Nem történik semmi jóvátehetetlen, ha az alábbi szabályokat néhanapján áthágod – sőt, akad közöttük olyan, amelyiket el is felejtheted, mert sokkal inkább tévhit, mint szabály!

7 megszeghető szabály a fogyókúrában

1.„Ne egyél este 6 óra után!”

Kutatások és a táplálkozási szakemberek szerint is a vacsora idejénél figyelembe kell venni az életmódot, a napi aktivitást és persze azt, hogy ki mikor tér nyugovóra – sokkal inkább ez legyen az a fogyókúrás szabály, amit szem előtt tartasz, ne pedig az a bizonyos 6 óra. A nap utolsó érkezésének pontos idejénél sokkal fontosabb (vagy legalább annyira fontos) a vacsora minősége, összetétele és mennyisége.

 

Nyugodt alvás, sikeres fogyókúra – Ezeket az ételeket ne fogyaszd este!

 

2. „Mondj nemet a desszertre!”

Mindig? Ugye, ezt senki sem gondolja komolyan?! Egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy igenis lehet bűnözni egy kicsit, hiszen a teljes édességmegvonás csak még inkább fokozza a vágyakozást, ráadásul a diétába vetett hit és bizalom is könnyebben elpárolog, ha a finomságok állandóan tiltólistán vannak. Határozz meg havonta 1-2 csalóétkezést, amikor megengedsz magadnak egy kis kilengést. De ha ódzkodsz a csalónaptól, van egy talán még jobb megoldás: rengeteg olyan házi készítésű desszert van, amely a súlycsökkentő étrendbe is beleférhet, sokkal gyakrabban, mint a csalónap!

 

Édességek a fogyókúrában: 3 túrós desszert

 

3. „Kerüld a szénhidrátokat!”

Ez nem is fogyókúrás szabály, sokkal inkább egy elterjedt tévhit… A kenyeret és általában a szénhidrátot ősellenségnek tekintik a fogyókúrázók, de nem szabad elfelejteni, hogy nem minden szénhidrát „rossz”. Az összetett (komplex) szénhidrátok, mint a teljes kiőrlésű gabonafélék, a zabpehely, a hüvelyesek, a barna rizs fogyasztása diéta során is ajánlott, mert ezek lassan szívódnak fel, stabilizálják a vércukorszintet, hosszabban tartó teltségérzetet biztosítanak. Ami viszont szabály, és ne szegd meg: Figyelj a mennyiségre!

Kerülni kell viszont az egyszerű szénhidrátokat, amelyek gyorsan emelik meg a vércukorszintet, ami azután gyorsan vissza is zuhan, újra és újra éhségérzet kialakulásához vezetve, így növelve az elhízás és a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.

 

4. „Hagyj el mindenféle cukrot az étrendedből!”

Egy egy olyan fogyókúrás tanács, ami alapjában véve rendkívül fontos: hagyd ki a finomított cukrot az étrendedből (igen, a barna-, a por- és a nádcukrot is)! A hozzáadott cukor sajnos sok élelmiszerben ott rejtőzik, viszont van olyan is, ami nem tiltott!

A gyümölcsökben, zöldségekben és tejtermékekben természetesen előforduló cukor található, így ezeket az élelmiszereket teljesen kiiktatni az étrendből komoly egészségügyi kockázattal járhat – kivéve persze, ha valamilyen ételintolerancia áll fenn. Nem beszélve arról, hogy a zöldségek, gyümölcsök rostban és antioxidánsokban gazdagok, amelyek segítenek az egészség megőrzésében.

 

5. „Ébredés után rögtön reggelizz meg!”

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, amely biztosítja az energiát a lendületes napkezdethez. Vannak, akik szerint minél több idő telik el az ébredés és a reggelizés között, annál valószínűbb lesz, hogy az éhség miatt nem a megfelelő ételek kerülnek a tányérra, ami aztán a vércukorszint ingadozását eredményezi. Ne aggódj, ha azok közé tartozol, akik nem szeretnek ébredés után szinte azonnal enni! Egyél akkor, amikor éhes vagy, a lényeg, hogy megfelelően állítsd össze a reggelidet!

 

Reggelizz, és fogyj! – Tippek típusok szerint

 

6. „Ne nassolj!”

Lásd 2-es pont. Valóban örök érvényű fogyókúrás szabály: ne nassolj agyonsózott, zsíros chipset, fél tábla tejcsokit, bő olajban sült hasábot, krémes kekszet és így tovább. Viszont az egészséges snackek minden súlycsökkentő programba beleférhetnek: válassz olyan rágcsálnivalókat, amelyek rost- és fehérjetartalma magas, egészséges zsírokat tartalmaznak, és amelyek tápanyagtartalmukkal segítik az emésztés folyamatait. Például néhány szem natúr mandula, házi készítésű zöldségchips, 1-2 szem korpás keksz néhány darab koktélparadicsommal és 1-2 vékony szelet sovány sajttal remek nassolnivaló.

 

7. „Kerüld a gyorséttermeket!”

Rendben, de néha megkerülhetetlen, hogy gyorsétteremből válassz ételt. De ne érezd magad kellemetlenül, hiszen jó választással semmi „baj” nem lesz. A sült, bundázott ételek, a dupla hamburger meg a csokiöntetes fagyi, azaz a klasszikus junk food helyett válassz salátát grillezett, natúr csirkemellel vagy szintén sovány csirkével vagy sonkával, valamint zöldségekkel töltött tortillatekercset.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Cékla minden mennyiségben: ez a fogyókúra titkos fegyvere
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.
Fogyj le könnyedén a „6-6-6 sétával” – egyszerű, mégis hatékony módszer
Unod a bonyolult edzésterveket? A TikTok új kedvence, a 6-6-6 séta egyszerű, mégis hatékony módszer, amivel egy óra alatt beindíthatod a zsírégetést és feltöltheted magad energiával.
Csodaszer vagy veszélyes gyógymód? Csak egy szúrás és fogyni fogsz?
Ha bármit teszünk, hiába diétázunk és sportolunk, mégsem tudunk lefogyni, akkor lehet, hogy számunkra megoldást jelenthet a súlycsökkentő injekció.