edzés jelenthet izomtömeg-növelést, illetve egyszerű alakformálást is. A kettő nem ugyanaz!
A rendszeres testmozgás kalóriát éget, építi az izmokat, növeli az életkedvet, az önbecsülést, tehát a legjobb energiaforrás. Összegyűjtöttük 4 sportágat, amely támogathatja a fogyási céljaiban!
Ha eddig nem törölte le a gépeket az edzőteremben használat előtt, ideje, hogy változtasson ezen a szokásán. Az edzőterem ugyanis hemzseg a baktériumoktól, gombáktól, így csak a megfelelő védekezéssel kerülheti el a fertőzéseket. Egy kis odafigyeléssel megvédheti magát a kórokozóktól, hogy az edzés valóban az egészsége megőrzésében segítse.
Három hónapos fitneszbikinimodell-kihívásom lassan a végéhez közeledik, és bár nem tűnik hosszúnak ez az út, mégis tele volt buktatókkal. Ráadásul, noha hátra van még pár hét a finisig, úgy érzem, ez lesz az edzéstervem legnehezebb része. ezért összeszedtem önöknek az eddigi tapasztalataimat, hibáimat, és Domonkos Zsolt, a Weider Professional Fitness Trainer hazai oktatója és személyi edzőm tippjeit és trükkjeit annak érdekében, hogy önök kikerülhessék ezeket a rejtett csapdákat.
Crossfit, de máshogyan
Stresszes a munkája, de nem olvashat be a főnökének? Netán vezető beosztásban van, de nem szeretné a stresszt a kollégáin levezetni? Vagy néha már túl nagy otthon a gyerekzsivaj, és egy nagy adag feszültség levezetésére lenne szüksége? Bármelyik problémával küzdjön is, ha ellátogat a Thor Gymbe, huszonnégy hét alatt megtanulhatja, hogy a saját idegei és közvetlen környezetének kikészítése helyett hogyan vezetheti le mozgással vagy épp bokszzsákpüföléssel a felgyülemlett problémáit. Bónuszként pedig feszes és tónusos alakra is szert tehet.
Jóbarát
Gondolta volna, hogy a gyönyörű színésznő idén 50 éves? Simán letagadhatna több mint tíz évet. Hogyan csinálja? Mi a titka? most elárulja, hogyan sikerül ilyen ragyogóan kinéznie. Nem csak a negyvenes nők fogadhatják meg a tanácsait!
Nem mozdul a mérleg nyelve? Ne adja fel! Lehet, hogy pillanatnyilag megtorpant a fogyás. Az is lehet, hogy minden erőfeszítése ellenére nemhogy le-, sokkal inkább felpattannak a kilók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itt a vége. A szervezetének valószínűleg pihenésre van szüksége, étrendjének pedig némi változatosságra.
Szülés után vagy a rosszul és nagy súllyal végzett hasizomgyakorlatok hatására az egyenes hasizmok eltávolodhatnak egymástól, ami az esztétikai problémán túl derékfájást, de akár köldöksérvet is okozhat. Jó hír, hogy a folyamat visszafordítható, sőt az RTM-mel egészséges, erős, kockás hasizom építhető.
Ha elszánjuk magunkat, és rendszeres edzőterem-látogatókká válunk, egyszerre három alapedzésmódszer közül is választhatunk: saját testsúlyos edzés, gépi edzés és szabad súlyos edzés. Arról, hogy kinek melyik való, Varga Ferdinánd testépítő versenyzőt, Hot Men Dance tagot kérdeztük.
Harminc körül a nők már rendelkeznek kialakult stílussal, tudják vagy sejteni vélik, hogy mit várnak az élettől, családot alapítanak, vagy éppen ekkor kezdenek új karrier építésébe. Sokfélék vagyunk, de egyvalami közös bennünk: ebben a korban már nehezebben megy le a télen felszaladó pár kiló, és könnyebben szedünk fel egy kis zsírt a deréktájra. Az évek múlásával az anyagcsere is lelassul, és míg korábban vígan ettünk akár a hét minden napján vacsorára hamburgert vagy pizzát, most egy néha-néha becsúszó sütitől is hízunk. Íme, pár trükk, amivel felgyorsíthatjuk 30 felett az anyagcserénket.
Répa vagy szalonna? - A kismama étrendje és ízérzékelés a pocakban
A kismama étrendje nemcsak egészséget, de ízlést is formál. Tudj meg többet a magzati ízérzékelésről és annak hatásairól!
Szőrös kutyatej: a természetes fájdalomcsillapító növény!
Fedezd fel a szőrös kutyatej gyógyhatásait! Gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító és vírusölő szerként is hatásos.
Most nyílik a bodza, tedd el télire cukor nélkül
Te is imádod a bodza szörpöt, de megrémiszt, mennyi egészségtelen fehér cukor kell bele? Mutatjuk, hogy készítsd el a diétás változatot.
Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.