Parti péntek este, vacsi szombaton, családi ebéd vasárnap. Hétfőn reggel majdnem két kiló plusszal ébred a kétnapos hétvége után. Ismerős? Ráadásul, ezen a területen, ami könnyen jött, nem túl könnyen megy, így a könnyelműen felszedett két kilót két hétbe is telhet leadni. Megéri? Ha nem, akkor vágjon neki tudatosan a hétvégének! Segítünk elkerülni a hétvégi ámokfutást.

Élje  túl a hétvégét  – Súlygyarapodás nélkül

Lazítás a barátokkal,  kollégákkal, Happy Hour

Külföldön már elterjedt kifejezés az a bizonyos Happy Hour, amelynek keretében a kollégák megünneplik a hétvége kezdetét. Mi mással tennék, mint egy-két (három-négy) itallal, hiszen lazítani tudni kell. Az alkohol pedig kétségtelenül felszabadít, ellazít, megnyugtatja az idegeket, csak az a gond vele, hogy rengeteg kalóriát tartalmaz. Már két-három koktéllal egyetlen este akár 1000 kalóriát is magunkba dönthetünk teljesen feleslegesen. Ez olyan, mintha egész este rántott csirkeszárnyat majszolnánk tortillachipsszel.

A veszély elhárítása:

Már előre döntse el, milyen italt fog fogyasztani és határozza meg magának előre a mennyiséget is. Ha pszichésen porciókontrollt gyakorol, akkor kisebb az esélye annak, hogy túl sokat fog inni. Mindig emlékeztesse magát az önmaga által kikalkulált mennyiségre. A legjobb, ha száraz fehérbort, rosét vagy light sört iszik. Kalória tekintetében ezek a legkedvezőbbek. Mérsékelje a mennyiséget, és minden egy pohár alkohol mellé igyon meg egy pohár vizet is. A víz segít távozni az esetlegesen lerakódni vágyó méreganyagoknak.

Alvás

Akár az előző esti mulatságnak, akár csak a hétvége örömének köszönhetően nincs stressz. És nincs ébresztőórás kelés, nincs kontroll. akár délelőtt tízig, tizenegyig is lehet durmolni. Igen ám, de hiába az alvás, ha a szervezet közben éhezik. A szervezet ugyanis várja a megszokott reggelit, s mivel nem kapja meg, éhező üzemmódba kapcsol. Így felébredvén, képesek vagyunk, hogy a kihagyott reggeli sokszorosát együk ebédre. Ráadásul a kimaradt étkezés felborítja a bioritmust. Az agy – dacára a nagy adag ebédnek – tudatában van a kimaradt étkezésnek, és addig nem nyugszik, míg nem pótoljuk azt. Ilyenkor jön a délutáni süti, fagyi. Meg a pluszkilók.

A veszély elhárítása:

Jelöljön ki magának egy optimális időpontot, amikor igenis fel kell kelni és el kell fogyasztani a reggelit. Ne forduljon a másik oldalára, ha megkordul a gyomra. Irány a konyha! A nap első étkezése nagyon fontos, hiszen ez indítja be az anyagcsere-folyamatokat, a kalóriaégetést, ez alapozza meg az egész nap bioritmusát. Egy finom reggeli felébreszt, beindít. Ráadásul csökkenti az éhségért felelős grelin hormonok mennyiségét.

Saturday GIF - Find & Share on GIPHY

Nyaraláselv

A hétvégén hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy mivel nincsenek határidők, nincs munka, szabad az élet – szabad azt enni, amit csak megkívánunk. A munka rutinjával együtt borul a hét közben megszokott diéta is. Csipegetünk ebből-abból, este kinyitunk egy üveg bort, elmajszolunk hozzá egy kis sajtot, diót, talán még egy zacskó chipset is kibontunk, hiszen hétvége van. Azonban nyaralás egy évben maximum egyszer-kétszer van, hétvége viszont 52-szer. Már két nap egybefüggő csipegetés is súlyos károkat okozhat.

A veszély elhárítása:

Tudatosítsa magában, hogy hévégén sem szabad a vásár. A szabályok továbbra is érvényben vannak. Ennek ellenére engedélyezzen magának minden hétvégére egyetlen bűnözést. És alaposan tervezze meg, mi lesz az. Ha például hét közben megkívánna egy fagyit meg egy palacsintát, döntse el, hogy ezen a hétvégén palacsintázik, a következő héten pedig jöhet a fagyi. Ha pontosan tudja, milyen extrakalóriákat fog engedélyezni, az meggátolja abban, hogy összevissza egyen. Mégis ad egy kis szabadságérzetet.

„Amikor először össze tudtam gombolni a kabátomat, apró tűzijátékot éreztem a mellkasomban”

5 alapvető vitamin és ásványi anyag, amire a nőknek szükségük van

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.