Melegítőben ugráló apukák, és nagy mosollyal, tütüben forgolódó kislányok. Egy tánciskola akciója akkora siker lett, hogy még a sztárok is felkarolták.

Apukák, akik lányaikkal együtt balettoznak – videó

A felvételek Philadephiában készültek, ahol az egyik helyi tánciskola órákat tart apáknak és lányaiknak. A büszke, és kissé zavarban lévő apukák, melegítőben próbálnak meg elsajátítani néhány balett mozdulatot, amíg a kislányok tütüben gyakorolják mellettük az alaplépéséket. Az órák végén pedig közös jógagyakorlatok is vannak. A stúdió legnépszerűbb foglalkozásáról már számos videó készült, amit rengetegen láttak a Facebookon, vagy az Instagramon. Köztük Jennifer Garner színésznő is, aki három gyermek anyukája. „Az apukák a legjobbak. #tütükedd” – írta.

Az iskola vezetője a helyi tévécsatornának elmondta, elképzelni sem tudott ekkora sikert. „Azt szerettük volna, hogy az apukák is jól érezzék magukat, minőségi időt töltsenek el a gyermekeikkel, és a mozgás mellett még erősebb legyen köztük a kapcsolat”- folytatta direktor.

FITNESZGURUK TÚL AZ ÖTVENEN, AKIK ELŐTT NINCS AKADÁLY

7 TÁNC, AMIVEL OLVADNI FOGNAK A KILÓK

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.