Apró, piros, fájdalmas pöttyök, vágások, benőtt szőrszálak – a probléma ismerős lehet azoknak is, akik évek óta borotválkozással szabadulnak meg a nem kívánt szőrszálaktól, és azoknak is, akik csak nagy ritkán folyamodnak ehhez a módszerhez. Hibákat akkor is elkövetünk, ha rutinos borotválkozónak számítunk, és akkor is, ha kezdők vagyunk. Íme, a leggyakoribb borotválkozási bakik, és néhány jó tanács, hogy hogyan legyünk kíméletesebbek önmagunkhoz.

Borotválkozásbakik

1. HIBA
Borotválás száraz bőrön

Erre csak annyit mondhatunk: jaj! Bár úgy érezheti, időt takarít meg, a vörös kis dudorok megjelenése ilyen esetben garantált. Borotválkozni mindig zuhanyozás, illetve fürdés végén érdemes, hiszen ekkorra már felpuhul a bőr és a szőrszálak. A kérdés már csak az, hogy borotva habot vagy gélt használjunk-e? Hozzáértők szerint a gélen jobban siklik a penge, így akár sérülések nélkül is megúszható a szőrtelenítés.

2. HIBA
Régi borotvát használ

Az eldobható borotvák használati ideje attól függ, milyen gyakran és mekkora területen használjuk, de 4-5 alkalmat azért ki kell bírniuk. Ha azonban a penge már tompa, és nem borotvál jól, érdemes újat elővenni, mert az életlen pengétől irritáció jelentkezhet, és szinte garantált a sérülés – utóbbi pedig komoly fertőzésekhez is vezethet, hiszen a sérült bőrfelületen át könnyebben jutnak a szervezetbe kórokozók.

3. HIBA
Nem megfelelő az irány

Hogy milyen irányba borotválunk, szinte mindegy. A szőrnövekedéssel ellentétes irányba húzva a pengét sokkal hatékonyabbak lehetünk, de előfordul, hogy ez nagyon irritálja a bőrt. Érzékeny bőrűek jobban teszik, ha a szőrnövekedéssel megegyező irányba borotválkoznak, így megakadályozzák a bőr kipirosodását és a szőrszálak benövését.

4. HIBA
Kapkod

Az alapos szőrtelenítéshez idő kell. Ha siet, kapkod, annak biztosan sok kis vágás, piros folt – és ottmaradt szőrszálak – lesz az eredménye. A tökéletes eredményhez óvatos, egyenletes mozdulatokkal használja a borotvát. Különösen a bokánál és a térdnél legyen óvatos.

5. HIBA
Túl erősen nyomja a borotvát

A női, legtöbbször ápoló anyaggal, krémezőcsíkkal ellátott borotvákat nem szabad erősen a bőrhöz nyomni, mert szinte azonnal megvágjuk a bőrt, ráadásul megnő a benőtt szőrszálak száma is, és többször alakul ki fertőzés.

6. HIBA
Nem használ borotválás előtt bőrradírt

Bár a borotválás önmagában is egyfajta hámlasztás, célszerű előtte leradírozni az elhalt hámsejteket. A bőrradír segít, hogy a benőtt szőrszálak a bőr felszínére jussanak, és azt is megakadályozza, hogy a szőrtüszők betokosodjanak.

7. HIBA
Nem használ hidratálót szőrtelenítés után

Nagyon fontos, hogy a borotválkozás után, a még nedves bőrbe hidratáló összetevőkben gazdag testápolót juttassunk. Így a bőr megkapja a szükséges tápanyagokat, hidratált marad és a fertőzésveszély is minimálisra csökken.

Szőrtelenítés fénnyel

Ez történik a bőröddel 24 óra alatt

Intim titkok

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.