Három réteg gyönyör – így lehetne tömören megfogalmazni ennek a fantasztikus finomságnak a lényegét.

Mennyei meggyes-tejszínes pohárkrém cukormentesen

1. Kekszes réteg:

  • 2 cs kímélő csokis keksz
  • 3 ek pirított mandula szelet
  • 5 dkg étbevonó

2. Krémes réteg:

  • 250 g mascarpone
  • édesítőszer ízlés szerint (pl. stevia, nyírfacukor)
  • 1 dl tejszín
  • 1/2 mk vanília őrlemény

3. Meggyes réteg:

  • 250 g kimagozott meggy
  • 1,5 dl kevés víz
  • édesítőszer, ízlés szerint (pl. stevia, nyírfacukor)

Így készítsd:

Törd össze a kekszet, keverd a morzsába a pirított mandula szeleteket és a lereszelt csokit. A keveréket oszd szét a poharakba. A behűtött tejszínből verj habot, és forgasd bele az édesítővel és vaníliával felturbózott mascarponéba. Ebből a krémből kanalazz egy réteget a kekszmorzsalékra, majd a poharakat tedd be a hűtőbe. Közben magozd ki a meggyet, majd a gyümölcsöt kevés víz hozzáadásával főzd össze az édesítővel. Ha sűrűbb állagot szeretnél, adj hozzá 1 tk. tápiókakeményítőt is. Amint sűrűsödni kezd a meggyragu, húzd le az edényt a tűzről, hagyd hűlni. A meggyragut kanalazd a sajtkrémes rétegre, és a pohárkrémet még legalább egy órára tedd vissza a hűtőbe. Tálaláskor egy-egy szem meggyel díszítsd. Ha imádod a meggyet és nem bízol a cukros bolti megoldásokban, jobb, ha magad teszed el télire a gyümölcsöt. Készíts kompótokat, de akár le is fagyaszthatod. Ha pedig van türelmed hozzá, készíts isteni meggylekvárt. Mutatjuk a cukor nélküli lekvár receptet! Hajrá!

Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.