Az idő múltával nem árt, ha a sminkelési szokásainkat is megújítjuk, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy még mindig jól áll, amit hosszú évek óta megszokásból „felkenünk”. Mennyiben kell másképp sminkelni, ha átlépjük a harmincötöt? Mik lesznek az új sminkelési szabályok? Erre kerestük a választ.

Így sminkeljünk a 35. születésnapunk után – Tedd! Ne tedd!

A sminkelésnek korszakai vannak az ember életében. A vad és kihívó tinikor után a bombanős, dívás húszas évek következnek. Aztán lassan eljön a gyerekszülés ideje, amikor az ember megbarátkozik a sminktelen, kialvatlan, hullafáradt arcával is. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy smink nélkül vagy egy minimál programmal is ki lehet menni az utcára. Egy biztos: húsz-harminc évig nem lehet ugyanazt a sminket hordani.

Ahogy véget ér a hamvas húszas korszakunk, nagyobb figyelmet kell fordítani a típusunknak megfelelő bőrápolásra. Már nem elég azt a krémet megvenni, ami épp akciós a drogériában. Beszéljünk kozmetikussal, kérjük a tanácsát, ő pontosan tudni fogja, milyen irányban keresgéljünk. Kell majd gazdag éjszakai krém és valamivel a ráncokat is féken kellene tartani. Radírozzunk rendszeresen, és készítsünk pakolásokat házilag, sokat írtunk már eddig is erről. A vízivásnak kiemelt szerepe lesz az arcbőrünk hidratáltságának megőrzésében, így a folyadékfogyasztást az alkoholok felől a tiszta víz irányába kell eltolni. A harmadik varázsszer pedig a kielégítő alvás lesz.

Harmincöt fölött minden kialvatlan nap rá fog íródni az arcunkra, sajnos. Ha az egészséges, vitamindús táplálkozás mellett a fentiekre figyelünk, akkor már sokat tettünk a korai öregedés ellen. De mi legyen a sminkeléssel, mire kell figyelni ebben a korban?

Hétköznapra kevesebbet

Amíg egy fiatal lánynak jól áll a komoly, alkalmi smink egy hétköznapon is, érettebb korban már nevetséges lehet. Mivel a nők többsége erre az időre megszabadul a bőrproblémáktól, nem biztos, hogy fontos a mindennapos, vastag alapozó és púder használata. Elég lesz egy színezett hidratáló is, amely egységesíti az arcbőrt. Ha karikás a szemünk, korrigáljuk ki a színt, ez is sokat fiatalít a megjelenésünkön. Általános szabályként írjuk ki a fürdőszobatükörre: a kevesebb mindig több. A szemhéjra inkább földszíneket válasszunk, de sokszor egy szépen megrajzolt szemöldök és némi szájfény is eléri a kívánt hatást. Ha nagyon elvékonyodott a szemöldökünk, fontoljuk meg a tetoválást, de mindenképpen a természetes hatású, vonalas rajzolást válasszuk. A csillámokat, a rózsaszíneket, kékeket, lilákat pedig hagyjuk meg a tiniknek.

Amit kerülni kell

1. A vastag, sűrű alapozók ideje lejárt. Beülnek az apró ráncokba, minden kellemetlen részletet felnagyítanak és hangsúlyossá tesznek. Ha erre még púder is kerül, garantáltan 10 évvel idősebbnek nézünk ki. Inkább szerezzünk egészséges, kellemes barnaságot túlzások nélkül, és hangsúlyozzuk a szemet vagy a szájat.
2. Ha mindenképpen alapozni szeretnénk, akkor inkább vegyünk egy komolyabb, kifejezetten érett bőrre összeállított terméket.
3. Alapozóból a korral mindig a bőrünknél egy árnyalattal világosabbat válasszunk.
4. Ne használjunk vastag fekete tust a szemünkre, még akkor sem, ha az elmúlt 15 évben jól állt.
5. Felejtsük el a bronzosítókat is, azok is öregítenek.
6. A szempillák festésében és kiemelésében ne keljünk versenyre a húszasokkal, mert csak veszíthetünk. Vékonyan spirálozzunk, de ezt akár el is hagyhatjuk.
7. Könnyed, világos szájfényt vagy rúzst használjunk, ha a fogaink sárgás árnyalatúak, kerüljük a barna és a burgundi színeket.
8. Ahogy a száj vonala kezd keskenyedni, a rúzs elmászhat, így jobb, ha szájkontúrral dolgozunk.
9. A füstös szem ideje is lejár a harmincas éveink közepén, hagyjuk meg a fiatalabbaknak.
10. Óvakodjunk az erős kontrasztoktól, se a túl fekete, se a hirtelenszőke, se a lángvörös haj nem előnyös bizonyos kor felett. A finomabb, természetes árnyalatokat válasszuk inkább.

A sminktáska kincsei

Sminktrend

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink