Megkezdődött a húsvétot megelőző 40-napos böjt, s bár a régi hagyományt ma már csak kevesen tartják, sokan ilyenkor igyekeznek kerülni a húsos ételeket. Ez a két recept is azt bizonyítja, hogy húsmentesen is lehet finomakat enni!

Hamvazó szerda már mögöttünk: Hús nélkül is ehetünk finomakat

A böjt nemcsak a testnek segít a megtisztulásban, a léleknek is hasznára válhat. Ilyenkor az ember kerüli a társaságot, a barátokat – a kísértések miatt. S ahogy több időt tölt egyedül, módja van kicsit jobban odafigyelni önmagára. Ilyenkor persze mindig nagy kérdés a kezdeti lelkesedés után, hogy mit együnk. Ebben szeretnénk az elkövetkező néhány hétben segíteni, új meg új ötletekkel.

Selymes zellerkrémleves:

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb zellergumó
  • 1 burgonya
  • 1 fej hagyma
  • 2 ek. olaj
  • 1,5 dl tejszín
  • zeller zöldje
  • só bors
  • tökmag, pirítva

Így készül:

Fotó: shutterstock

A finomra vágott hagymát lepirítjuk az olajon, majd rádobjuk a tisztított és kockára vágott zellert illetve burgonyát. Néhány perc után tegyünk a fazékba a levelekből is, öntsük fel vízzel az alapot, sózzuk, borsozzuk. Amint megpuhult a zöldség, botmixerrel pürésítsük a levest. Öntsük hozzá a tejszínt, forraljuk fel ismét, ellenőrizzük az ízeket és már kész is! Tálaláskor szórjuk meg pirított tökmaggal, s locsoljuk meg petrezselymes olajjal.

Laktató böjtös saláta

Hozzávalók:

  • 1 fej saláta, lehetőleg római
  • 4 db tojás
  • 5 dkg ceruzabab
  • 2 db héjában főtt burgonya
  • 1 db paradicsom
  • citrom
  • só, bors
  • petrezselyem

Így készül:

Főzzük meg a burgonyát és a tojásokat, majd héjuktól tisztítsuk meg. Kevés vízben pici sóval pároljuk puhára a zöldbabot, hűtsük le. A salátát tépkedjük fel, halmozzuk rá a hasábra vágott burgonyát, a zöldbabot, a felezett tojásokat és a paradicsomot. Adjuk hozzá a petrezselymet és gyengéden keverjük össze. Ízlés szerint locsoljuk meg olívaolajjal és citrommal. Kínáljunk hozzá pirítóst!

Tipp:

A tojást ne főzzük teljesen keményre! Ha kicsit lágy marad, krémesíti a salátát.

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink