Nap, mint nap megesik bárkivel, hogy az ítélkezés hibájába esik. Az emberek megítélnek másokat az éppen aktuális ruházatuk, félmondatuk, pillanatnyi viselkedésük alapján.

Mindennapi ítészek

Reggeli kép, amint a buszra várók összeráncolt szemöldökkel, éhgyomorra megítélnek egy fiatal lányt a nem szokványos öltözködése miatt. A világ legszörnyűbb tettei közt van az ekkor megjelenő, egy életet és embert lesajnáló mosoly, amellyel elintézik az ítélők a másikat.

Tapasztalható, hogy a ritka külső általában ritka belsőt takar, de eddig a megállapításig persze soha nem jutnak el az ilyen jelenetek.

Egy nevetés miatt is születhet ítélet

A jól ismert közmondás szerint: Nem a ruha teszi az embert. És, hogy ez mennyire így van, azt könnyen megláthatjuk, ha egyszer csak az addig önfeledt ítész meglátja más szája sarkában azt a lesajnáló, gúnyos mosolyt, ami épp miatta került oda. Így fordul a kocka.

Adódnak olyan helyzetek is, amikor nem hozzuk önmagunkat. Nem úgy reagálunk valamilyen történésre, ahogy a ,,várható sablon” szerint kellene. Egy ártatlan jóízű nevetésből is születnek ítéletek. Például, ha nagyon örülünk valaminek vagy éppen szomorkodunk, sírunk.

Előbbihez savanyú képet szoktak vágni, utóbbihoz a tágra nyíló, lesajnáló szemek és az elforduló fej passzol. Ha valakit örömünkkel megbántunk, zavarunk, könnyeinkkel megbotránkoztatunk, abból jórészt sértődés vagy dac szokott lenni. Idegenektől azonban mégis ítéletre lehet számítani majd. Ami a történelem folyamán biztosan semmit sem változott, az az, hogy az emberek mindig azt szeretik hallani, amit ők éreznek vagy gondolnak, aki nem osztja a nézeteket vagy legalábbis nem simulékony, az kikerül a körből.

Egyáltalán nem nehéz megítéltté válni. Ítélő azonban csak az lehet, aki nem ismeri önmagát. Neki a legjobb orvosság, kezelés az önvizsgálat.

Harmóniában önmagunkkal

Hallottam már olyan felvetést is, miszerint minden könnyebb lenne, ha mindenki egyforma lenne. Szerencsére nincs így, mert ez sem tetszene mindenkinek.

Az élet célja, hogy összhangban, harmóniában legyünk önmagunkkal és a minket körülvevő világgal. Saját külsőnkkel, gondolatainkkal, szomorúságainkkal, örömeinkkel. Ítéletek nélkül. Vagy erre még nem jöttek rá?

A szerző korábbi írásaiból:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.