Gyakran mondják, hogy a sport sok mindenre van jó hatással, és ezzel maximálisan egyetértek! Nemcsak fitten tart, hozzájárul erőnlétünk megtartásához és segíthet egészségünk megőrzésben, de rendszert visz a mindennapokba, kitartásra ösztönöz, magabiztossá tesz. Nekem például még a kreativitásomra is elképesztő hatással van!

Laky Zsuzsi: „A sport nekem olyan, mint a levegővétel”

 

Sziasztok, Laky Zsuzsi vagyok. A nevem talán ismerős lehet, hiszen 2003 óta (mikor Párizsban megnyertem a Miss Európa szépségversenyt) találkozhattok velem a médiában. Tavaly a férjemmel részt vettünk a TV2-n futó A legbátrabb Páros című műsorban, amit megnyertünk. Kalandokban azonban nem csak Máltán volt részünk, két tündéri kislány édesanyjaként minden nap egy merész vállalkozás. Havonta írok nektek itt, a Diéta és Fitnesz oldalán énidőről, anyaságról, kihívásokról…

A karantén idején is próbálom mindenből a lehető legtöbbet kihozni. Az eleje nehézkesen indult, de miután sikerült napirendet felállítani, könnyebb lett. Mivel a mindennapjaim fontos része a mozgás, így elkezdtem itthon edzeni. Általában reggel 6-kor vágtam bele, hogy a jobban induljon napom, és könnyeben bírjam lelkileg a bezártságot is. Majd ez kiegészült a futással – ezt őszintén szólva magam sem hiszem el, ugyanis a monotonitás-tűrésem egyenlő a nullával –, amit mostanra már elkezdtem élvezni is.

Ahogy korábban már írtam nektek erről, a sport gyerekorom óta központi szerepet tölt be az életemben. Sportos családba születtem, édesanyám szertornász, apukám bokszoló volt. 7 évesen vitt el édesanyám az első akrobatikustorna-edzésemre. Emlékszem, milyen jó érzés volt egy csapathoz tartozni, főleg később, mikor sikereket értünk el versenyeken, vagy csak felléptük valahol. Ezért tartom fontosnak átadni a gyermekeimnek is a sport szeretetét, és jó példával szolgálni előttük. Szerintem az egyéni példamutatás ezen a területen is nagyon fontos! Előfordul, hogy ők is csatlakoznak hozzám, amikor edzem, vagy amikor ők bicikliznek, én futok mellettük.

Laky Zsuzsi

Fotó: Instagram/@lakyzsuzsi

A sport kitartást és stabilitást ad

Alázatra, tiszteletre, munkabírásra nevel, amit gyerekkorom óta a mai napig rendkívül jól tudok kamatoztatni.

Magabiztossá tesz

Egy nőnek szülés után megváltozik a teste. Ezt nem könnyű elfogadni, sok nő folyamatos megfelelési kényszerben szenved, köszönhetően a külső hatásoknak is. Szerintem mindenkinek a korához képest kell jól kinéznie, és ezért megtenni mindent. A sport ad egyfajta magabiztosságot, önbizalmat is, és ha lelkileg rendben vagyunk, akkor ez kívülről is látszik rajtunk. Egészen egyszerűen nem tudunk mást sugározni, mint harmóniát.

Segíti a kreativitást

Sokszor olyan megvilágosodás tör rám sportolás – leginkább futás – közben, hogy elképesztő. Régóta rágódtam egy kérdésen a házunk felújítása, berendezése kapcsán, és nemrég a semmiből megérkezett egy remek ötlet.

Laky Zsuzsi

Fotó: Instagram/@lakyzsuzsi

A sportban kiteljesedhetek

A sport számomra az oxigén! És mivel szeretem a kihívásokat, több edzésformát is csinálok egyszerre. Hiszek abban, hogy egymást kiegészítve még hatásosabbak. Mielőtt édesanya lettem, Gusztival jártam küzdősportra is, brazil jiu-jitsuzni, és előfordult, hogy versenyen is indultam, ahol bronzérmet nyertem. Azt gondolom, mindenkinek meg kell találnia a személyiségéhez legközelebb álló sportot, amiben kiteljesedhet, és ami olyan fajta függést tud okozni, hogy soha ne akard abbahagyni.

Számotokra mit jelent a sport? Az élet mely területén segít titeket? Melyik az a mozgásforma, amit a legszívesebben űztök?

Zsuzsit ide kattintva tudja követni az Instagramon!

Laky Zsuzsi korábbi írásaiból:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.