A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!

Itt a nagy bőrtípus teszt: segítünk, abban, hogy ápold a bőröd

A bőrtípus meghatározásánál az a lényeg, hogy a száraz-zsíros skálán hol helyezkedik el, vagyis, mennyi olajat képes magától megtermelni. Azért fontos, hogy tudjuk, melyik kategóriába tartozunk, mert ez nagyban meghatározza, hogy milyen jellegű termékeket, milyen összetevőket érdemes keresnünk. Szerencsére az egyes típusok nem annyira szigorúak, hiszen a bőrünk lehet, hogy csak kicsit zsíros vagy nem annyira száraz. Ráadásul az is előfordulhat, hogy hiába küzdünk a kifényesedéssel, mégis tapasztalunk vízhiányt vagy éppen hiába száraz, mégis felütik a fejüket a pattanások. De így is jó, ha legalább az alapokkal tisztában vagyunk, ebben segít a Fanny magazin tesztje.

1. Milyen a bőrének a tapintása?

A – Sajnos elég olajos, zsíros érzetű.

B – A T-vonalban (homlok, orr, áll vonala) olajos, míg az arcom többi részén kellemes tapintású, maximum néha száraz, érdes.

C – Szerencsére kellemes, könnyed tapintású az egész arcomon.

D – Amikor odafigyelek rá, és megfelelően ápolom, akkor finom, kellemes, de ha megfeledkezem erről, akkor gyorsan szárazzá és/vagy érdessé válik.

2. Mennyire tágak a pórusai?

A – Az egész arcomon nagyon tágak és szemmel is láthatóak.

B – A T-vonal mentén és/vagy az arcom egyes területein elég tágak.

C – Nincs gondom velük, normál méretűek.

D – Zártak.

3. Ha esetleg megfeledkezik az ápolásról, akkor előfordul, hogy a bőre hámlani kezd?

A – Igen, tapasztaltam már, például, ha olyan készítményeket vetettem be, amelyek kicsit szárító hatásúak.

B – Igen, az arcom egyes területein.

C – Szerencsére még soha nem fordult elő ilyen!

D – Sajnos elég gyakran bosszankodom emiatt.

4. Melyik területen és mennyire zsírosodik a bőre?

A – Az egész arcomon küzdök ezzel a problémával.

B – Főleg a T-vonalban tapasztalom, hogy zsíros lenne.

C – Ritkán van ilyen, például akkor, ha nem megfelelő kozmetikumot használok.

D – Egyáltalán nem zsírosodik.

5. Hol bukkantak már fel szarkalábak az arcán?

A – Az apróbb, mimikai ráncaimat leszámítva szerencsére nincsenek.

B – Ott, ahol kicsit szárazabb a bőröm, például a szemkörnyékemen.

C – Tudom, hogy mázlista vagyok, mert még sehol!

D – Sajnos az arcom egész területén vannak ráncok, de főleg a szemem, szám és a homlokom környékén.

6. Amennyiben csak vízzel tisztítja meg az arcát, tapasztal feszülést?

A – Semmi ilyesmit nem érzek

B – Az arcom szárazabb pontjain eléggé feszül ilyenkor

C – Ritkán

D – Állandóan ezt tapasztalom. Roppant zavaró!

Értékelés: Számolja össze, hogy az A, B, C vagy D választ karikázta-e be a legtöbbször!

A legtöbb válasz A: Zsíros bőr

Mi jellemző rá?: A bőr mindenhol olajos, zsíros érzetű, gyorsan kifényesedik és csillog. Jellemző rá a tág pórusok, a pattanások és mitesszerek kialakulása.

Miként ápoljuk?: Ne essünk abba a hibába, hogy szárító hatású készítményekkel próbáljuk ellensúlyozni a bőr zsírosodását, mert azzal csak egy ördögi kört indítunk be! Nagyon fontos a megfelelő hidratálás, de a nehéz állagú termékek helyett keressük inkább a könnyed, például a géles vagy folyékony textúrákat. Emellett érdemes a kifejezetten zsíros bőrre való, mattító hatású verziókra vadászni.

A legtöbb válasz B vagy többféle: Kombinált bőr

Mi jellemző rá?: A kombinált vagy más néven vegyes bőrtípusnál a T-zóna okozza a legtöbb gondot ami gyakran zsírossá válik, míg az arc többi része normál vagy száraz. Problémát okozhatnak a mitesszerek, tág pórusok és esetleg a pattanások is. Előfordulhat, hogy az arc többi része vízhiányos vagy rosszabb esetben hámlik is.

Miként ápoljuk?: A T-zónára a zsíros bőrtípushoz hasonlóan könnyedebb állagú termékeket célszerű választani, de itt is fontos, hogy ne szárítsuk ki ezt a területet. Míg az arc többi részén akár gazdagabb állagú készítményeket is bevethetünk, amelyek kellően pótolják a nedvességet.

A legtöbb válasz C: Normál bőr

Mi jellemző rá?: Igazán szerencsés, aki ebbe a típusba tartozik, hiszen a bőrük kellemes tapintású, rugalmas. Általában nem kell küzdeniük a pattanásokkal, zavaró mitesszerekkel, sőt a szarkalábak is csak igen későn bukkannak fel először.

Miként ápoljuk?: A rendszeres és megfelelő bőrápolás itt is elengedhetetlen, de nincs szükség különösebb odafigyelésre. Azért a smart agingre, vagyis arra, hogy még a kialakulásuk előtt megelőzhessük a ráncokat érdemes kellő hangsúlyt fektetni, így sokáig megőrizhetik fiatalságukat.

A legtöbb válasz D: Száraz bőr

Mi jellemző rá?: A bőr gyakran feszül, húzódik, vékony és sokszor matt tónusú. Helyenként száraz foltok is jelentkezhetnek vagy rosszabb esetben hámlás is előfordulhat. Pluszban érzékeny és rosáceás is lehet a bőr.

Miként ápoljuk?: A jelszó a folyamatos nedvességpótlás legyen! Jöhetnek a nehezebb, krémesebb állagú termékek, keressünk a természetes zsírokban és olajokban gazdag készítmények, amelyek kellően táplálnak.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.
Valóban ehető az arany? Végre fény derült a titokra!
Mindannyian szeretjük a csillogást, ami magában hordozza a különlegesség érzését, nem véletlen, hogy ünnepléshez előszeretettel választunk tündöklő kiegészítőket. Ám ma már nemcsak viselni, de meginni is megenni is lehet az aranyos kellékeket. Eláruljuk, mennyire egészséges mindez!
Olcsó magyar gyógynövények, melyek remekül segítik a fogyást
A vízhajtók segítenek a testnek megszabadulni a fölösleges folyadéktól, főleg a víztől és a nátriumtól, mivel stimulálja a veséket, hogy több nátriumot ürítsen a vizelettel és ezáltal a test kiüríti a felesleges vizet a szervezetből.
Teszteld magad! Ki vagy te a párkapcsolatodban?
Bizonyos élethelyzetekben más és más szerepben mutatkozhatsz meg. Tesztünk segítségével kiderítheted, hogy jelenleg mennyire dominálsz a párkapcsolatodban.
Olcsó, mégis sokat tesz az egészségedért: ezért remek választás a retek!
Lehet kicsi piros, nagy fehér vagy akár fekete is, gömbölyű vagy hosszúkás. Bármelyiket is választod, jól döntesz!
Cowboy diéta: Avagy mit ettek a cowboyok
Ha a régi vadnyugatra gondolsz, valószínűleg a poros ösvények, a marhahajtók és a vad cowboyok jutnak eszedbe. De vajon milyen ételeket fogyasztottak ebben az időszakban?

Ajánlataink