Senkinek nem mondunk újat azzal, hogy az évek múlásával a külsőnk sokat veszít szépségéből. A húszas évek elején a bőr már egyre kevesebb kollagént termel, pedig ez az anyag a felelős a bőr fiatalon tartásáért, feszességéért. De a szem és a haj is veszít csillogásából, ragyogásából. Van azonban számos trükk és praktika, amellyel, ha meg nem is állíthatja az időt, lényegesen lassíthat az általa okozott folyamatokon.

Fiatalító szépségterv – Apró trükkök amelyek segítenek!

Ragyogó arc

Minél kevésbé hidratált az arc, annál jobban látszódnak a kisebb-nagyobb ráncok, annál fénytelenebb, és így öregebbnek is tűnik. Nagyon fontos tehát, hogy a bőr ne kerüljön a dehidratáltság állapotába. Ehhez nem csak az kell, hogy reggel és este könnyű, lehetőleg vizes alapú hidratáló krémet használjunk. Nagyon fontos a szervezet belső hidratációja is. Lehetőség szerint naponta legalább 2-2,5 liter folyadékot kellene elfogyasztanunk ahhoz, hogy a bőr ne száradjon ki. A legjobb, ha ez tiszta víz vagy gyógytea. A szénsavas üdítők, a kávé vagy az alkohol nem segítik a bőr hidratáltságát. Sőt mindezek csak folyadékot vonnak el a szervezettől.

DF-tipp: Nappalra könnyű, gélalapú krémet válasszon, amely nem tömíti el a pórusokat és jobb sminkalap is.

Trükk: Egy erős fényű lámpával vagy reflektorral megvilágítva az arcát észreveheti, bőrének mely része zsírosabb vagy szárazabb. Világítson közelről az arcába, alaposan nézze át a bőrét. Azokon a területeken, ahol zsírosabbnak érzi, alkalmazzon ecsettel felvitt, a bőre árnyalatánál egy fokkal világosabb, matt hatású kőpúdert. Így nem lesz a csillogás annyira feltűnő.

DF-tipp: Napközben alkalmazzon arcpírt. A kipirult hatás miatt a bőr fiatalosabbnak tűnik!

Árulkodó kéz

Sokszor nagy gondot fordítunk arcunk, arcbőrünk szépségére, de hajlamosak vagyunk elhanyagolni a kezünket. Egy szép manikűr még kevés. A kezet is odaadóan kell ápolni, ugyanis a kor a kézen látszik meg a leghamarabb. Mivel kezünk rengeteg környezeti ártalomnak van kitéve, az érzékeny bőr könnyen megadja magát ezeknek a hatásoknak. A mosogatás, a hideg, a meleg, az UV-sugárzás mind-mind rongálják a bőrt. Az UV-sugárzás például melanin-túltermelést okozhat, melynek következtében barna foltok csúfíthatják el a kezet.

Mindennap, akár többször is használjon gyorsan felszívódó, aloe verát vagy kamillát tartalmazó krémet. Ezek nyugtatják, ápolják a bőrt. Estére vagy éjszakára ápolja a kezét körömvirágot tartalmazó, zsírosabb krémmel. Hetente egyszer vastagon kenje be zsíros, körömvirágos krémmel és legalább pár órára húzzon rá pamutkesztyűt. Így a hatóanyagok maximálisan beszívódnak, a bőr pedig, sima, egyenletes és hidratált lesz.

DF-tipp: Nyáron használjon a kezére UV-védelemmel ellátott készítményt. Ez lehet bármilyen napozókrém vagy naptej is.

Csillogó szemek

A szem körüli bőrnél vékonyabb bőrfelület nincs a testen. Éppen ezért, ennek az érzékeny területnek az ápolása különösen fontos. Már arcmosásnál is legyünk kíméletesek. Amikor szárazra töröljük az arcunkat, a szem környékén éppen csak itassuk fel a vizet. A sminket lehetőleg vattapamacs és ápoló arclemosó segítségével távolítsuk el. A szem környékére ne alkalmazzuk az általános, éjszakai hidratálót. Ezt a területet ugyanis irritálhatja egy nem speciálisan szemkörnyéket ápoló készítmény. Alkalmazzunk nagyon kis mennyiségben szemránckrémet. Ügyeljünk arra, hogy valóban csak keveset vigyünk fel a szem környékére, mert a túl sok krém nem szívódik fel és a felesleg eltömíti az egyébként is érzékeny pórusokat. Sokan reggelente karikás szemmel néznek a tükörbe. Erre a problémára gyakran nincs magyarázat. Persze lehet fáradtság, kialvatlanság, de sokan vannak, akik genetikailag szenvednek a szem alatti karikáktól, függetlenül attól, mennyit alszanak.

DF-tipp: A szem alatti sötét karikákra megoldás a zöldes vagy esetleg szürkés-kékes árnyalatú korrektor. Ezek ellensúlyozzák a szem alatti szürke vagy fekete árnyalatú karikákat.

Trükk: Világos színű, akár csillogósabb árnyalatú szemhéjpúdert tegyen az ujja hegyére. Nagyon halványan húzza át vele a szeme alját és egy kicsit a szeme sarkát. Természetes hatású, csillogó tekintet az eredmény.

Nyakas kérdés

A napsugárzás nem csak az arcokban és a kézfejekben tud kárt tenni. Különösen érzékeny az UV-sugárzásra a nyak és a dekoltázs. Hiába a feszes, ragyogó arcbőr, ha a nyak ráncos, a dekoltázs pedig gyűrődik. Sokan azért hanyagolják el ezeket a területeket, mert a változás, a gyűrődés vagy az esetleges ráncok később jelennek meg, mint az arcon. Talán késnek az elváltozások, ám ha eljött az idő, hirtelen csapnak le. Szinte egyik napról a másikra felfedezhetünk éles ráncokat a nyakon, és felfedezhetjük egy reggel, hogy a dekoltázs mintha furcsán gyűrött lenne.

Ennek elkerülése érdekében mind a nappali, mind pedig az éjszakai arckrémünkből juttassunk a nyakunkra is. A dekoltázsra érdemes kifejezetten dekoltázs ápolására kifejlesztett készítményt alkalmazni. A nyakra és a dekoltázsra időtől függetlenül kerüljön UV- védelemmel ellátott krém.

DF-tipp: Ha a pénztárcája nem engedi meg, hogy külön pénzt költsön dekoltázsápoló krémre, zselére – vékonyan kenje be éjszakára olívaolajjal. Ápol, táplál és hidratál, kellemesen selymessé teszi a bőrt.

Mosolyogjon!

Lehetőleg úgy, hogy ne kelljen szégyellnie a fogait. Egy szép, fehér, egészséges fogsor évekkel fiatalabbá varázsol! Sajnos rengeteg olyan étel, ital vagy rossz szokás van, amely elszínezi a fogakat. A dohányzás alapvetően roncsolja nem csak a fogat, de a fogínyt is. A fogakat sárgává és érzékennyé teszi, így erről mindenképpen érdemes lemondani. De a vörösbor, a kávé, a curry, sőt akár a teafélék szintén elszíneződést okoznak. A megoldás. A legjobb az lenne, ha el lehetne kerülni a káros ételek fogyasztását. De például a koffein- vagy kávéfüggő számára ez szinte lehetetlen. A másik megoldás: mosni, mosni, mosni. Rengeteg fehérítő hatású fogkrém létezik. A reggeli és lefekvés előtti fogmosás alapvető fontosságú. Ám ezenkívül érdemes lenne az étkezések után is alaposan megmosni a fogainkat, sőt napközben többször kellene antibakteriális, fertőtlenítő és fehérítő hatással is rendelkező szájvizet használni. Az érzékeny fogakra vagy ínyre válasszunk nagyon puha sörtéjű fogkefét, amely kíméletesen tisztít, nem roncsolja a fogzománcot. Érzékeny fogakra keressünk speciálisan kifejlesztett fogkrémet és szájvizet, a fehérítő hatású termékek ugyanis nagy eséllyel még érzékenyebbé teszik a fogakat, elvékonyítják a fogzománcot.

DF-tipp: Természetes fogfehérítő gyanánt próbálja ki a szódabikarbónát. Teljes mértékben pénztárcabarát, de annál hatékonyabb. Nedvesítse meg a fogkefét, nyomja a szódabikarbónába, és alaposan mosson fogat. Kíméletes a fogakhoz, de kíméletlen az elszíneződésekkel szemben.

Hajszálon múlik

Ahogyan a bőr sem lesz feszesebb, úgy a hajunk sem lesz egyre dúsabb, ahogy telik az idő. Sőt egy idő után szembesülnünk kell azzal, hogy hajkoronánk nagy része könnyen az enyészetté válik, s a kopaszság bizony nem csak a férfiak réme. Harmincéves kor felett a haj állapota akár drasztikus változásokon is keresztülmehet, és ez a folyamat negyvenéves kor felett csak erősödik. A hajszálak vékonyabbak lesznek, és bizony a számuk is egyre csökken. A környezeti ártalmak, mint az erőteljes napsütés, a szél, a hideg, a tengervíz egyre jobban megviselik a hajszálakat. Érdemes tápláló samponnal és balzsammal kényeztetni a hajunkat. A balzsam használata nem csak a kifésülhetőség miatt fontos. A balzsam képes regenerálni a hajszálakat, simábbá, egészségesebbé tenni a felületüket. A leghatékonyabb, ha a hajmosást követően balzsamot vagy akár hajpakolást teszünk a hajunkra, és legalább 15 percre törölközőbe csavarva rajta is hagyjuk. Negyedóra múlva már le lehet mosni, ennyi idő alatt a hatóanyagok kifejtik áldásos hatásukat. Érdemes mérsékelni a hajszárító használatát. Lehetőleg hagyja félig a szabad levegőn megszáradni a haját és csak később, a formázáshoz használja a hajszárítót. Hajvasalót vagy hajsütő vasat csak alkalmanként használjon, ezek ugyanis rendkívüli mértékben roncsolják a hajszálakat.

DF-tipp: Legalább kéthavonta iktasson be egy egészségügyi hajvágást. Ezzel elkerülheti a töredezett hajvégeket és az összeroncsolódott, gubancos hajszálakat. A sérült hajszálak és a töredezett hajvégek miatt hiába nő a haj, a sérülések miatt csak nagyon lassan tud nőni.

Trükk: Készíthet házilag is hajpakolást. Hajhossztól függően mindössze csak egy vagy két tojásra és egy kis tejre lesz szüksége. A tojást keverje el annyi tejjel, amennyivel sűrű masszát kap, és ezt a keveréket vigye fel a hajára.

Ezek is érdekelhetnek!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy hét alatt mínusz 3 kiló? – Lehetséges a Skandináv diétával
A skandináv nők nem csak szőkék, de fittek, egészségesek és karcsúak is. A skandináv vidékeken szinte ismeretlen fogalom az elhízás. Ha túlsúlyos embert látnak, tudják, szinte biztosan külföldi. A skandináv étrend nem csak a formás alakot biztosítja, de óvja a bőrt a korai öregedés látható jeleitől is, és jótékonyan hat az egészségre.
Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.

Ajánlataink