A nők már a kapcsolat igen korai szakaszában elképzelik önmagukat fehér ruhában az oltár felé sétálva. Na persze nem mindegy, ki várja ott őket. Vannak olyan férfiak, akik hiába vonzóak, hiába szeretünk beléjük fülig, mégsem jó férjalapanyagok. Egy házassághoz ugyanis több kell a kezdeti szenvedélynél vagy hirtelen fellángolásnál. Megóvjuk attól, hogy túl nagy hibát kövessen el, és adunk néhány javaslatot arra, mely pasitípusokkal kapcsolatban ne álmodozzon esküvőről és évtizedes házasságról

5 PASITÍPUS, akitől ne várjon házasságot

1. A „segíts rajtam!” pasi

Ha nő lenne, akkor bociszemekkel és méteres szempillákkal tekintgetne körbe a világban és állandóan bajban lenne, segítségre szorulna, esne-kelne és a világ minden férfija őt akarná óvni, védelmezni. Mivel azonban férfi a lelkem, ezért elhiteti a nővel, hogy neki sikerülhet, ami eddig senkinek. Ő megváltoztathatja, kirángathatja ebből a rettenetes, szörnyű, bulizós, haverozós, csajozós posványból, amelyben évek óta kénytelen tengődni. A(z) – aktuális – nő pedig beveszi mindezt. Elhiszi, hogy ő lehet az igazi, akire eddig várt a férfi. Ő majd mos, főz és takarít rá és megérti és szereti. Egy ideig. amíg rá nem jön, hogy a fickónak esze ágában sincs elköteleződni – állítson bármit is. Amikor már a harmadik, negyedik, sokadik év telik el hitegetéssel, szép szavakkal, állandóan tologatott összeköltözési és esküvői dátumokkal, a nő magától lelép. Ebből sosem lesz frigy.

2. A „nősülni kész” pasi

Pontosan tudja, mit akarnak a nők. Mit akarnak hallani, látni, érezni. Ezért már az első pillanattól kezdve közös jövőben, tervekben gondolkodik. Egyfolytában összeköltözésről, házasságról, gyerekekről, közös nyaralásokról beszél. A baj az, hogy csak beszél. Sokat, hihetően. De nem cselekszik vagy csak minimális mértékben. Ő az a típus, akinek mindig az utolsó pillanatban jön közbe valami. Karambolozik gyűrűvásárlás előtt, sürgős vizsgái, üzleti útjai, tárgyalásai lesznek, ha időpontot kell foglalni az anyakönyvvezetőnél. Elfelejti a megbeszélést az esküvőszervezővel, rossz étterembe megy, ha a vacsorát kell megszervezni. aztán egyszer csak lelép. Jobb esetben valami érthetetlen magyarázat kíséretében, rosszabb esetben sunyin megszökik az éj leple alatt. Ha egy férfi már az első randin az esküvőt pedzegeti, az soha nem jön létre.

3. A „szolgálj ki!” pasi

Tulajdonképpen nem társra van szüksége, hanem egy szexuális szolgáltatást is nyújtó bejárónőre. A kapcsolat elején még fenntartja a látszatot, miszerint hálás a törődésért, később azonban minden szolgáltatás természetessé válik a számára. Elvárja, hogy főzzenek, mossanak rá, takarítsanak utána, és a hálószobában is kiszolgálják. Ha megtalálja azt a nőt, aki ehhez képes alkalmazkodni, akkor gyorsan el is venné – hogy az ötcsillagos kiszolgálást bebiztosíthassa. azonban vigyázat, hölgyek! Az ilyen férfihoz nem szabad hozzámenni! Különben egy életre felköthetjük a fodros kötényt!

4. A „mindig van kifogás” pasi

Tulajdonképpen soha semmire nem mond nemet, de mindig van a tarsolyában egy jó kifogás. Akár évekig elvan, mint a befőtt. Majd, amikor konkrétan szó lenne házasságról, dátumról, kitűzött időpontról, akkor mindig van valami kifogás. Mert persze esküdjünk, de majd ha lefogytam, levizsgáztam, majd ha előléptettek. Ha egy pasinak sosem alkalmas az idő a házasságra, abba kár energiát ölni.

5. A „bulizós” pasi

A nősülési esélyei gyakorlatilag a nullával egyenlők. Ha csak nem vesz el valakit részegen Vegasban – de ilyen többnyire csak a filmekben van. imád bulizni, a haverokkal lógni. Hiába beszélnek meg egy közös, romantikus programot, ha valami jobb adódik, amelyhez a haveroknak is köze van, akkor a bulizós srácnak bizony nyoma sem lesz. Az ilyen típusú pasitól jobb, ha mindenki távol tartja magát. Persze ideig-óráig jó vele, már ha az ember lánya felhőtlenül szeretne bulizni, de semmi komolyra ne számítsunk tőle. Élvezzük ki az átmeneti észvesztés állapotát, majd evezzünk nyugodtabb vizekre.

A nyári kalandok 5+1 aranyszábálya

Ahol már-már perverziónak számít az orális érintkezés – Szex a nagyvilágban

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.