Csajok

Sorsok
Mindannyiunk életében vannak olyan helyzetek, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy egyetlen döntéssel mélyreható változást érnénk el, a problémák szinte azonnal megoldódnának. Ezekről a lépésekről azonban könnyebb beszélni, mint megtenni őket. Három nő meséli el, mi volt az életüket megváltoztató döntések hátterében, milyen nem várt előnyökkel járt a „bátorságuk”.
Cirkusz a szigeten
A cirkusz ma már inkább jelent látványos, akrobata mutatványokat, megspékelve vicces elemekkel, mint állatokat felvonultató előadásokat. Az idei Sziget Fesztivál egyik vendége a kanadai Cirque Alfonse társulat. Hat mindenre elszánt akrobata repíti a nézőket egy olyan világba, ahol percenként csodálkozhatunk rá, hogy mire képes az emberi test. A társulat egyik tagjával beszélgettünk a Szigeten.
Éld meg!
Nyaralás, bulik, féktelen jókedv egyedülállóként is? A szinglik döntő többsége nyitott a nyári kalandokra, de természetesen olyanok is akadnak szép számmal, akiket zavar az egyedüllét, és inkább túlélni szeretnék ezt a mások számára izgalmas időszakot.
Szabadban
Szerencsére mindig kitalálnak valamit, amivel kényelmesebb nyaralást ígérnek a kempingezőknek. Így nyár végére csak befutott a szúnyogokat távol tartó kempingszék.
Fotók
Kevés sportosabb család van a Beckham famíliánál. Az egykori focista gyermekei mind, imádják a testmozgást. Egyetlen lánya, a foci szerelmese lett, míg egyik bátyja a tenisz megszállottja. Most azonban se tenisz, se labda nem volt, amikor a család egy víziparadicsomba látogatott el.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Cékla minden mennyiségben: ez a fogyókúra titkos fegyvere
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.