Ma már nagyon sokféle light, alacsony vagy csökkentett energiatartalmú, cukor- és kalóriamentes élelmiszerrel, itallal találkozhatunk a boltok polcain. Egyre több fogyasztó szeretne tisztában lenni a termékek összetevőivel és kalóriatartalmával, és az élelmiszergyártó cégek is minden információt igyekeznek megadni a termékeik címkéjén, hogy könnyebben lehessen tudatosan dönteni. Sokszor azonban nehezen értelmezzük, mit is jelent pontosan egy-egy adat. Ehhez nyújt segítséget rövid összefoglalónk.

Ön tudja, hogy mit jelentenek ezek az információk az élelmiszerek címkéin!

Energia vagy kalória

A két fogalom tulajdonképpen ugyanazt jelenti, az energiának a kalória (kilokalória) a mértékegysége. Azt mutatja meg, hogy a termék elfogyasztásával mennyi energiához jut a szervezet, azaz mennyi kalóriát eszünk vagy iszunk meg. A köznyelvben inkább az utóbbit használjuk, és bevitt kalóriáról, elégetett kalóriáról beszélünk.

Cukormentes vagy energiamentes

Ez a két fogalom nem ugyanaz, hiszen az egyik a kalóriatartalomra, a másik egy összetevőre, illetve annak hiányára vonatkozik. Azok az élelmiszerek is lehetnek kalóriadúsak, amelyekben egyáltalán nincs cukor, de például magas a zsír- vagy fehérjetartalmuk. Persze a cukornak is van kalóriatartalma. Az viszont biztos, hogy az az üdítő, amire rá van írva, hogy kalóriamentes vagy zérókalóriás, az nem tartalmaz hozzáadott cukrot.

Csökkentett kalória- tartalmú, alacsony kalóriatartalmú, kalóriamentes

A három megnevezés három különböző csoportot jelöl a kalóriatartalom nagysága szempontjából. Csökkentett kalóriatartalmú termékről akkor beszélhetünk, ha az eredeti receptet újragondolják, és annak kalóriatartalmát legalább 30 százalékkal lejjebb viszik, az üdítőknél például úgy, hogy a felhasznált cukormennyiséget csökkentik. Magyarul, kevesebb cukorral készítik, mint korábban, így az ital kevesebb kalóriát is tartalmaz. Sokszor a csökkentés mértékét fel is tüntetik a csomagoláson: „30 százalékkal csökkentett cukortartalommal”. Alacsony kalóriatartalmú termékről folyadékok, azaz italok esetében akkor beszélünk, ha annak 100 ml-re vetített kalóriatartalma 20 kcal alatt marad.

Kalória- vagy energiamentes, zérókalóriás az a termék, amelynek 100 ml-re vagy grammra vetített kalóriatartalma 4 kcal alatt marad. Ami energiamentes, kalóriamentes vagy zérókalóriás, az egyben biztosan cukormentes is. Az édes ízt ezeknél a termékeknél édesítőszerekkel, például sztíviakivonattal érik el. A gyártók ma már egyre több választási lehetőséget kínálnak a fogyasztóknak, hogyha úgy szeretnék, akkor kedvenc üdítőjük ízét akár cukormentes változatban is élvezhessék. A nagy üdítőmárkákon például a „zero”, a „free” és természetesen a „cukormentes” megnevezés utal arra, hogy a termék nem tartalmaz cukrot.

Szauna-kisokos

Fogyókúra kisokos

Kisokos: Melyik zsírt fogyaszhatjuk?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.