címke: csajok

8 éve
Titkai mindenkinek vannak, állítják az emberi lélek kutatói. Elhallgatunk egy-két információt a családtagjaink, a munkatársaink, az orvosunk, a barátaink, sőt még a szerelmünk előtt is. Igen, a párkapcsolatokban is titkolózunk, magunkba temetünk kisebb vagy nagyobb, nyomasztó vagy éppen édes titkokat. Megkérdeztünk néhány férfit és nőt, akik évek óta párkapcsolatban élnek, hogy ők mit titkolnak a párjuk elől. Íme, a válaszok.
8 éve
A telefon állandóan a kezében, néhány percenként ellenőrzi, hogy kapott-e levelet, üzenetet, vagy egyszerűen csak rápillant, hogy minden rendben? A reggele elképzelhetetlen egy erős kávé nélkül? A szomorúságot csak édességgel tudja elűzni? Nos, ha ezek közül valamelyik – netán mind – ismerős önnek, nagy valószínűséggel függő, még ha nem is tud róla. A megváltozott életmód új függőségeket hozott magával, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.
8 éve
„Az utóbbi három évben az együttléteink gyakorisága a nulla felé tendál… nem tudom, de valahogy egyikünk sem akarja igazán. De szeretjük egymást, csak ez a dolog lemarad. Néha bánom, de annyira nem hiányzik, mert elsodor az élet, és örülök, ha ágyba zuhanhatok este…”
8 éve
Testünk és a szervezetünk karbantartása mellett a szemléletmódunk, világlátásunk és ennek következtében a kommunikációnk milyensége is befolyásolja jóllétünket. A kommunikáción keresztül kapcsolódunk a világhoz és önmagunkhoz. Hogy hogyan észleljük a világot, önmagunkat, az meghatározza a velük való kapcsolatunkat. Ha változik a világ és önmagunk észlelésének módja, változik a kommunikációnk is, ha képesek vagyunk változtatni kommunikációs szokásainkon, változnak a kapcsolataink.
Ha fáj
Forró a hangulat és a kedvese is készen áll egy fergeteges szeretkezésre? De ekkor fájdalom hasít a legintimebb testrészébe, és egy pillanat alatt elillan a vágy? A fájdalmas szex gyakoribb, mint gondolná, és bár néha komoly betegség áll a kellemetlen panaszok hátterében, a legtöbbször szerencsére gyorsan és egyszerűen orvosolható a probléma. íme, a lehetséges okok és megoldások, hogy mielőbb visszapattanhasson a nyeregbe.
Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.