30 éves kor fölött az arcbőr egyre nehezebben újul meg, és megjelennek az első ráncocskák is. Az öregedés szerencsére késleltethető, csak változtatnunk kell néhány szépségápolási szokásunkon.

Így vigyázz a bőrödre 30 éves kor felett

Induljon a nap 2 perces masszázzsal

A szarkalábak enyhítésére remek módszer az akupresszúrás masszázs, melyet reggelente mosakodás, bőrápolás közben érdemes bevetni. Először nyomjuk meg mutatóujjunkkal a belső szemzugot, majd kívül a szem sarkát, végül a szem alatt lévő szemgödör csontot középen.

Filtert a szemre

Ha fáradtan, sötét karikákkal ébredünk, gyorsan helyrehozhatjuk a károkat, ha két filteres kamillateát egy pillanatra forró vízbe lógatunk, majd ha már kihűlt, pár percre a szemünkre tesszük. Valóságos vasalóként működik a gyógynövény, percek alatt képes eltüntetni az éjszaka szerzett ráncokat.

Ecet az arcra?

Az almaecet nem csak diétás csodaszer, arcápolásra is használhatjuk. A vízhiányos bőrt képes teljesen megújítani, ráadásul sokkal olcsóbb, mint a készen kapható tonikok. 3 dl vízhez keverjünk 1 teáskanál almaecetet, és ezzel törölgessük át az arcot. Frissít, élénkíti a vérkeringést, és szinte azonnal megfeszíti a petyhüdt bőrt!

Itt az új sztár: a réz

Azt már régóta tudjuk, hogy az eper, a málna, és a ribizli antioxidáns tartalmuknak köszönhetően késleltetik a bőröregedést, de a réz jótékony hatását csak nemrég fedezték fel. Ez az ásványi anyag erősíti a kötőszöveteket, és frissíti a bőrt. Tökéletesen hat arckrémekben, de táplálkozással is bevihetjük a szervezetbe, például ha brokkolit, babot vagy lencsét eszünk.

Hámlasszunk ananásszal

30 éves kor fölött érdemes hetente eltüntetni az arcbőrről az elhalt hámsejteket. Ebben remek segítség lehet egy darabka nyers ananász. Vágjuk ki a belső részét, dörzsöljük át vele a bőrünket, majd szeleteljük vékonyra, és borítsuk be vele az arcot. Hagyjuk hatni 10-15 percig, végül egy tiszta frottírtörölközővel óvatosan dörzsöljük le a hámló bőrt.

Bőrápolás búzacsíraolajjal: simít, puhít

Rendkívül magas E-vitamin tartalma gyors és látványos változásokat hozhat, ha rendszeresen használjuk. Kisimítja a bőr felső rétegeit és nedvességtartalmával táplálja az arcot. Reggel és este masszírozzuk pár cseppet az arcbőrbe. Bioboltban, gyógyszertárban kapható.

Óvakodjunk az erős fénytől! Itt kezdődik a bőrápolás

Sajnos a nap szárítja a bőrt és elmélyíti a ráncokat. Nyáron vagy egy kalappal, vagy fényvédőfaktoros alapozóval védjük az arcunkat.

Óvatosan a sminkeléssel!

bőrápolás

Az enyhén ráncos bőrt finom sminkkel lehet palástolni! A szemünkre világos színeket használjunk, így üdébb lesz az összhatás. A felső pillák tövébe mélybarna vagy kék vonalat húzzunk, az ajkakra csak fényt használjunk, így nem emeljük ki a száj körül futó ráncokat. A pirosításhoz krém állagú festéket válasszunk, mert ez nem ül meg az apró mélyedésekben.

Bőrápolás miatt fontos a póz

Életünk harmadát gyakorlatilag alvással töltjük, ezért a bőrünknek egyáltalán nem mindegy, milyen pózban alszunk! Kíméljük a dekoltázst és az arcot is, ha a hason fekvés helyett inkább a hátunkra fordulunk. Reggelente így sokkal kevésbé leszünk gyűröttek.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Vaníliás keto keksz, készítsd el otthon gyorsan
Az elmúlt években nagy népszerűségre tett szert a magas zsírbevitellel operáló ketogén diéta. Lássunk most egy remek desszertet, mely ezt az elvet követi és pillanatok alatt el is készül.
Marianna 26 kilót fogyott: „Újra érzem, hogy nő vagyok”
Fontos, hogy a gyerekek, kamaszok milyen környezetben nőnek fel, és milyen nőképet látnak maguk előtt. Marianna (50) ebből a szempontból is gondos anya, aki még a fogyásnál is ügyelt arra, hogy jó példát mutasson.
Hogyan ehetünk birsalmát, ha diétázunk?
Savanykás ízű, nehezen tisztítható gyümölcs – mégis, a birsalma az egyik legegészségesebb őszi csemege. Érdemes esélyt adni az illatozó, aranysárga almának.
A legjobb trükkök, amivel megerősítheted a gyerek immunrendszerét
Nagyon fontos, hogy a hűvösebb hónapokra alaposan és tudatosan állítsuk össze a gyerekeink étrendjét, hogy megerősítsük az immunrendszerüket.
Ez az ősz legjobb zsírfaló itala, éjszaka segíti a fogyást
Maradj formában ősszel is. A legjobb, ha mindig frissen készíted el és minden nap iszol belőle egy keveset. Hidd el a látványos hatás nem marad el.
Hihetetlen, milyen egészséges! Nagyanyáink titkos alapanyaga: Jászvaj
Folyékony arany, amelynek nem csak az íze mennyei, de az egészségünkre is fantasztikus hatással van.
3 remek őszi recept, ami felgyorsítja a fogyást
Itt az ősz, és vele együtt a gombás, padlizsános, almás, fahéjas finomságok szezonja. Válogatásunkban olyan diétás fogásokat gyűjtöttünk össze, amik nem csak segítik a fogyást, de igazi őszi ínyencségekkel készültek. Érdemes őket kipróbálni!
Palvin Barbi 31 évesen is bombaformában, kiderült a titka
Október 8-án ünnepli születésnapját hazánk népszerű modellje, Palvin Barbara, akiből már többen próbálták kiszedni a szépségtrükkjeit, és bomba alakjának titkát.

Ajánlataink