Repkednek az 5 csillagok erre a nadrágra, de mit tud, amit a többi nem?

Ez most a legnépszerűbb jóganadrág a neten

Itt van az ősz. Ez pedig azt jelenti, hogy hetente legalább egyszer sütőtökből készítünk vacsorát, reggelente egy szélesebb kendőt tekerünk a nyakunk köré és az edzéseken is lecseréljük a rövidnadrágokat hosszúra. Az Amazon vásárlóinak körében az egyik új kedvenc, egy magas derekú jóganadrág. Az alsó nem látszik át, légáteresztő anyagának köszönhetően remekül felszívja a nedvességét, világos színben is bátran használható, mert a vásárlók szerint nem látszik meg rajta az izzadás nyoma. Erős tartást biztosít, főleg a derékrésznél, kicsit nagyobb pocakkal, vagy szélesebb csípővel rendelkező hölgyeknek is ajánlják. Futók is kipróbálhatjuk, mivel belül rejtett zsebe van a kulcsoknak, kívül pedig akkora szoros tartó a combon, amibe a legnagyobb mobilok is beférnek. Néhány hét alatt ez a nadrág lett a legtöbbet eladott jóganadrág a neten az Egyesült Államokban.

jóganadrág

Fotó: Amazon

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen anyagból készült ruhát választunk az edzéshez. nem javasolt például 100%-ban pamutból készült nadrágot és pólót viselni a testmozgás alatt. A pamut elnyeli az összes verejtéket és egy idő után úgy érezzük, mintha nedves törülközőt viselnénk. Ráadásul minél tovább van rajtunk a nedves ruha, annál valószínűbb, hogy baktériumok telepednek meg benne.

LEHETSZ TE IS CÍMLAPLÁNY!

Miért ne lehetnél? Mi egy fotózás az élet nagy harcaihoz képest? Neked semmiség! Nem kell tökéletesnek lenned, egyszerűen csak hinned kell magadban. Hinned kell abban, hogy képes vagy arra te is, amire az influencerek, celebek, színésznők és a sportolók: felvállalni önmagad.Mutasd meg magad és mondd el történted a többi nőnek, hogy lássák, előtted nincs lehetetlen.

Jelentkezz a [email protected] e-mail címen 2019. november 29-én éjfélig.

Legyél te is címlaplány!

Legyél te is címlaplány! – Jelentkezz a Diéta és Fitnesz pályázatára!
Fotó: Diéta és Fitnesz

40 kilót fogyott, kidobta a zsákruhákat Makány Márta

4 ruhabaki, amit a legtöbben évente elkövetünk

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.