Kellenek a trükkök, hogy úgy érezzük, élünk is, nem csak fogyókúrázunk. Segítenek a kitartásban, abban, hogy ne adjuk fel, hogy lefoglaljuk a kisördögöt, aki kísértésbe vinne. Mindemellett minden lelkesítő ötletet érdemes számba venni és kipróbálni, hátha éppen az lesz a nyerő.

10 kicsit sem elcsépelt trükk, ami segít kitartani a diétában

Elfogadni, ami van

A sikeres változás kulcsa, hogy szembenézünk azzal, ami van, azaz ráállunk a mérlegre, belenézünk meztelenül a tükörbe. Meglátjuk, hogy ezek vagyunk, ezt dobta a gép. Ha képesek vagyunk elfogadással és szeretettel viszonyulni a testünkhöz, akkor a változtatás is kevésbé görcsös és idegtépő. Gyűlöletből nehéz építkezni, a mi esetünkben lebontani a véderőművet, amit magunk köré építettünk. Az öröm és az elégedettség sarkall a jobb eredményekre, a negatív beállítódás csak egyre inkább lehangolja az embert. ez legyen a mantránk: elfogadom, hogy most ilyen vagyok. Csinos a vállam, a bokám, sok szeretnivaló részlet is van rajtam. De van erőm és lelkesedésem, hogy megmutassam magamnak, jobban is nézhetek ki.

Ledobok 20 kilót

Ha ettől a feladattól összeszorul a gyomra, akkor másként kell fogalmaznia. A szavaknak nagy súlyuk van érzelmi állapotunkat illetően. ha stresszt okoznak, akkor keressünk olyat, amely semleges vagy pozitív a számunkra. Mondhatjuk azt is, hogy ledobok egy kilót, de azt hússzor. Mindjárt jobb kedve lesz az embernek, igaz?

Van kérdése?

Legyen! Amikor éppen alábbhagy a lelkesedése, akkor üljön le és tegye fel magának a következő kérdéseket. Ha abbahagyom a diétát, hogyan fogok kinézni a bikiniszezonra? Ezt akarom valóban? Ha abbahagyom a diétát, mi lesz az egészségemmel? Milyen példát mutatok a gyerekeimnek? Ilyen volt fotó fotózza le magát, nyomtassa ki vagy tartsa a telefonjában azt a képet, amin rémesen kövérnek látja magát. Amikor lejtőre kerül a fogyókúrázásban, vegye elő a képet, erőt fog adni.

Reggeli mozgás a nyerő

Kutatók megállapították, hogy ha reggel sportolunk, akkor 45 perc közepes vagy intenzív mozgás csökkenti a motivációt az evésre. Ha már megizzasztottuk magunkat, igazán kár tönkretenni a munkánkat. A séta tökéletes ha berzenkedik mindenféle edzőtermi mozgástól, lássuk be, ilyen is van, nem mindenki szereti a közösségi sportolást, akkor maradjon a sétánál. Napi fél-egy óra séta tökéletesen fitten tartja, megőrzi a lába izomerejét. A tempón meg mindig lehet gyorsítani, már ha megállt a fogyás.

A bőséges reggeli is nyerő

A Tel-avivi Egyetem Orvosi Központjának vizsgálata megállapította, hogy azok a fogyókúrázók, akik gazdag, bőséges reggelit ettek, amely még egy kis édességet is tartalmazott, többet fogytak a nyolc hónapos vizsgálat alatt, mint azok, akik szerényebb reggelit fogyasztottak.

Ökölbe szorul a keze?

Az bizony segíthet! egy 2011-ben készült tanulmány úgy találta, hogy az emberek akkor jobban tudták uralni az őket ért impulzusokat, amikor ökölbe szorították a kezüket legalább 30 másodpercig.

Kritikus 10 perc

Az evés iránti sóvárgás, vágyakozás rendszerint 10 perc alatt elmúlik. Ezt a kritikus 10 percet kell áthidalni egy beszélgetéssel, egy sétával, meditációval vagy körömlakkozással.

A fehérjeturmix segít!

A magas fehérjetartalmú turmixok hatékony segítséget jelentenek a fogyókúrában. Vízzel összekeverve, ha elég sűrűre hagyjuk, akkor kellemes, pudingszerű desszert lehet belőle. Erre esküszik Bobby Brown is, a kozmetikai márka alapítója.

Kistányér az adag

Soha ne egyen tálból, dobozból, tepsiből, sőt az asztalra is csak a kistányérnyi adagot tegye. Ezzel eleve nem ad lehetőséget magának a túlevésre. A maradékot azonnal tegye vagy csomagolja el, lehetőség szerint kis adagokban.

Mindig legyen jutalom!

Minden öt leadott kiló után tűzzön ki egy szívének kedves jutalmat, 10 kilónál már nagyobbat is lehet. A végső cél elérését pedig mindenképpen meg kell ünnepelni. Persze nem evéssel, jó, nem is feltétlenül hegymászással, de egy piszok szexi ruhával mindenképpen!

Vigyázzon velük! 10 úszógumi-növelő étel és ital

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.