A nem megfelelően felépített edzések egyik gyakori következménye a sérülés. Dr. Páll Zoltán sebész, traumatológus, sportorvos szerint azoknak, akik hatékonyan szeretnék folytatni edzéseiket, fontos, hogy a felépülés a lehető legjobban sikerüljön.

Sportsérülések: ezek a gyógyulás legfontosabb lépései!

A sportsérülések egy rossz mozdulat következményei is lehetnek

Elsősorban fontos megkülönböztetni a sportsérülések és a sportártalmak fogalmait.

A sportsérülés ugyanis egy erős, egyszeri behatásra létrejövő trauma (például szakadás, törés, húzódás).

A sportártalom viszont ismételt behatásra keletkezik, és létrejöttekor nincs körülhatárolt traumás epizód. Leggyakrabban a túlterhelés váltja ki (például teniszkönyök), de ok lehet akár egy rossz technikával használt sportszer, egy nem megfelelően kontrollált izom vagy az ellenfél tevékenysége. A sportsérülések 30-50 százaléka nevezhető sportártalomnak.
– Az ortopéd-traumatológiai sportártalmak több struktúrát érinthetnek, így az izmokat, az inakat, szalagokat, az ízületeket, az ízületi tokokat és a csontokat. Az emiatt kialakuló fájdalom nyilvánvalóan visszaveti a teljesítményt, de azzal is tisztában kell lenni, hogy ez tulajdonképpen egy védő funkció, hiszen azt a tevékenységet korlátozza, ami miatt tovább erősödne a fájdalom – mondja dr. Páll Zoltán, a FájdalomKözpont sebésze, traumatológus, sportorvos. – Végső soron a fájdalom és a teljesítménybeli visszaesés az, ami miatt jellemzően orvoshoz fordulnak a páciensek, akiknek tudniuk kell, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben gyógyulnak.

 

A sportsérülések rehabilitációja: a cél nem csak a fájdalomcsillapítás!

A sportsérülések, sőt a sportártalmak kezelésekor is sokan természetesen alkalmazzák a R.I.C.E. módszert, azaz pihentetést, jegelést, szorítókötést, felpolcolást, ami valóban fontos, de nem minden esetben elég.

Hiszen a rehabilitációnak nemcsak az a célja, hogy a sérült testrész újra „használható” legyen, hanem a minőségi gyógyulás is.

Vagyis adott esetben valóban minimalizálni kell a sérülést, gyulladást és/vagy fájdalmat a sérülés helyszínén, de utána hosszútávú gyógyító tevékenységgel kell elősegíteni a felépülést. Ennek célja, hogy fenntartsuk vagy akár növeljük a mozgásképességet, megakadályozzuk az atrófiát, vagyis a sorvadást, visszaállítsuk az erőt, az állóképességet, elősegítsük a funkcionális felgyógyulást, és elkerüljük a nem megfelelő, kompenzáló mozgásmintákat. A sportolók esetén a rehabilitáció célja az, hogy legalább olyan minőségben tudják folytatni az edzést és a versenyzést, ahogyan azt előzőleg tették.

 

A terápia a megelőzésben is segít

A sportsérülések szakszerű terápiájában a kockázati tényezők későbbi megelőzésére is koncentrálni kell. Ilyen lehet például a túledzettség, a szorongás, a nem megfelelő edzésmódszer, sportszer és akár olyan – viszonylag távoli – faktor is, mint az alvászavar.

A megelőzés és a kezelés részeként a rendellenes anatómiai szituációkat is korrigálni kell, mint például a lúdtalp, a gerinc deformitások.

– A kezeléseknél is számos szempontot kell figyelembe venni – mondja Páll doktor. – A konzervatív kezelések között alkalmazhatunk gyógyszeres kezelést, például fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentőket, akár injekciós formában, és strukturális kezelést, például hialuronsav tartalmú injekcióval, orvosi kollagén injekcióval. A funkcionális gyógytorna pedig minden páciensnél elengedhetetlen, egyes esetekben azonban mindent összevetve a műtét a leginkább járható út. A cél mindenképpen egy funkcionálisan, jól használható testrész, a kiegyenlített, biztonságos teljesítmény elérése és a visszaesés, újabb sérülés elkerülése.

 

A cikk forrása: FájdalomKözpont

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink