Szinte hallani a fogyókúrázók tömegének kollektív sóhaját reggelente, amikor óvatosan rálépnek a mérlegre, és felfedezik, hogy minden küzdelmük ellenére sem fogytak semmit. A tanácstalanságnál talán csak a szomorúság nagyobb, hiszen ők mindent helyesen csinálnak: mozognak, tartják a diétát, a súlyuk azonban csak nagyon nehezen csökken. A testmozgás és a táplálkozás természetesen fontos, de sajnos néha nem elég. Íme, a fogyókúragyilkosok és az ellenük ajánlott lépések.

Fogyókúra-buktatók  – amire senki nem gondol

Élelmiszer-  és egyéb allergiák

Összefüggést fedeztek fel a gyermekkori elhízás és az élelmiszer-allergia között. Az orvosok úgy vélik, a felnőttkori sikertelen fogyókúrák mögött is gyakran élelmiszerallergia vagy táplálék-intolerancia állhat. Előbbiről akkor beszélünk, ha egy bizonyos táplálék-összetevő mindig beindít egy, az allergiára jellemző immunológiai folyamatot, utóbbi pedig azt jelenti, hogy ugyan a kellemetlen tünetek jelentkeznek egy bizonyos táplálék-összetevő elfogyasztása után, ám a klasszikus allergiás immunológiai folyamat nem játszódik le. Amikor olyan élelmiszereket fogyaszt, amelyekre érzékeny vagy intoleráns, akkor az adrenalin- és a noradrenalin-szintje megugrik, könnyen gyulladás és vízvisszatartási problémák alakulhatnak ki. Azonban nem csak ez jelenthet gondot: a különféle allergiákra adott antihisztaminok erősítik az étvágyat, és gyakran szinte lenullázzák az energiaszintet.

Stressz  és kimerültség

A krónikus stressz beindítja a kortizol nevű hormon termelődését, ami rombolja az izomrostokat és rontja a vércukoranyagcserét. Stressz hatására neuropeptid Y nevű molekula szabadul fel nagyobb mennyiségben a szervezetben, mely a zsírsejtek szaporodásához és méretük növekedéséhez vezet.

A stressz miatt a nyugodt alvás, a pihenés is veszélybe kerül, az alvás és az éhségközpont szabályozása között pedig szoros összefüggés áll fenn. Ha valaki egy héten át napi 4 óránál kevesebbet alszik, akkor a jóllakottságot jelző hormon, a leptin vérbeli szintje jelentősen lecsökken, az étvágyserkentő hormon, a ghrelin szintje pedig növekszik.

A pajzsmirigyműködés  zavarai

A hízást, illetve a fogyókúra sikertelenségét okozhatja a pajzsmirigy alulműködése. A pajzsmirigy hormonjai többek között az anyagcserét és az energia-háztartást szabályozzák. elégtelen működése fáradékonysághoz, elhízáshoz vezethet, függetlenül bármilyen fogyókúrától. Árulkodó tünetei lehetnek még a szemöldök ritkulása, székrekedés és száraz bőr.

Hormonok

A hormonok jelenléte azért különösen fontos a fogyókúra szempontjából, mert stimuláló vagy blokkoló jelleggel hatnak az érintettek étvágyára. Egy átlagosan tíz hétig tartó diéta során a hormonháztartás változása érdekesen alakul: az étvágycsökkentő hatást eredményező hormonok – mint a leptin, peptid, amilin, inzulin – koncentrációja csökken, az étvágy növeléséért felelősek – ghrelin – pedig növekedést mutatnak. ez az állapot a diéta után is fennmarad: még egy évvel a diéta befejezése után sem normalizálódik ezen hormonok szintje. Ennek magyarázata, hogy az agy még ekkor is éhségről ad jeleket a szervezetnek.

9 szuper ötlet – Így használja fel a chiamagot

Cserélje le! Variációk egészséges köretre

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.