Az esetek többségében nem csak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk, valamilyen érzelem vagy éppen annak a hiánya az oka a túlevésnek. Az érzelmi alapú evés azonban túlmutat azon, hogy épp unatkozunk vagy szomorúak vagyunk valamiért.

Hogyan küzdhetsz az érzelmi evés ellen?

TÚLEVÉSÜNK OKAI

A változásért tennünk kell – például diétával, életmódváltással –, de ha már az okokat ismerjük, egy lépéssel előrébb vagyunk az érzelmi evés elleni harcban. A túlevés oka alapvetően a kultúránkban és a gyerekkorunkban gyökerezik. Ki nem hallotta még azt a mondatot, hogy „Meg kell enni mindent, ami előttünk van, mert a világ másik felén éheznek”? És gyerekként addig nem állhattunk fel az asztaltól, amíg meg nem ettünk mindent a tányérunkról, akkor is, ha már jóllaktunk. Bár az nem reális, hogy mondjuk egy négytagú család minden tagja egyszerre legyen éhes, mégis, ha leülünk egy közös vacsorához, akkor enni kell, nem igaz?

Testkép- és táplálkozási zavarok nyomában

 

MIÉRT NEM ISZUNK ELEGET?

Nem csak a túlevésre, a túlsúlyra kell gondolni, az étkezés vagy vízfogyasztás hiánya éppúgy probléma lehet, mint a túl sok étel. Ha mondjuk nem iszunk eleget, akkor utána kell járni annak, hogy vajon miért nem fontos számunkra a víz. Hiszen az az élet alapja! Így olyan, mintha az életre mondanánk nemet. Lehet, hogy figyelmetlenek vagyunk önmagunkkal szemben? Ha igen, akkor meg kell tanulnunk jobban tisztelni magunkat, hogy változtatni tudjunk ezen a szokásunkon.

CSOKI MINDEN MENNYISÉGBEN

Érdekes megfigyelés, hogy akik Gombóc Artúr meséin nőttek fel, azok nem tartják annyira egészségtelennek a sok csokit. A chocoholism, vagyis a csokifüggőség létező jelenség, amely sokszor olyan embereknél jelentkezik, akik gyakran esnek szerelembe. A túlzott csokoládéfogyasztás mögött az ő esetükben nagy valószínűséggel egy boldogtalan párkapcsolat vagy éppen a párkapcsolat hiánya és az utána való sóvárgás áll.

Éhség vagy étvágy? Ha fogyni akar, meg kell különböztetnie a kettőt!

 

HOGYAN DERÍTSÜK KI?

A számunkra zavaró étkezési szokások, az érzelmi evés mögött mindig valami komolyabb lelki hiány található, például a szeretet vagy az elismerés hiánya. Ezt úgy tudjuk kideríteni, hogy kérdéseket teszünk fel magunknak: Mi lenne a jó a számomra? Mit tartok normálisnak? Mi az egészséges? Miért nem tudok én is úgy étkezni? Ezután vezessünk egy hétig táplálkozási naplót, amibe nem azt írjuk le, hogy mikor mennyit eszünk, hanem azt, hogy amikor eszünk valamit, az milyen érzelemmel jár, miért azt választottuk és milyen emlék jut róla az eszünkbe? Például, ha málnás bonbont választottunk, lehet, hogy hiányzik valami friss üdeség az életünkből, és az után sóvárgunk. Mivel minden ételféleség mindenki számára mást jelent, egyénileg kell megtalálni a jelentésüket.

SOK MÚLIK A GYEREKKORON

Étkezési szokásaink nagy részét a gyerekkorunkból hozzuk magunkkal. Azok a preferenciák, amelyek a korai életszakaszunkban kialakultak, nagyban befolyásolják majd az étkezésünket később is. Például, meglesznek azok az ételek, ételcsoportok, színek és textúrák, amelyeket előnyben fogunk részesíteni másokkal szemben. Ezt egy egyórás beszélgetésből szépen fel lehet rajzolni egy térképen az asszociációs kérdésekre adott válaszok szerint.

 

Nassolnál? 3 tipp, hogy legyűrd a vágyat – és 10 diétás nasi, ha nem sikerülne

 

Cikkünk szakértője: Horváth Norbert gasztrocoach.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.